Az 1% ereje

A január eleje valamiért a nagy újrakezdés időpontjává vált sokak számára. Egy új év kezdődik, ami még bárhogy is alakulhat – lehet-e jobb időszak arra, hogy az ember változtasson az életén? 

Vannak sikeres emberek, akik határozottan tudják, mit akarnak, megfeszítik az erejüket, megacélozzák az akaratukat, kihasználják a lehetőségeiket, és addig mennek, míg el nem érik a céljukat.

Minden tisztelet megilleti őket, de valljuk be: a legtöbbünk nem így van összerakva.

Mi, átlagemberek, nagyokat álmodunk, többé-kevésbé tudjuk, hogy hogyan kellene éreznünk, gondolkodnunk, cselekednünk. El is határozzuk, hogy ezúttal tényleg más lesz: kevesebb cukor, több zöldség; kevesebb internet, több személyes kapcsolat; sorozatnézés helyett maratonlefutás; éves kondibérlet, rendszeres imanapló, minden reggel csendesség, új szolgálati terület, egészséges életmód, drasztikus fogyás, végleges szakítás, havonta egy új könyv… (kinek mi). Aztán jön a február (kicsit kevesebb lelkesedéssel), majd a március (kétségbeejtő visszaesésekkel), s mire megérkezik a nyár, már csak legyintünk: á, ez az év se az, ami elhozza az áttörést.

Van egy könyv, amibe már csak kíváncsiságból is érdemes beleolvasni, ez pedig James Clear Atomi szokások című munkája. Úgy is mondhatnám, hogy életvezetési trükkök, egyszerű, kreatív megoldások és tippek gyűjteménye ez, ami képes fellelkesíteni azt is, aki egyetlen vállalását sem tudta még eddig végigcsinálni. James Clear ugyanis nem arra biztat, hogy na, gyerünk, mindent bele, irány a csillagos ég, hozd ki magadból a 120 százalékot. Ő inkább azt javasolja, hogy lépjünk aprókat, de azt folyamatosan. A valódi változás szerinte olyan pici döntések halmaza, mint például napi két fekvőtámasz, öt perccel korábbi ébredés vagy egyetlen rövid telefonhívás. Ezeket a szerző atomi szokásoknak nevezi, amik szinte észrevétlenül tudnak beépülni a mindennapokba, hosszútávon viszont óriási változásokat hozhatnak. Clear állítása szerint a napi cselekvéseinknek a 30-40 százaléka szokásvezérelt – és ez azt jelenti, hogy ha kialakul a menetrend, az onnantól automatikussá válik.

Hogyan is működik ez a gyakorlatban, mondjuk a lelki élet területein? Nagyon egyszerűen. Például: képtelen vagy kialakítani egy rendszeres imaéletet, viszont nagyon sokat kattog az agyad mindenféle problémákon – miért ne váltanád ki az egyik ilyen magadban puffogást arra, hogy ugyanazokat a gondolatokat Istennek címezd? Vagy utálsz vasalni, igehirdetéseket meg nincs időd hallgatni – hát kapcsold össze a kettőt egymással! Ha nem kívánod az igetanulmányozást, akkor csak a reggeli kávéd/teád/kakaód elfogyasztása közben nyisd meg a Bibliádat (akár hangzókönyv formájában is)! Ha nem bírsz figyelni istentiszteleteken, jegyzetelj: írd le azt az egy mondatot, szót, kifejezést, ami szíven üt, vagy magát az alapigét! Ha esténként rendszeresen fáradt vagy egy napzáró áhítathoz, csak emeld ki a nap egyetlen fénypontját, és azt köszönd meg Istennek!

Ezek nagyon apró dolgok, és talán úgy gondolod, hogy nem is érnek semmit, pedig ez nem így van. Egy idő után észre fogod venni, hogy a két perces fohászaid hosszú imaharccá nőnek, kevés lesz a kávészünet a bibliaolvasásra, egyik hálaok hozza majd a másikat – s egy idő után már az új igényeknek megfelelően kell újratervezned a napodat.

Mit gondolsz, van olyan terület az életedben, amin most már tényleg ideje volna változtatni? Talán sokszor neki is futottál már, csak eddig valahogy mindig beletört a bicskád. Mi lenne, ha idén megismernéd az 1% erejét? Ha nem tennél nagy elhatározásokat, életre szóló fogadalmakat, csak egyetlen aprócska lépést vállalnál, olyat, ami még jól is esik, azt viszont minden egyes nap megtennéd?

Talán olyan lenne, mint a mustármag a bibliai példázatban, ami alig látszik az ember tenyerén, de ha belekerül a földbe, akkor fává növi ki magát, és madarak fészkelnek rajta.

Olasz Tímea

Forrás: teso.blog