Kétszázezer hrivnyás egyszeri támogatás orvosoknak
Elindul egy állami program, amely egyszeri 200 ezer hrivnyás támogatást kínál azoknak a frissen végzett orvosoknak, akik hajlandóak falvakban vagy a frontvonalhoz közeli településeken gyógyítani – tudatta a goloskarpat.info internetes hírportál.
A program kezdetben minimum a hadiállapot végéig működik, és célja, hogy enyhítse az orvoshiányt azokon a területeken, ahol a legnagyobb szükség van szakemberekre. Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium adatai szerint a vidéki kórházakban az orvosi állások csupán 60–70%-a betöltött, a frontközeli térségekben pedig ennél is rosszabb a helyzet.
Kik jogosultak a támogatásra?
A program a 20 állami, az Egészségügyi Minisztérium vagy az Oktatási Minisztérium alá tartozó egyetem orvosi szakán végzett, internatúrát befejezett fiatalokra vonatkozik. A feltételek:
- Munkahely: állami vagy önkormányzati egészségügyi intézmény egy faluban vagy a frontvonalhoz közeli településen (a listát a Miniszteri Kabinet hagyta jóvá)
- Létszámfeltétel: az adott intézményben legfeljebb 75% legyen az orvosi állások betöltöttsége
- Szerződés: legalább 3 évre szóló munkaszerződés
Hogyan lehet megszerezni a 200 ezer hrivnyát?
- Álláskeresés – böngéssze a MOZ honlapját vagy a helyi önkormányzatok ajánlatait.
- Dokumentumok előkészítése:
- kérelem
- diploma és az internatúra-bizonyítvány másolata
- munkáltatói igazolás a betöltetlen állásról
- munkakönyv vagy kivonat a biztosított személyek nyilvántartásából
- Jelentkezés benyújtása – 2025. október 10-ig, személyesen vagy e-mailben a végzett egyetemhez.
- Várakozás a kifizetésre – az egyetem jóváhagyó határozata után az összeg még az év végéig megérkezik.
Mi történik, ha valaki idő előtt távozik?
Aki önként kilép, vagy súlyos szakmai mulasztást követ el, köteles visszafizetni a támogatást. Kivételt képeznek:
- vis maior (pl. támadások, kényszerű költözés)
- rokkantság
- katonai szolgálatra történő behívás
- az adott szakterület megszűnése az intézményben
A program főként azért fontos, mert orvoshiány van,2024-ben a falusi rendelők 30%-ában egyetlen orvos látta el 2–3 település lakosságát. Ezen kívül szeretnék a fiatalokat a szülőföldön tartani. A Forbes Ukraine adatai szerint az orvosi végzettek 25%-a tervezi, hogy külföldön vállal munkát ösztönző programok hiányában.
