Búcsú

Az embert az iskolái kifejezett örömmel és fellélegzéssel köpik ki az utcára: „Ez az, végre már nem a mi felelősségünk, hogy mi lesz belőle!”

Aztán következnek az olyan szakaszai az életnek, aminek már a naptári évek és félévek, teljesítmények és vizsgák nem szabnak így határt, csak a saját döntéseink és hozzáállásunk – mind időbéli, mind minőségi dimenzióit tekintve. Vannak, akik utálnak váltani, és akkor is kitartanak, ha már rájuk omlik az életük díszlete, és annak mártírjaivá lesznek. Vannak, akik akkor is váltanak vadul, ha a saját sérüléseik minden helyszínen ugyanazokat a tüneteket és eseményeket produkáltatják velük. Nehéz e két véglet között keresni az utakat, de úgy érzem, én most olyan szakaszhatárt értem el, amikor váltani kell. Sőt nem is kell, mert nem a szükség visz rá, hanem inkább a szabad a jó kifejezés.

Nem könnyű továbbállni egy-egy helyszínről, lakóhelyet vagy munkahelyet váltani. Elvégre néha még egy jó beszélgetést sincs szíve otthagyni az embernek. Akkor vált mégis szívesen az ember, ha láthatólag a következő állapota sem visszalépés, hanem hasonló ígéretet rejt, vagy esetleg valami addigi hiányt is pótolni látszik.

Nekem megadatott, hogy így köszönjek el a Magazintól, meg a gyülekezetemtől és egyáltalán a budapesti élettől. Elérkezett egy nagy váltás ideje, ahol jóformán minden bejáratott részét az életemnek magam mögött hagyom és új lapot kezdek. „Félelmetes dolog az Úr kezébe esni. De…”(Zsid. 10,31)

Köszönök először is minden írást. Ha a szerkesztőfelület nem csal, közel 1300 cikkel örvendeztettek meg bennünket az írók az elmúlt évek alatt a legkülönfélébb témákban és szemszögekből. Sokszor a személyes életetek tapasztalatait sem féltetek megosztani, ami végképp a hálára indít. Köszönök minden kommentet, mert azt jelzik vissza, hogy érdemes volt belekezdeni a témákba, nem beszéltünk el a fejek felett, hanem kapcsolat jött létre. Köszönök minden virtuális vagy személyes találkozást írókkal, olvasókkal érdeklődőkkel. Jó volt egymást inspirálni. Sokat tanultam és sokat merítettem az elmúlt 5 év közös munkájából.

A Közös(s)Ég természetesen működik tovább, ahogyan eddig is. Azt kívánom a magazinnak, hogy továbbra is indítson tartalmas beszélgetéseket, sarkalljon továbbgondolásra, és jelentsen „kapudrogot”, becsatlakozási felületet azoknak, akik esetleg még csak kacsintgatnak az egyház feje és a keresztény közösség felé.