Az ökumenikus mozgalom száz éve
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, a görög katolikus lelkészség és a főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének szervezésében Az ökumenikus mozgalom száz éve. A keresztény egységkeresés elmélete és gyakorlatacímmel tartott előadást dr. Kránitz Mihály, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető professzora, az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézetének alapító elnöke, a Magyar Katolikus Püspöki Kar Ökumenikus Bizottságának tagja.
Az ökumenizmus neves, nemzetközi szinten is elismert kutatója előadása kezdetén az oikoumené, ökumenizmus kifejezések jelentését értelmezte, vizsgálva a fogalmak jelentésváltozását a különböző történelmi időkben.
Az ökumenizmus protestáns körökből indult. 1910-ben a skóciai Edinburghban összejöttek azoknak az egyházaknak a képviselői, akik a gyarmatbirodalmakban az evangéliumot hirdették. A XX. század folyamán ez az egységtörekvés 1948-ban érte el a csúcspontját, amikor Amsterdamban létrejött az Egyházak Világtanácsa.
1959-ben XXIII. János pápa hirdette meg a II. Vatikáni Zsinatot, ahova meghívta a keresztény egyházak képviselőit, ortodoxokat és protestánsokat egyaránt. Gyakorlatilag ötven évvel ezelőtt kezdődtek el a kétoldalú tárgyalások a katolikusok, protestánsok és ortodoxok között az egység keresése és megtalálása érdekében. Mindezek előzménye a keresztény ifjúsági mozgalmakban található.
Összegzésként dr. Kránitz Mihály kijelentette: „Az első évezredet a keleti és a nyugati egyház fokozatos távolodása jellemezte. A második évezred a nyugati egyházon belül osztotta meg sajnálatos módon Krisztus követőit. A harmadik évezred természetes módon adódó feladata, hogy a Krisztus által kért látható egységet megvalósítsuk. Ezt pedig az utolsó vacsorán mondta ki az Úr Jézus: »Legyenek mindnyájan egy « (János evangéliuma. 17. fejezet 21. vers.).”
A magyar ökumenizmus nagyjából együtt haladt a nemzetközivel. Magyarországon is elsőként a protestánsok mozgolódtak az ökumenizmus irányába, de a katolikusok sem maradtak le ettől sokkal. Guzmics Izidor bencés szerzetes, bakonybéli apát még 1839-ben kiadta Egyházi Tár című kiadványát, melyben az egyházak egységének a kérdése is felmerült. Ez akkor nagyon nagy dolog volt. Hasonló jellegű kezdeményezés volt a Pannonhalma és Debrecen között a XX. század elején létrejött Szivárványhíd nevű kapcsolat, amely a pannonhalmi apát és a debreceni püspök közötti levélváltásokat jelentette.
Kőnig Kelemen ferences szerzetes 1942-ben A keresztény egyházak egysége címmel adott ki Gyöngyösön egy kötetet, és létrehozta Az Egység Útja című folyóiratot, amely három évig élt.
Megelőzve az Egyházak Világtanácsának amsterdami létrejöttét, 1943-ban megalakult a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, igaz, ez először elsősorban protestáns egyházakat tömörített.
A II. világháború után Magyarországon az ateista, kommunista hatalom létrehozta a papi békemozgalmat, és elrendelte a Nemzetközi Ökumenikus Imaheten való részvételt az egyháznak, mert ugyanaz volt a szempontjuk, mint a rómaiaknak: Egy császár, egy vallás. Így akaratuk ellenére előmozdították az egyházi vezetők közeledését, előkészítve a rendszerváltás utáni eredményeket. Ezek egyike II. János Pál pápa 1991-es debreceni látogatása volt, amikor a katolikus egyház feje virágokat helyezett el a gályarabok emlékművén, és megtartotta a debreceni nagytemplomban azt a békéltető beszédét, amely azóta is mérvadó a magyar katolikus és református párbeszédben, melyre válaszként megjelent a református egyház előremutató nyilatkozata is.
1993-ban a kassai vértanúkra emlékezve az esztergomi főszékesegyház kassai Márk oltáránál katolikusok, reformátusok és evangélikusok együtt imádkoztak, ez a másik nagy kiengesztelődés.
Ezen események és több közös egyezmény fényében kimondhatjuk, hogy a megbékélés a magyar keresztény egyházakban megtörtént.
Előadása második részében a professzor számos fotóval illusztrálta az általa elmondottakat, eredeti kiadványokat adott körbe és válaszolt a feltett kérdésekre.
Badó Zsolt
Kárpátalja