Biciklis családi nap a sislóci római katolikus plébánián

Akinek van 5-6 éves forma gyermeke, az tudja, hogy a kérdések száma végtelen, és nincs kielégítő válasz, fonódik az újabb gondolat, az előzőből tovább variált elmélet. Így voltunk mi is. Egy augusztus délután, pontosabban kora délután tepertünk kis családunkkal a Kapos utca végén található Velmart bevásárlóközpont parkolójába, hogy találkozzunk a többi egyházközségi taggal. Mondtam is kisfiamnak, hogy inkább énekelj valamit (merthogy ő közben a gyerekülésben ült, kommentált, és kérdéseket tett fel). És akkor rázendített: „Lélek add, hogy benned teljesen megbízzak, a vizen bátran veled járjak, hogy bárhová hívsz, menjek…” És ezt újra, és újra, és újra, és újra…

És valóban, a Lélek munkálkodott végig ezen a gyönyörű napon.

Mikor megérkeztünk a találkozóhelyre, már majdnem mindenki ott volt, aki jelezte, hogy jönni fog. Itt szakszerű biciklis mellényeket kaptunk, hogy ki legyünk világítva. Mielőtt megkérdezné bárki is: igen, a lányok és anyukák rózsaszínben voltak, a fiúk zöldben, az apák pedig narancssárgában villogtak, és még láttam pár kéket is.

Elöl-hátul autó kísért bennünket, és egy riporter is tekert plébánosunk, Miron atya mellett, és interjúvolta őt extrém körülmények között.

Egyébként ragyogó időjárás volt. Kicsit felhős, de meleg – biciklista jobbat nem is kívánhat.

Körülbelül 40 perc alatt megtettük ezt a kis, 6 km-es távolságot. A sislóci plébániaudvarra érve a helyiek hűs limonádéval, kávéval vártak minket. A négy kondér gulyás már javában főtt, mindegyik mellett egy-egy délceg szakács.

A délutáni programot Kvascsuk András atya, frissen kinevezett sislóci római katolikus plébános nyitotta meg köszöntőjével és egy közös imával. Ezután a Kisszelmenci Énekkar énekelt néhány dicsőítő dalt. A programok alatt a gyerkőcöket Robi bácsi díszítette fel a kívánt rajzokkal (meg is szaporodtak az unikornisok), Kata fonta a környék legszebb fonatait, lehett hatalmas szappanbuborékokat eregetni, illetve, aki nem bírt magával, a trambulinon ugrálhatott. A fiúk azonnal megtalálták a focipályát, és előkerült néhány frizbi is.

A táncház mindenkinek szólt, de csak az igazán bevállalósak mozgatták meg tagjaikat egy kis belga tánccal vagy macarenával. Volt gyerekek vetélkedője és családok megmérettetése. A leglátványosabb a sokak által ismert „készítsünk múmiát WC-papírból” versenyszám volt. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha csapattársaimmal rendszeresen balzsamozni járnánk, annyira összeszokottan ment a munka. Persze, győzött a barátság.

A gulyásfőző verseny bírói szakszerűen végigkóstolták a leveseket, és hümmögve megállapították, hogy a négyből a 2. és a 3. kondér a nyerő. Hát ezek fogytak el a leggyorsabban. Jómagam az 1. kondérból és a 4.-ből ettem, és határozottan mondhatom, hogy nagyon finomak voltak.

S ekkorra már kellően összegyűltek a felhők és eleredt az eső. A programok lassan befejeződtek, és rendhagyó módon, autóval kerültünk haza. A helyi és környékbeli hívek kidolgozott stratégiával egy mikrobuszba helyezték a bicikliket és személygépkocsikba a biciklitulajdonosokat, majd mindent és mindenkit biztonságban hazavittek.

Már otthon voltunk egy ideje, mikor lassan elállt a zuhogó eső, és égi jelként szivárvány bújt elő. Ha valakinek eddig kételyei voltak, ezt meglátva bizonyos lehetett, hogy ahol a szivárvány előbújik, ott áldás van; a Szentírás pedig így ír: „Ez annak a szövetségnek a jele, amelyet létrehoztam köztem és minden földi lény között.”

Pónitz Noémi

Kárpátalja.ma