Oligarchák csaphatnak le az ukrán földekre

A már így is a világ legnagyobb gabonaexportőrének számító Ukrajna arra készül, hogy több millió hektárnyi, ma még megműveletlen állami földet adjon bérbe befektetőknek, hogy ezzel is növeljék az exportra szánt gabona mennyiségét. Egyes hírek szerint amerikai, kínai, arab és európai befektetők is érdeklődnek, de az ország oligarchái is a kondér körül toporognak.
A tervek szerint Ukrajna 2-4 millió hektárnyi, jelenleg megműveletlen állami tulajdonú földet adna 50 évre bérbe befektetőknek, hogy ezzel pörgessék fel az ország gabonaexportját – írja a Financial Times feltörekvő piacokkal foglalkozó blogja, a beyondbrics. Északi szomszédunk már ma is a világ egyik legnagyobb gabonaexportőrének számít, idén a 47 millió tonnás termésből 20 milliót terveznek exportálni, de ezt a számot az ország kormánya még tovább szeretné növelni. Ukrajnában jelenleg 15 millió hektár föld áll művelés alatt.
Az ukrán agrárminiszter, Mykola Prysiazhniuk szerint az országban jelenleg 10 millió hektárnyi földterület áll megműveletlenül, ebből az első körben 2-4 millió hektárnyit lehetne felajánlani befektetőknek. Ők adó- és exportkorlátozásoktól mentes státuszt kapnának. A miniszter szerint az ukrán állam mindebből úgy profitálhatna, hogy a befektetők profitjából részesedne, vagy az általuk megtermelt gabona egy részét megkapná.
A hírek szerint amerikai, ázsiai, kínai és európai befektetők is érdeklődnek a lehetőség iránt, az ukrán agrárszektor ismerői viszont attól tartanak, hogy az ország oligarchái „csaphatnak le” Ukrajna termékeny földjeire, és ők vihetik el az ország maradék termőföldjeit. Ezzel megerősíthetik országon belüli hatalmukat, mely egyesek szerint már így is komoly méreteket ölt. Emellett pedig többen azt is megemlítették, hogy az új befektetők sokkal kedvezőbb feltételeket kaphatnak a már most is gazdálkodókkal szemben.
Forrás: hvg.hu