A Szatmári Irgalmas Nővérek Beregszászban

121 éve érkeztek, az utolsó a rendszerváltáskor távozott.

Bármilyen intézményről legyen is szó, kiemelt jelentőséggel bírnak annak tevékenységében nemcsak vezetői, hanem az egyszerű alkalmazottak is. Ez elmondható a régi beregszászi megyei kórházról is, melynek eredményes munkájához nagyban hozzájárultak a Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Beregszászban tevékenykedő tagjai.

Történetük kapcsán Bohán Béla beregszászi plébános elmondta: „1893-ban a papság számára kiadott évkönyv, az ún. Szatmári schematizmus tartalmaz egy olyan följegyzést, mely szerint 1890-ben az akkor még vármegyei rangú kórházban az éppen abban az évben a városba érkezett Szatmári Irgalmas Nővéreket ápolónőként alkalmazták. Ezen bejegyzés által a megyei kórház ápolónővérei név szerint is ismertek: Czapp Regina (a nővérek vezetője), Klinnert Nortburga, Gajdos Germána és Gyürky Tabita.” Ugyanezen könyvben – mely a különböző településeken működő egyházi épületeket is röviden tárgyalja – a beregszászi plébánia leírásánál az is szerepel, hogy nemcsak a plébániatemplom létezik, hanem kápolna is a megyei kórház területén a nővérek névadó szentjének, Páli Szent Vincének tiszteletére. Mivel ennek megléte 1890 előtt még nem szerepel az iratokban, valószínű, hogy 1890 és 1893 között épülhetett fel, vagyis a nővéreknek a városba érkezését követően. Hogy kinek a költségén épülhetett a kápolna, arról nincsen információ, de ezzel kapcsolatban Béla atya elmondta: „Ungváron szintén megyei kórház volt, melynek kápolnáját Szent József tiszteletére szentelték. A dolog érdekessége, hogy a kápolna építésében nem az állam játszotta a főszerepet, hanem az apácák, akik az építkezési költségek legnagyobb részét a tulajdon fizetésükből állták. Nem tudni, Beregszász esetében mi történt, de annak lehetősége, hogy a nővérek hozzájárultak fizetésükkel az építkezéshez, nem elképzelhetetlen.” Mint Béla atya elmondta, képes ábrázolás sem maradt fent a kápolnáról, de valószínű, hogy az nem a kórház épületén belül helyezkedett el, az 1800-as évek egyházi előírása értelmében ugyanis kápolnát vagy templomot csak úgy lehetett felépíteni, hogy fölötte ne legyen más épület.

Az 1901-es schematizmus felsorolása értelmében megtudhatjuk azt, hogy öt nővér dolgozik a megyei kórházban: Pósz Vendelina (vezető), Schwedka Brigitta, Mladencsik Turibia, Igaly Kandida, Jainda Gertrudis. A kápolnát itt is említik.

Az 1907-es schematizmusból kiderül, hogy a nővérek száma erre az időre megszaporodott. Immár kilencen szolgáltak itt közülük: Pósz Vendelina (vezető nővér), Igaly Kandida, Mladencsik Turibia, Bederna Baptista, Éderer Amata, Roidl Balbina, Kurmits Germána, Járomy Evásia, Tempfli Theophána. A nővérek mellett itt szintén említik a kápolnát is.

Az 1913-as évkönyv tanúsága szerint a vezető még mindig Pósz Vendelina, és vele együtt még mindig kilenc apáca szolgál a kórházban, köztük mind régiek, mind újak.

Az 1916-ban kiadott, csökkentett terjedelmű schematizmus ismét kilenc apácát említ, s lényeges változás, hogy szó van benne az egyházi iskoláról is.

A cseh éra változást hozott Beregszász életében is. A kórház vezetősége igyekezett az ott dolgozó apácáktól megszabadulni: a meghalt és máshová helyezett nővérek helyébe nem akart újakat hívni, így számuk előbb tizenegyről nyolcra fogyatkozott, majd munkarendjük megszokott ütemét felrúgva csak éjszakára osztották be őket, s további ellehetetlenítő intézkedéseket is hoztak. A nővérek Rozsnyóban székelő vezetősége ezért panasszal fordult a kórház igazgatóságához, kérve őket az intézkedések megváltoztatására. Úgy látszik, hogy a panaszlevélnek nem lett komolyabb hatása, mivel az 1926-os papi évkönyv már nem említi a szatmári nővéreket, és a kápolnát sem. Ebből arra következtethetünk, hogy visszarendelhették őket innen, s megszűnhetett a kápolna is.

1939-től ismét tudunk arról, hogy nővérek szolgáltak a beregszászi kórházban egészen 1946-ig, amikor is a kommunista hatalom „kitette” őket a kórházból. Lehetséges, hogy tovább dogozhattak volna, ha belépnek a kommunista pártba vagy civilként vállalnak munkát, de erre nem voltak hajlandók. Ekkor dr. Linner Bertalan neves sebészorvos fogadta be őket a lakásába. A nővérek közül az évek múltával többen meghaltak vagy eltávoztak más településekre. Egyikük, egy Cirillika nevű apáca azonban egészen a 80–90-es évekig itt élt a házban, s csak ezt követően hagyta el megyénk területét. Mint Bohán Béla atyától megtudtuk, ő Hejcére, egy nővérek számára létrehozott öregotthonba került, ahol az atya személyesen is találkozott vele.

Az irgalmas nővérek hosszú évtizedeken át számos beteg gyógyításában játszottak szerepet. A beregszászi temetőkertben nyolc nővér sírja található.

Kárpátalja