Beszélő tükör
Kellett hozzá jó sok idő és sok szorongás, hogy rádöbbenjek, hogy az, amit a másik emberen látok, miközben beszélek vele, az saját magam visszatükröződése.
Van egy kommunikációs felszín, ami becsapós. Azt gondolhatod, hogy amikor a másik fél haragos, akkor az ténylegesen a másik fél haragja, miközben nem veszed észre, hogy saját indulatosságod visszatükröződését látod azon, aki kapcsolatba lépett veled. Házasságok, rokoni és baráti kapcsolatok, és persze munka-kapcsolatok mennek tönkre annál az egyszerű oknál fogva, hogy a felek nem veszik észre, hogy az ember, amikor kommunikál, visszatükrözi a másikat. Különösen így van ez, ha valamilyen oknál fogva a beszélő felek fölé-alárendelő viszonyban állnak egymással, vagy az egyik a felek közül úgy érzi, hogy ő alárendelt. Ez azt eredményezi, hogy az alárendelt, vagy magát alárendeltnek érző fél teljesen aláveti magát a fölérendelt, vagy annak gondolt másik nonverbális kommunikációjának. Ráhangolódik a másik fél frekvenciájára. Ilyenkor szivacsként működik az alárendelt, és nonverbálisan dézsaként a fölérendelt. Ha nincsen fölé-alárendelő viszony sem valósan, sem képzelt módon, akkor is visszatükröződik a feleken a saját hangulatuk. Miközben zavar, hogy a másik szomorú, nem veszem észre, hogy a másik szomorúságának az oka az általam nonverbálisan közvetített szomorúság. Érdekes, hogy a vidámság kapcsán szoktuk ezt észrevenni: ha valaki vidám egy társaságban, vagy két ember közül az egyik vidám, nagy valószínűséggel a másikat is felvidítja. A negatív hangulatok is ugyanígy ragadnak át egyik emberről a másikra. Labdázunk az érzelmeinkkel úgy, hogy észre sem vesszük. Ha érzelmileg a kommunikáló felek közül a szomorú a dominánsabb, akkor az ő hangulata fog átragadni a másikra. És lényegében erről szeretnék írni.
Ha van a környezetedben olyan ember, vagy vannak olyan emberek, akikkel nem találod a hangot, akkor ahelyett, hogy őket okolnád, gondolkodj el azon, hogy mit kommunikálsz feléjük. Bár általában nem tudatosodik bennünk, de mindannyian érzékeljük ösztönösen a másik velünk szemben táplált érzelmeit, érezzük, hogyan viszonyul hozzánk. Erre reagálunk is, és visszaérkezik egy olyan tapasztalat, ami engem, mint aki a játék generálója vagyok, még jobban megerősít abban, hogy a másik mennyire unszimpatikus. Ráadásul a fejünkben, neveltetésünk, vagy tapasztalataink, személyes hagyományaink kapcsán élnek különböző archetípusok, és mielőtt megismernénk valakit, már elhelyezzük az első benyomásunk alapján abba a dobozba, amelyik archetípusra hasonlít. Ez is érzet. Ez védekezés és egyszerűsítés is. Megspórolhatom a bántásokat, ha a másikban felfedezem azt a típust, akitől bántásokat kaptam. Igen ám, de ez előre vetíti a közöttünk kialakuló feszült viszonyt, mert én azt fogom kommunikálni felé, hogy nem kedvelem. Aztán csodálkozom, hogy undok, vagy elutasító reakciót kapok részéről. Nem gondolok bele abba, hogy az, amit látok, saját viszonyulásomra érkező reakció, és nem önmagában álló független viszonyulás. Mivel ennek a lényege a visszatükrözés, számolnom kell azzal, hogy nekem is meg kell harcolnom a másik fél fejében élő archetípussal, amibe engem előzőleg már besorolt. Amikor már a tapasztalataimat megelőzően úgy érzem, hogy valaki nem szimpatikus, vagy kifejezetten szimpatikus, akkor lényegében ezekre a bennem lévő archetípusokra építek. Ez önmagában nem baj, ez tény. A baj akkor következik, amikor ezekre az archetípusokra építve elkezdem a másik felet annak megfelelően kezelni, ahová besoroltam. Teljesen biztos, hogy a tapasztalataim az előfeltételezéseim miatt meg fognak engem erősíteni abban, hogy igazam volt, miközben nem is. Lényegében ez a valós ismeret hiánya, az ismeret, a megismerés illúziója, egy előre determinált megismerési folyamat. Mielőtt elvadult volna közöttünk a kapcsolat, már be volt programozva a folyamat. Hívhatjuk ezeket előítéleteknek is. Az előítélet egy előfeltételezésre épít: például, hogy a másik fél engem bántani fog, és mivel ez az előfeltételezésem, áldozatként fogok vele szemben viselkedni, mielőtt még áldozattá lettem volna, és ezzel ő agresszorrá válik, pedig még semmit nem tett ellenem. Ez az oda-vissza pattogó kommunikációs labda-játék azt eredményezi, hogy beigazolódik az előfeltevésem, és tényleg sérelem ér a másik részéről.
Amikor a Bibliát olvasom, és vizsgálat alá veszem Jézus kommunikációját, akkor mindig rácsodálkozom, hogy mennyire odafigyelt a valós motivációkra, mondhatjuk: átlátott a szitán. Gyakran nem is a kérdésre válaszolt, és mégis a megfelelő választ adta. Gyakran megesik velünk is, hogy amikor ölelni kellene, ütünk, és amikor védekezni kellene, ölelünk. Figyelj arra, mit közvetítesz a másik ember felé és légy türelmes a kommunikációban, mert ez is visszahat rád, veled is türelmesebbek lesznek.
Forrás: ujragondolo.hu