Adni és elfogadni

Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat.

Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten”. Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre. Amint meg van írva: „Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké.” Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja „igazságotok gyümölcsét.” Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely hálaadást szül az Isten iránt általunk. Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt. Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul. És ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok. Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért!

 

A jókedvű adakozót szereti az Isten. (2Kor 9,7)

Néhány éve, közvetlenül húsvét előtt, a bátyámmal elvittünk egy ifjúsági csoportot egy gyermekotthonba. Miután jót játszottunk a gyerekekkel, átmentünk a nagy nappaliba, hogy egy kis frissítőt vegyünk magunkhoz. Ezután már alig tudtam kivárni az alkalom végére tervezett eseményt. Ugyanis minden gyerek számára hoztunk egy édességgel és tojásokkal teli hatalmas húsvéti kosarat. A kosarak közepén egy nagy csokoládétojás volt, rózsaszín és zöld virágokkal díszítve, a bevonaton pedig a „Kellemes húsvétot!” felirattal.

Átnyújtottuk a kosarakat, és figyeltük a gyerekek arcát. Pillanatok alatt mosolyra derültem. Az egyik négyéves kislány, aki nagy barátnőmmé lett a nap folyamán, odajött, és felkínálta nekem a csokoládétojást. Amikor szabadkozni kezdtem, hogy „Tartsd csak meg magadnak, drágám!”, a gondozónő, aki hátulról figyelt, integetett, hogy fogadjam el. Hálásan elfogadtam tehát a kislány ajándékát.

A gondozónő később elmagyarázta: „A gyerekek gyakran kapnak ajándékokat, de ritkán örülhetnek annak, amikor ők adhatnak.”

Ehhez a kislányhoz hasonlóan nekünk is nagy örömünk lehet abban, amikor kicsi, vagy nagy ajándékokat adhatunk másoknak abból, amivel Isten minket megajándékozott.

Imádság: Istenünk, köszönjük ajándékaidat, amit mi is továbbadhatunk másoknak. Segíts hálásnak lennünk. Ámen.

Áldás az, ha tudunk adni és elfogadni.

IMÁDKOZZUNK AZ ADAKOZÁS LEHETŐSÉGÉÉRT!