A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye meghirdette a „Család évét”

Tódor Macapula munkácsi püspök a 2025 karácsonyán kiadott főpásztori levelében tett említést először arról, hogy a 2026-os év központi témája a család lesz a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyében:

„…Család éve, amikor a remény láthatóvá válik a szeretetben, az imádságban és a kölcsönös jelenlétben. Ezért a következő évet egyházmegyénkben a családnak szeretnénk szentelni, amely az Isten emberről szóló tervének középpontja. Karácsony fényében ünnepélyesen szeretném meghirdetni Munkácsi Egyházmegyénkben a CSALÁD ÉVÉT, amely január 11-én, vízkereszt utáni vasárnapon kezdődik, és karácsony utáni vasárnapon, 2026. december 27-én fejeződik be.”

2026. január 11-én vasárnap az egyházmegye valamennyi egyházközségében ki is hirdették Tódor püspök felhívását a Család évére, melynek lelki útmutatója és mottója Szent Bernát gondolata lesz: „A család, amely együtt imádkozik, együtt is marad.”

A CSALÁD ÉVÉNEK KEZDETÉN

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye papságának,

szerzeteseinek és minden hívőnek

Krisztusban kedves Testvéreim!

Véget ért a Remény jubileumi éve, amelyet az egész egyetemes egyházzal és népünkkel együtt éltünk át a háború, a nyugtalanság, a veszteségek és a nagy megpróbáltatások tragikus idején. Nem szeretnénk, ha a remény csak szó, ünnepélyes mottó vagy egyszerű belső élmény maradna.  A reménynek cselekedetekben kell megnyilvánulnia, konkrét életkörülmények között, mindenekelőtt a családban, mint családegyházban. Ezzel a céllal a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye megnyitja a CSALÁD ÉVÉT.

A 2026-os évet a családnak szentelve arra törekszünk, hogy azt az egyházmegye lelkipásztori tevékenységének középpontjába állítsuk, nem csupán a következő pasztorális év témájaként, hanem válaszul arra a nagy szükségletre, amely abból fakad, hogy figyelmesen meghallgassuk népünk fájdalmát, és felismerjük benne azokat a sebeket, amelyeket a háború a társadalom legérzékenyebb sejtjének, a családnak okozott. Az orosz agresszió nemcsak városokat és falvakat rombol le, hanem merészen behatol a családi kapcsolatokba is: szétválasztja a házastársakat, szétszórja a családokat a világ különböző országaiba, megfosztja a gyermekeket a szülői neveléstől, az idősebb generációtól pedig elveszi a biztonságérzetet és a holnapba vetett bizalmat.

A legaggasztóbb következmények közé tartozik a válások számának jelentős növekedése, valamint a házasság mint egész életre szóló hivatás iránti bizalom elvesztése. A fiatalok egyre gyakrabban halasztják el a házasságot, vagy teljesen elkerülik azt, és a halálig tartó hűség nélküli, ideiglenes együttélési formákat választják. Növekszik az úgynevezett „élettársi kapcsolatok” száma, amely megfosztja a férfi és a nő kapcsolatát a szilárd elkötelezettségtől és a házasság szentségének kegyelmétől, bizonytalanná és sebezhetővé teszi őket, és nem biztosít teljes lelki és jogi stabilitást sem a pároknak, sem gyermekeiknek.

Különleges kihívást jelent az Egyház számára azoknak a családoknak a lelki elszigeteltsége, akik a háború miatt külföldre kerültek. Elszakítva szülőházuktól, szülői hagyományaiktól és egyházközségüktől, sok család fokozatosan elveszíti élő kapcsolatát az egyházi élettel. Élesen felmerül a gyermekeink külföldön való szekularizációjának veszélye, amikor a hit már nem mindennapi gyakorlat, és a vasárnapi és ünnepi istentiszteleteken való részvétel lassanként ritka, elszigetelt alkalmakra korlátozódik vagy teljesen megszűnik.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a demográfiai válságot sem, amely már ma is fájdalmasan érezhető Ukrajna minden régiójában. A harcokban elvesztett életek, a migráció, a jövőtől való félelem és a háború kimerítő hatása gyengítik a szülői szerepek iránti nyitottságot.

A háború idején a családok válságának rendkívül fájdalmas jele az emberi élet még születése előtti leértékelődése. A félelem, a holnap iránti bizonytalanság és az anyagi nehézségek nyomása alatt nem lehet nem aggódni az elvégzett abortuszok száma miatt, beleértve azokat is, amelyek nem szerepelnek a hivatalos statisztikákban, mert gyógyszerek segítségével hajtották végre. Ez nemcsak demográfiai probléma és nemcsak a súlyos bűn erkölcsi kérdése, hanem mindenekelőtt mély lelki seb, amely a szülők lelkiismeretén esik, amely rombolja a család belső egységét, és láthatatlan, de mély és tartós következményeket hagy a nők és férfiak életében. Abban az időben, amikor az ország naponta elveszíti fiait és leányait a fronton, különös felelősséggel vagyunk hivatottak tanúskodni az emberi élet szentségéről és sérthetetlenségéről a fogantatástól a természetes halálig.

Ebben a kontextusban különös jelentőséget kap a házaspárok nyitottsága az új élet iránt, mint az Istenbe vetett bizalom és a jövőbe vetett remény megnyilvánulása. A háború arra kísérti az embert, hogy bezárkózzon a félelembe, elodázza a gyermekvállalást „jobb időkig”, vagy lemondjon erről az ajándékról. Ma azonban éppen az életre való nyitottság válik a hit erős tanúságává, a halál elleni lelki ellenállás jelképévé. Tisztelettel és csodálattal emlékezünk az idősebb generációk családjaira, akiknek életkörülményei sokkal nehezebbek voltak, mint a maiak, de nem zárkóztak el a félelembe, hanem Istenbe vetett bizalommal fogadták az élet ajándékát. Nemcsak hogy nem féltek, hanem büszkék voltak a sokgyermekességre, mert minden gyermeket Isten ajándékaként fogadtak, nem pedig teherként.

