Böjti méregtelenítés
“Létezett és talán ma sem veszett ki a reformátusok böjtje, de igazán nem mondható hangsúlyosnak. Tekintettel arra, hogy a közösségi élet jelentősen megkopott, inkább egyéni elhatározás kérdésévé lett ez” – nyilatkozta egy interjúban S. Lackovits Emőke néprajzkutató.
Ha van valami, amit elég nehéz hová tenni a naptárban, a nagyböjt biztosan ranglistás. Tudjuk, hogy létezik ilyen is, a lelkészek sokszor emlegetik így húsvét előtt, de nekünk, átlagembereknek olyan sok dolgunk nincs vele. Mit is kezdenénk vele? 40 napnyi önvizsgálat, Isten akaratának keresése imádságban, bibliaolvasásban – nem túlzás ez?
Amikor a függöny összegyűjti a szobában kavargó port, az látszik, mert beszürkül, és nem engedi már úgy be a fényt. A hűtő is úgy működik optimálisan, ha időről-időre leolvasztják és kitörölgetik. A lakás közepén nem tűrjük a szemetet, koszt, mert mit gondolnak rólunk mások. És ami odabent van, a szívünkben? Azzal nem kell törődni, mert úgysem látszik?
Az a helyzet, hogy de igen, látszik. És igen, kell vele törődni, mert nemcsak téged mérgez, hanem mindenkit, akivel kapcsolatba kerülsz. Áthatja a szavaidat, meglátszik a tetteiden, befolyásolja azt is, hogy miről/kiről mit gondolsz.
“Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek” – javasolja Jakab apostol, vagy ahogy egy másik fordításban olvassuk: a két szíveteket végre „rakjátok egybe” (Jak 4,8).
A böjt nem a megvonásról szól elsősorban, hanem a megújulásról: megszabadulni attól, ami nem én vagyok igazán, és helyet csinálni annak, ami éltet.
A méregtelenítés nem úri huncutság, legyen szó a testünkről vagy akár a lelkünkről. Nem mutatja se laboreredmény, se röntgen, de érezzük, hogy van baj. Akinek van ideje kicsit megállni, magába nézni, rendezni a sorait, kitakarítani a mérgeket, amik lerakódtak itt-ott-amott, az sokszor nem csak megnyugszik: a teste is megújul.
A nagyböjt kezdetén legyen ez az első, amit eldöntesz: akarsz-e meggyógyulni? Hajlandó vagy-e időt, energiát fordítani arra, hogy megvizsgáld a szíved állapotát, nem takargatni a foltokat, nem letagadni a bajokat, hanem szembenézni velük, odahordani egyesével az Úr színe elé, és Vele együttműködve változni és változtatni?
Ha igen, imádkozd velünk:
Úr Jézus! Kérlek, segíts megtisztítani szívemet minden rossztól és bűntől, hogy új élettel telve közel kerülhessek Hozzád. Engedd megújulni lelkemet és elmémet, hogy békében és nyugalomban élhessem mindennapjaimat. Ámen.
Olasz Tímea
Forrás: teso.blog
(Nyitókép: illusztráció)
