Ukrajna déli régiói súlyos veszteségeket szenvedtek a napraforgótermésben

Az idei napraforgótermés katasztrofális Ukrajnában. A dél-ukrajnai napraforgótermés-veszteségek, amelyeket az aszály és a kahovkai vízerőmű felrobbanásának következményei okoztak, aggodalmat keltenek a gazdák és a fogyasztók körében.

A szakértők véleménye szerint a gazdák túl pesszimisták az előrejelzéseket illetően.

Alla Sztojanova gazda és parlamenti képviselő véleménye szerint Odessza és Herszon megyében a területek nagy része leégett vagy harcok folynak rajta, és a vetőterület 50%-áról beszélünk.

Denisz Marcsuk, az Ukrán Agrártanács agronómusa megjegyezte, hogy ehhez még hozzájön a természeti katasztrófák és az aszály következménye. Ez a nyár különösen forró és száraz. Azonban így sem kell elkeseredni, az előrejelzések szerint 13,6 millió tonna napraforgóra számítanak a betakarítás végén, ami még mindig jelentős mennyiség a szakértők szerint.

Bár a déli régióbeli betakarítással kapcsolatos problémák miatt az ukrajnai össztermés csökkenése valószínű, a szakértők nem számítanak arra, hogy ez az olajárak gyors, 100 hrivnyás áremelkedéséhez vezetne, legalábbis országos szinten nem. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az olajárak érzékenyek lehetnek az országban zajló általános inflációs folyamatokra.

Az agronews.ua nyomán.

Kárpátalja.ma