A mai világban a családok számára egy másik komoly kihívás a genderideológia terjedése. Ez tönkreteszi a házasság, az apaság és az anyaság fogalmát, eltorzítja az Isten által férfiként és nőként teremtett emberről alkotott igazságot, és zavart kelt a gyermekek és a fiatalok nemi identitásának kialakulásában. A lelki sebezhetőség és a szekularizáció körülményei között, mind külföldön, mind itt, Ukrajnában, a családoknak különleges támogatásra van szükségük az Egyháztól, hogy megőrizzék a keresztény emberképet, a családot és minden személy méltóságát, anélkül, hogy elveszítenék az igazságot és a szeretetet.

Éppen ezért beszél az Egyház folyamatosan az élet védelméről, a házastársi hűségről és felelősségről, nem azért, hogy bárkit is elítéljen, hanem azért, mert nem maradhat közömbös az iránt, ami a családot rombolja. Ma sem hallgathat az Egyház, amikor a családot megsebesíti a háború, szétszakítja a migráció, gyengíti a félelem vagy csábítják hamis utak. Mert az anya nem hallgat, amikor gyermeke szenved, és nem hagyja magára a sötétségben.

Ezért a Család éve számunkra nem csupán alkalom az elmélkedésre, hanem konkrét felhívás a papság és a laikusok közös pasztorális felelősségére: támogatni a családokat, visszaállítani a házasságba vetett bizalmat, kísérni a fiatalokat, és segíteni a családokat, hogy újra megtalálják az erőt, a reményt és az egységet a megpróbáltatások idején. Az egyház mindig a család mellett áll, nemcsak akkor, amikor minden jól megy, hanem elsősorban azokban a pillanatokban, amikor nehézségek adódnak.

Nem hagyja el a családot a háború, az elválás, a félelem vagy a kudarcok, belső válságok idején sem, és nem zárja el szívét a fájdalom elől, amelyet ezek okoznak.

Az egyház szentatyái hangsúlyozták a családi élet lelki erejét. Szent Bernát egyszerű, de rendkívül mély üzenetet hagyott ránk: „A család, amely együtt imádkozik, együtt is marad”. Szeretnénk, ha éppen ez a jelszó kísérne minket a Család évében, hiszen a háború idején ezek a szavak különösen aktuálisak. Az együtt imádkozás a belső egység, az erő és a remény forrásává válik. A családban találja meg a hit a legkedvezőbb környezetet, ahol gyakorolhatjuk az erényeket, különösen a szeretetet, a türelmet, az irgalmat, a megbocsátást, egymás támogatását és a kölcsönös felelősségvállalást.

A család az első hely, ahol az ember megtanul szeretni, bízni és nem csak saját magáért élni. Ha egészséges, a társadalomnak van jövője, ha pedig sérült, akkor egyetlen intézmény sem képes teljes mértékben pótolni a veszteségét. Háború idején a család az emberség utolsó menedéke. Itt adódik át a hit, itt alakul ki a lelkiismeret, itt fogadják el az életet, és itt viselik el a különlét és a veszteség fájdalmát. A család védelmével nem valamiféle hagyományt védünk, hanem annak a lehetőségét, hogy az ember ember maradjon, képes legyen szeretni, megbocsátani és reményben élni, különösen akkor, amikor a világot gyűlölet, erőszak és félelem árasztja el. A győzelemért folytatódik a küzdelem, és az Egyház is hivatott küzdeni azokkal az eszközökkel, amelyekkel rendelkezik: imádsággal, lelki kísérettel, a családok szolgálatával, a katonák és szeretteik támogatásával, a felnövekvő nemzedék nevelésével. A győzelemhez nemcsak fegyveres erőre van szükség, hanem lelki erőre, kitartásra és egységre is.

A Család évének lelki kísérője egyházmegyénk számára a Szent Család ikonja lesz, amelyet a dzsubliki kolostorban őriznek és tisztelnek. Ez az ikon különleges jelentőségű számunkra, mert szentatyánk, Ferenc pápa kifejezetten a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye számára szentelte meg. Ebben a Szent Családot – Józsefet, Máriát és Jézust – látjuk, mint a család képét, amely Istenbe vetett bizalommal, a nehézségekben való kitartással és a mindennapi hivatás iránti állhatatos hűséggel él. Ma, 2026. január 11-én ez az ikon megkezdi zarándoklatát az egyházmegye templomaiban, az egyházmegye legtávolabbi pontjától, a Berezna melletti Uzsoktól, és Kárpátalja másik szélén, Kőrösmezőn fejezi be. Körbejárva kiterjedt egyházmegyénk minden pontját, ez az ikon eljut hozzátok is, imádságot, áldást és a Szent Család lelki jelenlétét hozva.

Legyen tehát a Család éve egyházmegyénk számára az az idő, amikor a remény, amelyet hirdettünk, láthatóvá válik családjaink életében. A legszentebb Istenszülő, a Szent Család és népünk Anyja vezessen minket a hit, a szeretet és a kitartó remény útján. A Család évében kérjük Tódor és Péter felszentelt vértanúink közbenjárását! Kiontott vérük hozzon sok lelki gyümölcsöt családjainkban és nagy családunkban, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyében!

Imádsággal és áldással:

Tódor megyéspüspök és Nílus segédpüspök

Kelt Ungváron, a Szent Kereszt felmagasztalása székesegyházban,

Krisztus születésének ünnepén, 2025. december 25-én.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma