A kasztráló anya

Volt idő, amikor kasztráltnak lenni kiváltságot jelentett: jómódban élő bizalmas szolgák, híres operaénekesek válhattak azokból, akiket megfosztottak férfiasságuktól. Gyakran egy-egy újszülöttet a saját anyja kasztráltatott, hogy így húzzon hasznot sokadik gyermekéből. A kasztráció ma is jellemző, csakhogy más értelemben.

Szorongást, érzéketlenséget, párkapcsolati problémákat okozhat a fiúgyermek számára, ha az édesanyja nem tudja őt elengedni. Vajon begyógyulhatnak-e a nárcisztikus anya ejtette sebek? A kasztráló anya típusáról Földi Rita klinikai szakpszichológust és neuropszichológust, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetőjét kérdeztük, aki ezzel a meghökkentő címmel tartott előadást a Ráció, generáció, degeneráció konferencián.

Ki is az a kasztráló anya, és miért válik egy édesanya kasztráló anyává?

A kasztráló anya domináns, férfiakat eltaposó nőfigura, anyai archetípus, aki társfüggést okoz, mivel ellehetetleníti annak a kötődésnek a feladását, ami közte és gyermeke között alakult ki. Ennek az az oka, hogy a korai életszakaszban, vagyis a csecsemőkori szakasz második, szimbiotikus fázisnak nevezett szakaszában az anya nem képes megfelelő módon viszonyulni a csecsemőhöz. Ezt részben a saját személyiségfejlődésének hiányosságai okozzák, vagyis az anya éretlensége, érzelmi sérülései, aktuális élethelyzete.

Elsősorban arra gondolok, amikor egy nő egyedül nevel egy fiúcsecsemőt, és nagyon zárt kapcsolat alakul ki közöttük, az anya pedig nem képes elfogadni vagy elviselni a gyermek önállósági törekvéseit. A kasztráló anya mellett a fiúgyermek érzelmi világa tönkremegy, és saját magától is elidegenedik.

Ha az anyuka később is fenntartja a függőséget, megnehezíti a gyermek leválását és egy esetleges párkapcsolat kialakítását. Az intimitástól való félelem szélsőséges esetben impotenciához vezet, hiszen a sérült gyermek számára a szimbiózis korábbi tapasztalatai alapján olyasvalamit jelent, ami az én elnyeletésével fenyeget.

Manapság egyre több az egyedülálló anya. Vannak-e olyan technikák, amelyek segítenek abban, hogy ne váljon egy jószándékú anya kasztráló anyává?

Még ha egy anya egyedül neveli is gyermekét, fontos, hogy körülötte milyen tágabb család van, és a családtagok mekkora segítséget tudnak neki nyújtani abban, hogy a közte és a csecsemő között lévő érzelmek ne csak egymásra irányuljanak. Éppen azért nem tudja ugyanis elengedni a gyermekét, mert az van benne, hogy „csak te vagy nekem”. Ugyanennek a második felvonása serdülőkorban is lejátszódik. A kasztráló anya ilyenkor azt gondolja, hogy „hálásnak kell lenned nekem”, és nem engedi el a kapcsolatból a fiúgyermeket. Ez lánygyermeknél is okozhat olyan problémát, ami miatt később nem képes a fiatal nő párkapcsolat kialakítására. A szexuális magatartást egyéb okok miatt lányoknál kevéssé befolyásolja ez a helyzet.

Véglegesen meghatározza az ember életét, ha ilyen helyzetbe kerül: biztosan nem lesz kiegyensúlyozott a párkapcsolata, vagy van remény?

Biztosan van remény. Csupán arról van szó, hogy a vele született tulajdonságok és ezek a körülmények befolyásolják az ember magatartását. Ha ilyen helyzet áll elő, akkor sem biztos, hogy függővé, bizonytalanná vagy érzéketlenné válik egy ilyen gyermek. Ahol erőteljesebbek az önállósági törekvések, ott kevésbé valószínű, hogy kialakul a „kasztráltság”, ahol nem, ott nagyobb a veszélye. A másik, hogy a serdülőkor ebből a szempontból döntő fontosságú életszakasz. A korai személyiségfejlődési zavarokat ilyenkor ugyanis újra átdolgozzuk, tehát az összes korábbi konfliktust, amelyek részben az alkati adottságokkal függnek össze, részben egyéni sajátosságokat mutatnak. Ha serdülőkorban sikerül megoldani ezeket, természetesen elmúlik a függőség. Ez történhet akár segítséggel, akár egyedül, akár az élethelyzet megváltozásával – ha például az anyuka férjhez ment, és ráadásul ott van egy elfogadható apafigura a fiú mellett, aki hiteles, és akiben meg tud bízni. Ha valakiben függőség alakult ki az édesanyja iránt, akkor az apa személye kiegyensúlyozó erővel hat a fiúgyermek és az anya személyiségére is.

Az apáknak mennyire érdemes kivenni a részüket a gyermeknevelésből?

Majdnem annyira, mint az anyáknak. Nem az anyaszerep átvételéről van szó, de arról igen, hogy az apához sajátos kötődést alakítanak ki a gyerekek, és az első életév nagyon meghatározó. Ha részt tud venni az apa a gyermekgondozásban, az egyrészt az anya válláról is leveszi a terhet, másrészt apai kötődést alakít ki a kicsivel. Az apa átvállalhatja a baba fürdetését, elaltathatja a babát, éjszaka felkelhet hozzá, féléves kortól pedig már játszhat vele mozgásos játékokat. Másrészt amikor a pici tényleg szimbiózisban van az édesanyával még az első fél évben, akkor az apa az édesanya biztonságos érzelmi hátterét jelenti. Nagyon nem mindegy, hogy milyen élethelyzetben van egy nő akkor, amikor a babát várja, vállalja.

Azt sok szülő megfogadja, hogy azokat a hibákat nem fogja elkövetni a gyermeknevelésben, amelyeket a szülei elkövettek. Sikerülhet megvalósítani ezt a célt?

Ez mindig akkor reális cél, ha végiggondolom, hogy mi is volt az, amiben én nagyon-nagyon rosszul éreztem magam a szüleimmel való kapcsolatban. Ha ezeket a dolgokat tudatosítom, akkor lehet rajtuk változtatni. A nevelési tanácsadók tudnak segíteni olyan technikák kialakításában, amelyek révén a szülők elkerülhetik a nevelési csapdákat.

Jakus Ágnes

Forrás: parokia.hu