Karriernap: Czomba Sándor a munkavállalásról, a karrierépítésről

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Karrier Centruma második alkalommal rendezte meg karriernapját.

Czomba Sándort, a Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárságának államtitkárát kérdeztük.

– Az elmúlt években Magyarországnak sikerült növelnie a foglalkoztatottak számát. Mely eredményeket tartja a legjelentősebbeknek?

– Az elmúlt négy évet szemügyre véve azt látjuk, hogy 2010-ben a magyar helyzet foglalkoztatás ügyében a görög, spanyol és portugál viszonyokkal volt egy szinten. Jelen pillanatban Görögországban a munkanélküliségi ráta 28% fölött van, ezzel szemben Magyarországon mindössze 8,6%-ot tesz ki. A fiatalok munkanélkülisége a görögöknél 50%-ra rúg, míg Magyarországon ez 22,4%. Elszakadtunk attól a rossz tendenciától, amely a korábbi, 2010 előtti időszakot jellemezte. Számos olyan intézkedést kellett hoznunk, amely a gazdasági válság mellett is képes volt a foglalkoztatottság szinten tartására és növelésére. Sok olyan programunk van, amely a munkahelyteremtést, a fiatalok vállalkozóvá válását támogatja, s a pályakezdő fiatalok munkatapasztalat-szerzésének elősegítésére irányul. Ezek, úgy tűnik, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.

– Mit tart a legnagyobb problémának, a legnagyobb akadálynak a munkaerőviszony kérdésének rendezésében?

– A legfontosabb probléma az, hogy nagyon kevesen dolgoznak. Magyarország tízmilliós lakosságából nagyjából négy millió a foglalkoztatottak létszáma, s bár ez folyamatosan javul, messze nem tart a kívánt stádiumban. A másik jelentős probléma, hogy az említettek közül a termelőszférában csaknem másfél millióan dolgoznak – azaz, egyszerűen fogalmazva, másfél millió fő termeléséből kell eltartani a tízmilliós lakosságot. A termelési és a versenyszférában kell növelnünk a foglalkoztatottságot. A harmadik nagy probléma a területi különbségek jelenléte az országon belül. Nyugat-Magyarországon, Győr környékén 4%-os a munkanélküliség, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ez az érték 20% felett van. A következő időszakban ezt kell egyensúlyba hozni – munkahelyeket kell vinni oda, ahol sok munkáskéz van. A cél, hogy a keleti országrészben egyre több munkahely jöjjön létre.

– Egész Európa küzd ezzel a problémával. A baj nem azzal van, ha valaki világot lát, hanem azzal, ha nem jön vissza, a megszerzett tapasztalatok után nem tér vissza az anyaországba. Emögött elsősorban megélhetési problémák feszülnek, nagyon sok fiatal nem azt az egzisztenciát éri el, amit a diploma megszerzése után magának elképzelt, ezért próbál külföldön szerencsét. Ennek megakadályozására jól működő gazdaságra van szükség. A fiatalokat, akár pályakezdőket foglalkoztató vállalkozásokat segítő támogatási-ösztönző rendszereket kell működtetni. Véleményem szerint így nagyon sok fiatalt lehet itthon tartani. Ebben a kérdésben az is problémát jelent, hogy nem az alacsony végzettségűek vándorolnak ki, hanem a diplomával rendelkezők. „Agyelszívás” folyik, amely a következő években még hatványozottabban lesz majd jelen, hiszen Nyugat-Európában óriási munkaerőhiány van. Németországban például komoly támogatások segítik elő, hogy a szakképzettséggel rendelkezők, akár egész családok telepedhessenek le.

– A legfontosabb, hogy a fiatalok ne veszítsék el hitüket. Az, ami „nyaktól fölfelé”, a fejünkben van, adott pillanatban úgy tűnhet, haszontalan, s kár volt érte oly sokat harcolni. Az élet azonban nagy tanítómester, s mindig bizonyítja: ami az ember kezében, fejében van, azt nem lehet tőle elvenni. A nehéz, ínséges időszakok ellenére is, ha valaki talpon tud maradni, és előre tud nézni, akkor meg tudja valósítani magát. Ehhez kívánok minden fiatalnak sok sikert és jó egészséget!