Ukrajna a világ négy legnagyobb fegyverimportőrének egyike lett

A 2019–2023-as eredmények szerint Ukrajna a negyedik helyet szerezte meg a világon a fegyverimport tekintetében – áll a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) éves jelentésében.

A jelentés szerint Ukrajna részesedése a fegyverimport globális mennyiségéből 4,9 százalék. Az országot olyan importőrök előzték meg, mint India, Szaúd-Arábia és Katar.

A kormányok költségvetésük átlagosan 6,9 százalékát, azaz fejenként 306 dollárt különítettek el a hadseregre.

Az Egyesült Államok költi a legtöbb pénzt fegyverekre. Az Egyesült Államok 916 milliárd dolláros kiadása meghaladta az első tízben lévő kilenc másik ország együttes kiadásait.

2023-ban felerősödött az a tendencia, hogy az európai államok katonai kiadásait növelték az orosz–ukrán háború kitörését követően: 43 európai országból 39 növelte katonai kiadásait.

A 2023-as eredmények szerint a világ teljes katonai kiadása elérte a 2,5 milliárd dollárt, ami reálértéken 6,8%-kal nőtt. Ez volt a legnagyobb éves növekedés 2009 óta.

A katonai kiadásokat tekintve az Amerikai Egyesült Államok vezeti a listát, amit Kína és Oroszország követ.

Kárpátalja.ma