Negyven százalékkal is drágulhatnak az élelmiszerek

Májusban 3,5 százalékról 0,1 százalékra csökkent az infláció mértéke Ukrajnában, ugyanakkor 5,8 százalékkal drágult az üzemanyag és az olaj, 5,1 százalékkal a tojás és 3,3 százalékkal kerültek többe az alkoholos italok és a dohánytermékek – adta hírül a goloskarpat.info az Ukrán Állami Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.

Társadalomgazdasági előrejelzések szerint az év második felében akár 40 százalékkal is drágulhatnak az alapvető élelmiszerek az országban. Sokszor az áremelést a dollár árfolyamának változásával magyarázzák. Emiatt az utóbbi időben egyre kevesebb külföldi termék kerül fel a bevásárlóközpontok polcaira.

Ukrajnában a vártnál alacsonyabb hozamú gabonatermésre számítanak, ami a kenyér árának növekedését vonja magával. A teljes kiőrlésű pékáru mindig olcsóbb volt a többinél, azonban most kiegyenlítődhetnek az árak – mondta Olekszandr Vaszilcsenko, az Ukrhlibprom társaság főigazgatója.

A napraforgóolaj is drágul az ipari előállítás költségnövekedése miatt, valamint a hústermékek ára is őszig közel 30 százalékkal növekszik, mivel rohamosan csökken az állatállomány. Várhatóan októbertől a tejért és tejtermékekért is többet kell fizetnünk, továbbá a hajdina (grecska) ára is emelkedni fog, mivel a mezőgazdászok a vártnál kétszer kevesebb termésre számítanak.

A hazai zöldségek ára havonta mintegy 10 százalékkal nő, így az év végére akár a 40 százalékos drágulást is elérheti.

Az áremelkedés alapvető tényezői lehetnek az Ukrán Nemzeti Bank monetáris politikájának változásai, a hrivnya gyengülése, valamint az ármeghatározás, az adók és a vámilletékek fölötti hatékonyabb ellenőrzés. Ugyanakkor az áremelést ellensúlyozhatja az ukrán termékek megnövekedett kínálata, melyet nem tudnak Európában és Oroszországban értékesíteni.

Kárpátalja.ma