Lengyelország importálta a legtöbb ukrán terméket az első negyedévben, beelőzve Oroszországot
Lengyelország importálta a legtöbb ukrán terméket az első negyedévben, beelőzve a korábban első helyen álló Oroszországot – derült ki az ukrán állami pénzügyi szolgálat frissen közölt adataiból, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál ismertetett kedden.
Eszerint 2019 első negyedében Lengyelország 818 millió dollár értékben importált Ukrajnából, míg Oroszország 759 millió dollár értékben.
A harmadik helyen Egyiptom áll 652 millió dollár értékű ukrán importtal, a negyediken Kína 640 millió, az ötödiken pedig Törökország 638 millió dollár behozatallal.
Az ukrán vállalatok az első negyedévben összesen 12,3 milliárd dollár értékben vittek ki külföldre árut, ami 7 százalékkal haladja meg a tavalyi év első negyedének exportját.
Az Európai Unió országaiba Ukrajna 5,7 milliárd dollár értékben exportált, ami öt százalékkal több, mint amekkora kivitel a 2018-as év első negyedében volt.
2014-től az Oroszországba irányuló ukrán export mostanára a negyedére csökkent. Míg 2013-ban Ukrajna 15 milliárd dollár értékben exportált Oroszországba, addig 2018-ban már csak 3,6 milliárd dollár értékben. Idén az Oroszországba irányuló kivitel még tovább csökkent, az első negyedévben további 11 százalékkal.
Az import is csökkent ezzel együtt Oroszországból. Míg 2013-ban 23,2 milliárd dollár értékben importált orosz termékeket Ukrajna, addig az Oroszországból történő behozatal az elmúlt öt év alatt 66 százalékkal esett vissza, és 2018-ban már csak 8 milliárd dollárt tett ki. Az orosz import csökkenése az idei év első negyedében úgyszintén folytatódott, és további 7 százalékkal esett vissza.
A termékskálát tekintve az idei év első negyedében az ukrán vállalatok a legnagyobb értékben kohászati termékeket exportáltak 2,8 milliárd dollár értékben. Ezt követően növényi termékeket 2,4 milliárd dollár, valamint gépeket, elektromos berendezéseket és elektromos gépeket 1,1 milliárd dollár értékben.
Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság egy áprilisi jelentése szerint az elmúlt 12 hónapot figyelembe véve Ukrajna lett a harmadik legnagyobb beszállítója élelmiszeripari termékekből az Európai Uniónak, megelőzve Kínát. Az adatok alapján az első helyen az Egyesült Államok áll 12,4 milliárd euró értékű beszállítással, a második Brazília 11,8 milliárd euróval, míg Ukrajna a harmadik lett 5,9 milliárd euróval, Kína pedig a negyedik 5,7 milliárd euróval.