„Egyre nehezebb a megélhetés” – Magyar állatorvosok Kárpátalján

Bár az állatok képtelenek az elvont gondolkodásra, de érző lények, akiknek egy betegség éppúgy fáj, mint nekünk, embereknek.

Az állatorvosoknak pedig bizonyos értelemben még nehezebb dolguk is van a gyógyítás során, mint az orvosoknak, mert míg az emberi páciens el tudja mondani panaszait, addig az állatorvos csak a beteg állat vizsgálatával, illetve gazdája megfigyeléseinek figyelembe vételével tudja felállítani a helyes diagnózist, mely után kezdetét veheti a terápia… A közelmúltban Kárpátalja adott otthont a Magyar Állatorvosok Világszervezete szakmai konferenciájának. Ennek kapcsán pedig kíváncsiak lettünk rá, milyen körülmények között dolgoznak, és miként élnek meg vidékünk magyar állatorvosai.
A Jánosi Körzeti Állatorvosi Rendelő kicsiny épülete az 1960-as évek elején épült, ugyanannak az évtizednek a végén alakították át körzeti állatorvosi rendelővé, azóta még nem látott felújítást, s a rá kitűzött állami zászló lobogása még nem teszi semmissé a külső fal nem kicsiny repedését, ahogy az építmény általánosan megkopott kinézetét sem „dobja fel”. Még jó, hogy az állam fedezi a villanyszámlát, és biztosítja a tűzifát az itt működő cserépkályhák számára. A rendelőben két állatorvos dolgozik, az intézményhez pedig hat község tartozik: Jánosi mellett Balazsér, Nagybégány, Kisbégány, Gut, valamint Gát.
– Az állam a veszettség, a lépfene, a tébécé, a sertéspestis, valamint a baromfipestis elleni védőoltással lát el bennünket, a többi vakcinát, valamint a gyógyszereket maguknak a gazdáknak kell megvásárolniuk. A közelben Beregszászban, Beregardóban és Nagybégányban található állatpatika, a gyógyszerek ára pedig a pénzromlással egyidejűleg megemelkedett – tájékoztat dr. Varga Béla, a rendelő egyik állatorvosa. Természetesen vannak kötelező védőoltások, s a vakcinázásoknak is megvan a felhasználási előírásuk. Például a sertéspestis ellen először hathetes korukban oltjuk be a malacokat, a kezelést 120 napos és nyolc hónapos korban is megismételjük, a felnőtt állatok esetében pedig évente sort kerítünk rá. – Az egyszer használatos fecskendőket, a kasztráláshoz szükséges eszközöket mi szerezzük be, szolgálati gépkocsink nincs, az állam pedig nem téríti meg a gépkocsinkkal való kiszállások üzemanyagárát. Megesik, hogy a gazda a saját gépjárművével visz ki minket a beteg állatához. S természetesen olyan is van, hogy kerékpárral megyünk ki a gazdákhoz.
A leggyakoribbak a bélgyulladásos betegségek, illetve a mérgezések, mely utóbbiakat gyakorta a csírás krumpli, a penészes takarmány elfogyasztása váltja ki – folytatja beszélgetőtársam. – Ugyancsak sokszor kell fellépnünk a ketózis ellen, melynek kialakulásához jelentős mértékben hozzájárul a gyenge minőségű takarmány megétetése. A gazdák többsége azonban igyekszik megfelelő tartási körülményeket biztosítani a jószágai számára. Szintén gyakori az ellés utáni legyengülés, ami bénuláshoz is vezethet. Főleg sertésekhez, szarvasmarhákhoz, valamint baromfikhoz hívnak ki bennünket.
S mennyi fizetést kapnak az államtól az egyetemet végzett állatgyógyászok? Mindössze annyit, amennyi a rezsiköltségek fedezéséhez, és a minimális megélhetés biztosításához szükségeltetik…
– És milyen helyzetben vannak a magánpraxist folytató állatorvosok?
– Egyre rosszabb a helyzet – summázza dr. Szijus Attila técsői állatorvos. – A gyógyszerek ára a 2-3-szorosára emelkedett, főleg a külföldről behozottaké, illetve azoké, melyek alapanyagait külföldről szerzik be a belföldi termelők. Mellettük pedig az egyszerű gyógyszerek is megdrágultak. Igaz, egyetlen gyógyszerből sincs hiány. Nehézségek? A könnyű lefolyású betegségek kezelése nem jár nagy anyagi ráfordítással, számomra is kifizetődő. A komolyabb megbetegedések elhúzódó terápiája azonban megterheli a pénztárcákat, s számomra is anyagi nehézségekkel jár. Gondot okoznak az állattartási körülmények. Megdrágultak a tápok, a termények ára megduplázódott vagy megtriplázódott. A gazdák is meggondolják, milyen tápot, terményt szerezzenek be, s nem biztos, hogy jó minőségűt vásárolnak, ami magával vonhatja az állatok megbetegedését, s ekkor ugyancsak pénzt kell kiadniuk a gyógyszerek megvásárlására. És azon töprengenek, hogy olyan orvosságokat vásároljanak, melyek megfelelő minőségűek is, de nem túl magas az áruk. A tartási körülmények sem túl jók. Megesik, hogy a disznóól túl szellős, vagy a tehénistálló régi, és felújításra szorulna. Persze, a gazdától függ, mennyire tartja tisztán, szárazon az ólat, az istállót, pedig a rossz tartási körülmények is elősegítik a betegségek felbukkanását. Összességében pedig elmondhatjuk, hogy a tápok, a takarmányok, a gyógyszerek, a gazdák gépjárműveibe és az én gépkocsimba való üzemanyag árának a megdrágulása miatt egyre többe kerül az állatok kezelése, és egyre kisebb a gazdák fizetőképessége, egyre kisebb a munkadíjam. Főleg csak itt, Técsőn dolgozom, meg kisebb részben a közeli falvakban, mert ha 15-20 km-t kellene megtennem egy kiutazás miatt, akkor az üzemanyagár és a gyógyszerárak miatt már ráfizetést könyvelnék el.
Beszélgetőtársam saját állatpatikával is rendelkezik, de ennek fenntartása sem problémamentes. Raktáráruházakban szerzi be a gyógyszereket, esetleg magától a gyártótól, mert így kevesebbe kerül az orvosságok megvásárlása, mint ha két-három kézen menne át a készítmény, mire megvásárolhatja. Ami a beteg állatokat illeti, elmondása szerint Técsőn a haszonállatok többsége sertés, s értelemszerűen többet foglalkozik ezek gyógyításával, mint a kisebb számban tartott szarvasmarhák, lovak, baromfik, kecskék, nyulak kezelésével. Ugyanakkor az állatoknak lassan már több, mint a fele kedvtelésből tartott állat, főleg kutya és macska, így egyre többet foglalkozik a terápiájukkal. És a kereset? Minden rámegy az alapvető kiadásokra, komolyabb ráfordításokra nem futja…
Pedig az állatorvosokra is szükség van, ha nem akarjuk, hogy leromoljon az állatállomány színvonala, illetve, azt szeretnénk, hogy házi kedvenceink is kellemes perceket szerezzenek számunkra.

Lajos Mihály