A játék ereje

„Senki nem tud kibújni a bőréből, ha egy hívő ember zenét alkot a semmiből, akkor olyan zenét készít, amely a lelkiségéből, életviteléből fakad.

Lehet Istentől elrugaszkodottan, ridegen orgonálni és úgy is, hogy a zene a dicsőségére szóljon. Minden hangversenyen szeretnék ezzel a lehetőséggel élni, sőt egész életemmel Istenre mutatni.”

Pálúr János orgonaművész szavai ezek, akinek játékáért rajongói földrészeket repülnek át. Az orgonista művészetének titkáról beszél, valamint arról is, hogy az előző rendszerben orgonakoncertekre járni többet jelentett, mint egy zenei élmény. A huszadik század politikai rendszere ugyanis nem kedvezett az orgona műfajának, mert a templomhoz kötötték. A templom nem kívánatos, üldözni való jelenség volt a kommunizmus éveiben.

– Sokáig nem értettem, hogy egy politikai rendszernek miért kell félni a Bibliától, a hívő emberek közösségétől, de aztán rájöttem, hogy a pártban a gondolkodó és a tettre kész emberektől féltek. Az orgonakoncertek ugyanis hívő emberek találkozási pontjai voltak, ahol lehetőségük volt arra, hogy egy közösségnek érezhessék magukat. A keresztyénséget üldöző kommunista rendszer eltűnése után az emberek valamelyest elkényelmesedtek. Ma már nem kell ennyire keresni az alkalmakat, így nem feltétlenül az orgonaverseny az a hely, ahol megérezhetik az együvé tartozást. Napjainkban sokkal inkább utána kell menni a közönségnek. Ráadásul a hangszerek állapota is sokat romlott, így az orgonákat is meg kell próbálni javítani, illetve újakat létrehozni, ez komplex feladatot ró az orgonistákra.

Orgonán játszani annyit jelent, mint az örökkévalóság titkainak megérzéséből fakadó erőt kinyilvánítani – idézi a művész Charles – Marie Widort, az orgonaszimfóniáiról ismert francia zeneszerzőt és orgonistát. Pálúr János hosszasan beszél kapcsolatáról az orgonával, így hamar értelmet nyer a rejtélyes idézet is.

– Egy orgonát szeretni nem ugyanaz, mint egy csellót, hegedűt, vagy zongorát. Minden orgona más, egyedi példány. Végtelen változatosságát adja az is, hogy minden templomban új hangszert lehet felfedezni. Egy szépen megépített orgona hangját évekbe, vagy akár évtizedekbe telik megismerni. Egyetlen hangszer sem rendelkezik olyan széles spektrummal, mint az orgona. Elképzelhetetlenül sok hangszínt, dinamikát és erőt lehet kihozni belőle, ami jó esetben átalakul szellemi, lelki erővé.

Orgonázni nem csupán annyi, mint megfelelő időben lenyomni a megfelelő billentyűt. A játékban benne kell lenni annak a lelkiségnek és erőnek, ami megadja a velejét egy-egy zenei darabnak.

– Fiatalkoromban vonzódtam az orgona erőteljes megszólaltatásához, majd később, amikor éjszakánként az ország legnagyobb orgonáján, a Mátyás templomban gyakoroltam, meghallottam, hogy milyen brutális erővel szól a karzaton a hangszer. Egyre fájdalmasabbá vált számomra ez a hatalmas hangerő.

Pálúr János úgy véli, hogy az évek múlásával sokat finomodott a játéka és gyakran minden fizikai erőt visszavesz, helyét a lelki erőknek adja át.

Minden zene Istent közvetíti, mert olyan javakkal gazdálkodik, amit mi magunk is Istentől kaptunk – fogalmaz a művész.

– Isten nemcsak a világot és minket teremtett, hanem minden benne található fizikai és élettani összefüggést. A zene ezeknek a pontoknak a találkozásán áll, fizikai és élettani összefüggések bonyolult rendszere. A zene kifogyhatatlan, kimeríthetetlen világ. Merészen fogalmazva azt mondanám, hogy minden zene egyértelműen a Teremtőre mutat.

Fekete Zsuzsa