Jelentősen emelkedhet a nyugdíj márciusban

A Szociálpolitikai Minisztérium márciusban tervezi a nyugdíjak indexálását Ukrajnában.

Erről Okszana Zsolnovics miniszter számolt be az Ukrinformnak adott interjújában.

Elmondta, hogy a nyugdíjak kifizetéséhez jelentősen hozzájárulnak a katonák, mivel a fizetésükből automatikusan egységes szociális hozzájárulást küldenek a költségvetésbe, ami jelentősen támogatja a Nyugdíjpénztárat.

Az indexálás számítási képlete tartalmazza a 2023-as infláció 50%-át és az elmúlt 36 hónap átlagfizetésének 50%-át. A pontos összeg egyelőre nem ismert, de a Pénzügyminisztérium és a Szociálpolitikai Minisztérium mintegy 13%-os emelkedésre számít. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden nyugdíj 13%-kal emelkedik, hiszen az emelés mértéke más tényezőktől is függ.

Fontos megjegyezni, hogy azokra az emberekre, akik nemrég lettek nyugdíjasok nem vonatkozik az emelés.

Az előzetes számítások szerint 1 000 hrivnya összegű emelésre számíthatnak azok a nyugdíjasok, akik 7 692 hrivnya összegű nyugdíjban részesültek eddig.

Denisz Shmihal miniszterelnök szintén megerősítette a nyugdíjindexálást.

Valamint bejelentette, hogy a költségvetésből 50 milliárd hrivnya jut rezsitámogatásokra, ami 12 milliárd hrivnyával több, mint tavaly.

Növeljük az alacsony jövedelmű családok támogatási programját. Majdnem megkétszerezzük a fogyatékkal élők szociális védelmére fordított kiadásokat. Emeljük a minimálbért és továbbra is segítjük a belső-ukrajnai menekülteket – mondta Denisz Smihal.

Kárpátalja.ma