Miért drága Ukrajnában az élelmiszer?
Ukrajnában, Európa egyik legszegényebb országában az élelmiszerárak elérték a vezető gazdasági nagyhatalmak, Nagy-Britannia, Németország és az Egyesült Államok szintjét. A szakértők három tényezővel magyarázzák ezt a jelenséget.
A kijevi Korreszpondent hetilap a közelmúltban arra kérte nyugat-európai országok, valamint az Egyesült Államok és Kanada néhány lakóját, hogy menjenek el a hozzájuk legközelebb eső átlagos élelmiszerboltba, s írják össze 11 alapvető élelmiszer árait. Az eredmény megdöbbentő volt: az élelem Ukrajnában drágábbnak bizonyult, mint a jóllakott Portugáliában, egy szinten van az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával, és alig olcsóbb, mint a jómódú Németországban, Franciaországban vagy Kanadában. Például manapság olcsóbban kaphatunk uborkát Londonban, vajat Párizsban, marhahúst Berlinben, rizst Lisszabonban, mint Kijevben. Ráadásul az áraink megállás nélkül nőnek tovább.
Szakértők szerint e jelenségnek három alapvető oka van: a totális korrupció, a piacok monopolizáltsága, valamint Ukrajna pénzügyi és mezőgazdasági szektorainak elmaradottsága.
Egyedül az agrárszférában az állandó és mindenre kiterjedő korrupció 30 százalékkal teszi drágábbá az árukat – számolt utána Anatolij Matvijenko, az agrárpolitikai és földkérdésekben illetékes parlamenti bizottság tagja. Egy a Korreszpondent által idézett dél-ukrajnai gazda elmondása szerint az ellenőrző szervek pénzbehajtása nála rendszerint a köztisztasági és járványügyi állomás (Köjál) ellenőreinek látogatásával kezdődik, azután következnek az ökológusok, akiket a metángáz begyűjtését szolgáló készülék érdekel, majd kiszáll a rendőrség, amely a telekhatárokat ellenőrzi újra és újra. „Amíg valamennyi mérést el nem végzik, nem láthatok munkához, ezért kénytelen vagyok ott helyben megállapodni velük” – mondja. Ha közvetlenül vetés előtt érkeznek az ellenőrök, a csúszópénz összege igen jelentős lehet. Csupán azért, hogy a méréseket két nap alatt végezzék el, s ne két hétig tartson az eljárás, fejenként több ezer hrivnyát kell fizetni, meséli a gazda.
Harkovban a kisebb üzleteket is „megadóztatják” a hivatalnokok, ennek mértéke 1,5 ezer és hét ezer hrivnya között mozog. A Köjál ellenőre és az állatorvos rendszeresen végigjárja a piacok húsos és tejes pultjait, s 10-25 hrivnyát szednek be naponta minden árustól, akik ezeket a csúszópénzeket kénytelenek beépíteni az áraikba – panaszolják a kelet-ukrajnai város kereskedői.
Az árusokat gyakorta spekulációval vádolják, amiért néha 200-300 százalékos haszonnal adnak túl a portékájukon, csakhogy a tényleges nyereségük rendszerint nemigen haladja meg a 20-50 százalékot, a többi elmegy megvesztegetésre, mondják. Arra, miként emelkedik egy élelmiszer ára a többszörösére, a legutóbbi kiváló példa a grecska (hajdinakása), amelynek kilóját 7,9 hrivnyáért vásárolják fel a termelőtől, a boltokban mégis 29 hrivnyáért kapható. Ha kapható egyáltalán…
Előfordulnak olyan vállalkozók, akik nem hajlandók csúszópénzt fizetni a különféle hatóságok embereinek. Ez azonban egyáltalán nem mentesíti őket az anyagi veszteségektől, mert az így megtakarított pénzt kénytelenek ügyvédekre költeni, akik megvédik őket a hatóságok törvénytelen követeléseitől, írja a Korreszpondent.
A mintegy 100 ezer lakosú olaszországi Aversában több mint 100 sajtüzem működik, amelyek mintegy 400 féle terméket állítanak elő. Ilyen konkurencia mellett igen nehéz árat emelni, árkartellről megállapodni pedig szinte lehetetlen. Ebből következik az árak stabilitása. Ukrajnában a helyzet pont fordított. A piac túlzott monopolizálása a kistermelők kiszorítását és az árak feltartóztathatatlan emelkedését eredményezte.
Elemzők szerint Ukrajnában a függetlenség 20 éve alatt 40 százalékkal csökkent a tejtermékeket előállító vállalkozások száma, a piacot néhány nagyobb cég uralja. Az árképzés képlete a következő: minél kevesebb a termelő, annál kisebb a konkurencia, annál drágább a termék.
De nemcsak a termelők száma fontos, hanem a piacokhoz való hozzáférés lehetősége is. Ukrajnában mintegy 100 sajttermelő működik, azonban a piac 60 százalékát csupán egy tucatnyi nagyvállalat ellenőrzi. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a kistermelőknek nagyon nehéz bejutniuk a piacokra, mivel azokat jobbára a szupermarketek, az áruházláncok uralják, amelyekkel szinte csak a nagytermelők tudnak együttműködni. A kisebb termelők jobbára közvetítőkön keresztül tudnak megjelenni a piacokon, ami már induláskor 15-20 százalékkal növeli a termékeik árát. Azok a külön juttatások is drágítják a termékeiket, amelyeket a beszállítók fizetnek a beszerzéssel foglalkozó menedzsereknek, hogy az árujuk egyáltalán a nagyáruházak polcaira juthasson. Előfordul, hogy az efféle „polcpénzek” egyik-másik beszállítónál a 70 ezer hrivnyát is elérik, ami akár 30 százalékkal is emelheti a végső fogyasztói árat. A nagyáruházak rendszerint azzal védekeznek e vádak ellen, hogy ők csupán az olyan beszállítókat igyekeznek kiválasztani, akik megfelelően nagy tételben és folyamatosan tudnak szállítani, s azokkal mindössze terméküknek az áruház adatbázisába való felvételének díját fizettetik meg.
Az ukrán élelmiszerek drágaságának ugyancsak fontos összetevője a hitel drágasága. Egy tavalyi adat szerint 24 százalékos éves kamat alatt nem lehet hitelhez jutni az országban, márpedig az ilyen drága kölcsönből csak kevesen kérnek. Egyes források 36, sőt 60 százalékos éves hitelkamatokat is emlegetnek a kisvállalkozók számára, pedig már a 24 százalék is rendkívül magas a brit, a francia vagy az amerikai kamatszinthez képest. Összehasonlításképpen: az Egyesült Államokban a kisvállalkozóknak kínált kedvezményes hitel kamata 9 százalék. Németországban, ahol Európában a legnagyobb a vállalkozáskezdéshez igénybe vehető hitelek állami támogatása, a kamatszint 4-6 százalék. Az olcsó hitel viszont megelőzi a termékek magas fogyasztói árának kialakulását.
Mikola Azarov miniszterelnöknek úgy tűnhetett, hogy megtalálta a megoldást a drága élelmiszerek problémájára, amikor utasította a kormányzókat, hogy büntessék meg alárendeltjeiket a kontrollálatlan áremelkedésért. De ez a módszer elavult, elnézve a bolti árakat nyilvánvaló, hogy nem hat többé az adminisztratív korbács. A drágulás okai egészen máshol keresendők: a korrupcióban, a monopóliumban és az ukrajnai pénzügyi válságban.