A Fájdalmas Szűzanya ünnepe
A Fájdalmas Szűzanya (latinul: Mater dolorosa), Hétfájdalmú Szűz, régi magyar szóhasználatban Fájdalmas Boldogasszony liturgikus ünnepét szeptember 15-én üli a katolikus egyház.
A vallásos irodalom, a képzőművészet és más műalkotások gyakori és kedvelt témája. Az ünnep tartalmáról Marton József egyháztörténész így ír: „Az ünnepet megelőző liturgikus ünnepen, a Szent Kereszt felmagasztalásán a megdicsőült Krisztus királyt szemléltük és hódoltunk az élet fája előtt. Ma pedig a kereszten kínszenvedett Krisztus emberi oldalát állítja elénk a liturgia, s megérteti velünk a Krisztussal egyesült szenvedés jelentőségét is. A kereszt alatt ott találjuk Jézus Krisztus édesanyját, a Hétfájdalmú Szűzanyát, a Mater dolorosát, aki eggyé válik Fiával a szenvedésben. Az egyház mindig szeretettel és tisztelettel szemlélte a Szűzanya szenvedését, köztük a legnagyobbat, a keresztfa alatt érzett fájdalmát.”
Az ünnep kultusza a 13. századra nyúlik vissza.1233. augusztus 15-én hét gazdag firenzei férfi elvonult a Monte Senarióra.
Elhatározásuk az volt, hogy ápolják a Fájdalmas Szűzanya tiszteletét. XI. Benedek pápa 1304-ben jóváhagyta a szabályzatukat, és ezzel elismerte Mária Szolgáinak Rendjét, vagyis a szervitákat, akik a Szent Kereszt felmagasztalása utáni napon, szeptember 15-én megemlékeztek a Boldogságos Szűz szenvedéséről.
Az ünnepet VII. Piusz pápa terjesztette ki az egész egyházra, hálából Napóleon fogságából való szabadulásáért, és szeptember harmadik vasárnapjára helyezte.
A régi kalendárium szerint a virágvasárnap előtti pénteken is volt egy ünnepe a Fájdalmas Szűznek, melyet XIII. Benedek pápa terjesztett ki az egyházra 1721-ben. Szent X. Piusz pápa 1913-ban visszahelyezte az ünnepet szeptember 15-ére, és megszüntette a kettős ünneplést.
A kultusz népszerűsítéséből a ferencesek is kivették a részüket, két kiemelkedő irodalmi mű is hozzájuk kapcsolódik, a Szent Bonaventura zsolozsmája és a Jacopone da Todi ferencesnek tulajdonított Stabat Mater siralomének, amely Szűz Máriának a keresztfa mellett átélt fájdalmáról szól, s amely egyike a legismertebb középkori énekeknek.
A Mária fájdalmáról szóló himnusz címe az első sorából adódik: Stabat mater dolorosa, szó szerinti fordításban: „Állt a fájdalommal terhes anya”. Mindkettő bekerült a római liturgiába, és kiapadhatatlan forrásai és mintái lettek a szakrális népköltészetnek, a Mária-siralmaknak is. Első magyar nyelvű versünk, az Ómagyar Mária-siralom ugyancsak ennek az áhítatnak az emléke.
A művészek ábrázolásain gyakori a szenvedő anya ábrázolása, a kereszt alatt állva, vagy pedig úgy, hogy ölében tartja halott Fiát, melyet pietának nevezünk.
A Szűzanya fájdalmának kultusza a szentíráson alapul. Simeon szavait Lukács idézi evangéliumában: „A te lelkedet is tőr járja át, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”
Ez a prófétai mondat akkor teljesül be igazán, amikor a római katona a már keresztre feszített és meghalt Jézust lándzsával átdöfi. A katolikus egyház úgy tartja, ekkor válik Szűz Mária szenvedése eggyé Jézuséval. Az élő anya ugyanis jelen volt, ott állt fia keresztfája alatt, és szemtanúja volt Jézus szenvedéstörténetének, amely azt jelenti, hogy Krisztus testével szenvedett, de lélekben nem tört meg, az anyja viszont lelkében szenvedett, de testével nem tört meg. Így Mária fájdalmán átszűrődik a feltámadás fénye és az emberi fájdalom enyhülést talál a szenvedő Jézusnál és az Ő fájdalmas édesanyjánál.
A magyar nyelvterületen több templom ünnepli kiemelten védőszentjeként a kereszt alatt álló Máriát.
A Hétfájdalmú Szűzanya Szlovákia védőszentje, ünnepe munkaszüneti nap. A kultusz központja Sasvár, Szlovákia legjelentősebb Mária-kegyhelye.
Forrás: felvidek.ma
Nyitókép: Jevgraf Semenovich Sorokin: A kereszt alatt.