Ukrajna lehet a Déli Áramlat legnagyobb vesztese
A tervezettnél előbb kezdődött meg a Déli Áramlat gázvezeték építése. A 2015 végén már gázt szállító csőrendszer révén nőhet Magyarország energiabiztonsága, míg Ukrajna elveszti tranzithatalmi szerepét.
Ha valami, akkor a Déli Áramlat névre keresztelt európai gázszállító projekt valóban fontos Moszkva számára. Ezt az is bizonyítja, hogy az első két csőelem múlt pénteki összehegesztése alkalmából a szervezők űrállomásra emlékeztető óriási sátrat állítottak a fekete-tengeri Anapa környéki sártenger közepén, s az ünnepségre eljött az utóbbi hónapokban a megszokottnál jóval kevesebbet szereplő Vlagyimir Putyin is. Igaz, az állítólag hátfájdalmakkal küszködő orosz államfő szakított a hagyományokkal, s ahelyett, hogy a hegesztésbe is beszállt volna, beérte egy rövid beszéddel.
A 2380 kilométer hosszú, évi 63 milliárd köbméter kapacitású, az oroszországi fejlesztésekkel együtt legalább 25 milliárd euróba kerülő vezeték több szempontból is kulcsszerepet játszik a Kreml energiapolitikájában. Leginkább azért, mert a Fekete-tenger alatti 925 kilométeres szakasz építésének beindításával – legalábbis átmenetileg – kiütötték a nyeregből az EU által szorgalmazott vetélytársat, a Nabucco gázvezetéket, amely éppen az orosz szállításoktól való európai függőséget lett volna hivatott csökkenteni. A 2004 óta tervezett, évi 31 milliárd köbméter kapacitású Nabucco esélyeit az is csökkenti, hogy a Gazprom orosz állami gázipari monopólium igyekszik minden szabad gázforrást felvásárolni a közép-ázsiai és kaukázusi térségben. „Bármennyi gázt akar exportálni Azerbajdzsán, mi készen állunk a teljes mennyiség megvételére” – közölte két éve Alekszej Miller Gazprom-vezérigazgató. A szavakat tettek követték: a 2010-es 800 millió köbméter után tavaly másfél milliárd, az idén pedig már 3 milliárd köbméternyi földgázt vásárolt Oroszország Azerbajdzsántól, s jövőre újabb jelentős növekedés várható.
A Déli Áramlat – amellett, hogy megerősíti az évi 500 milliárd köbmétert felhasználó európai piacból 150 milliárd köbméteres részt kihasító Gazprom helyzetét – Kijev megregulázására is alkalmas. Az Oroszország felől Európába érkező tranzit túlnyomó része korábban Ukrajnán keresztül jutott Európa nyugati felébe. Ám ahogy megromlott az orosz–ukrán viszony, s a 2008-as és 2009-es „gázháborúk” miatt napokra energia nélkül maradtak az európai fogyasztók, úgy próbált Moszkva új útvonalakat kiépíteni. Elsőként az Oroszországból Németországba szállító, két párhuzamos csőből álló, Északi Áramlat nevű vezeték készült el idén októberre – igaz, a második vezeték még nem szállít gázt –, és ha 2015-ben valóban megnyílik a Déli Áramlat, akkor az ukrán tranzit teljes egészében kiváltható lesz. Ezzel Moszkva sokkal jobb pozícióba jut azokon a tárgyalásokon, melyeken a lerobbanófélben levő ukrán vezetékhálózat és az ukrán energiacég, a Naftogaz orosz ellenőrzés alá helyezéséről alkudozik évek óta a két fél.
Presztízsszempontból is fontos a Déli Áramlat. A legjelentősebb európai energetikai beruházás ugyanis műszaki szempontból is komoly vállalkozás. A fekete-tengeri szakaszon 2500 méteres mélységben vezet a nyomvonal, és a víz alatti 250 atmoszférás nyomást csak a legalább négy centiméter vastag falú, egyenként 900 kilogrammos csőelemek bírják ki. A Gazprom, az olasz Eni, a francia EDF és a német BASF-csoporthoz tartozó Wintershall alkotta konzorcium a környezetvédelemre is ad: ezer jeladó figyel a mélyben, és ha gázszivárgást észlelnek, azonnal riasztják a kezelőket.
Míg a tenger alatti vezetékrész építését már megkezdte az orosz–francia–német–olasz négyes, a több országban párhuzamosan tervezett szárazföldi csőfektetés csak az év utolsó napjaiban indul meg, egyelőre Szerbiában. Az érintett országokban a Gazprom a helyi partnerekkel – Magyarországon a Magyar Fejlesztési Bank részesedését kivásárló Magyar Villamos Művek Zrt.-vel – hozott létre fele-fele részben birtokolt társaságokat, s ezek önállóan felelősek a finanszírozásért és a munkálatok időben való befejezéséért.
Bár a végleges beruházási megállapodások novemberi tető alá hozásával és a tenger alatti szakasz építésének szimbolikus megkezdésével Moszkva hatalmas lépést tett pozíciói javítása felé, a Putyin elnök kedvenc projektjének számító beruházás jövője nem egyértelmű. A korábbi várakozásokkal ellentétben ugyanis Európa gázfelhasználása csökkenőben van – a Nemzetközi Energiaügynökség adatai szerint 2011-ben 11 százalékos volt a zuhanás, és az idén további visszaesés várható –, és legfeljebb 2020 után érhető el a 2010-es szint. Az is kérdéses, hogy Moszkva honnan lesz képes előteremteni a növekedési pályára való visszatérés után szükséges gázmennyiséget: a ma használatban lévő mezők egy része kimerülőben van, és lassan halad az újak feltárása, illetve termelésbe vonása.
Moszkvának közben a Déli Áramlatba közvetve bevett Törökországra – a tenger alatti vezeték részben a török gazdasági zónában halad – is figyelnie kell. Ankara ugyanis arra készül, hogy ugyan kisebb léptékben, de megépíti az Európát és a Kaukázust Oroszország elkerülésével összekötő, kétezer kilométeres Transzanatóliai földgázvezetéket (Tanap). A Tanap-projektben az azerbajdzsáni Sah Deniz–2 lelőhelyről évi 16 milliárd köbméternyi gázt juttatnának Törökországon keresztül Európába; a 2017-re megvalósuló terv végrehajtásában a török cégek mellett a francia Total, a brit BP és a norvég Statoil venne részt.
Forrás: hvg.hu