Ukrenerho: Ukrajna energiahálózata messze van az összeomlástól

Az orosz légicsapások jelentős károkat okoztak ugyan Ukrajna energetikai infrastruktúrájában, de a teljes összeomlás valószínűtlen – jelentette ki hétfőn Volodimir Kudrickij, az az állami tulajdonú Ukrenerho áramszolgáltató vállalat igazgatótanácsának elnöke.

Március 22. óta az orosz erők célzottan, szinte napi rendszerességgel támadják az ukrán hő- és vízerőműveket, valamint az energetikai hálózatot.

„Céljuk, hogy áramkimaradások legyenek egyes ukrán nagyvárosokban, a mi célunk pedig az, hogy elejét vegyük ennek”

– mondta Kudrickij a Reuters hírügynökségnek adott interjújában.

A magánkézben lévő legnagyobb áramszolgáltató cég, a DTEK, amely Ukrajna áramszükségletének mintegy negyedét fedezi, nemrég közölte, hogy hat erőművéből ötöt megrongáltak a támadások, és emiatt elvesztették kapacitásuk 80 százalékát.

Az orosz rakétacsapások jelentős károkat okoztak a legnagyobb ukrán vízerőműben, a zaporizzsjaiban, de a kanivi és dnyeszteri létesítményekben is.

Ukrajna áramigényeinek túlnyomó részét három atomerőmű fedezi, fogyasztási csúcsidőszakban viszont kulcsszerepet játszanak az ország hő- és vízerőművei is.

„Jelenleg a legnagyobb aggályaink áramtermelő képességeink miatt vannak, különös tekintettel ami a hálózat terheltségének egyensúlyát biztosító víz- és hőerőműveket illeti” – mondta Kudrickij, de hangsúlyozta, hogy az ország energiahálózata nincs az összeomlás szélén.

„Egy összeomlás az energetikai rendszer teljes, vagy részleges, kontrollálhatatlan leállását jelentené. Ez nem történt meg és nem is fog, egy ilyen forgatókönyvet valószínűtlennek tartunk”

– tette hozzá.

Kudrickij mindazonáltal úgy fogalmazott, hogy talán lehetnek „helyi problémák” az egyes régiókban, mint például Harkivban, vagy Odesszában.

Kiemelte, hogy át kell gondolni az áramtermelés összetételét, valamint azt, hogy ezt az infrastruktúrát miként lehet védhetővé tenni a légicsapásokkal szemben. Ez utóbbi csak abban az esetben lehetséges, ha Ukrajna kisebb erőművek százait építi ki az ország különböző pontjain. „Ennek a folyamatnak haladéktalanul el kell kezdődnie” – fűzte hozzá.

Forrás: MTI