Célok és eszközök
Tegnap este miközben feleségemmel sétáltam a városban, egyszerre feltörtek belőlem azok a rossz érzések, amelyeket az egyházban tapasztalt visszásságok miatt érzek.
Nagyszerű érzés volt. Olyan volt, mint amikor ablakot nyitsz egy régen szellőztetett szobában. Jó volt kimondani, hogy hogyan van, és hogyan kellene, hogy legyen.
Ha nagyon lecsupaszítjuk a dolgot, akkor talán azt mondhatom, hogy az alapvető probléma az, hogy mi úgy gondoljuk, hogy a cél szentesíti az eszközt, és az eszköz szentesíti a célt. Ez alatt azt értem, hogy ha a cél a bibliai értékekkel összhangban van, akkor a megvalósítás állhat szöges ellentétben is a Bibliával, hiszen a végeredmény a lényeges. Ha a célunk korrupt (na ez az, ami nincsen kitéve a kirakatba soha…), de eszközeink kegyesek, bibliaiak, akkor minden rendben van. Ez egyszerűen tragikus. Hitelességünk emiatt van ott, ahol. Nem lehet az embereket láncfűrésszel simogatni, mondván, hogy nekünk így kényelmes kifejezni a „szeretetünket”. Bár a pofon is csak elhadart simogatás egyesek szerint, de azért valljuk meg, az eredmény nem azonos. Nem lehet úgy kifejezni a szeretetünket az emberek felé, hogy közben megerőszakoljuk a lelküket. Ez azokra különösen igaz, akik valami miatt kiszolgáltatottak előttünk (pl. mert gyerekek, vagy fiatalok). Hiába mondjuk, hogy a célunk az, hogy becsületes „egyháztagot faragjunk” belőle, mégis azt érjük el csak, hogy még képeslapon sem lesz hajlandó megnézni a templomot. Én nem tudok senkit hibáztatni, akinek erőszakot tettek a lelkén. A képlet nagyon egyszerű: annak a lánynak, akit egy bunkó barátja egyszer megerőszakolt, komoly problémái lesznek az önfeledt szexualitással. Nagyon kitartó és gyengéd szeretet képes csak ezen változtatni. A cél szentesíti az eszközt? Ezt tesszük, de amit teszünk, tragédia Jézus ügyére nézve.
A másik a korrupt mentalitás. Ez alatt azt értem, hogy látszatra dolgozunk: az, HOGYAN élsz, legyen „keresztényi”, de az, hogy KIÉRT élsz, vagy MIÉRT élsz, már teljesen tárgytalan. Magyarán arra szoktatjuk rá az embereket, mi keresztények, hogy ha hozzánk akarnak tartozni, akkor egy bizonyos módon kel viselkedniük. Ahogyan a gyerekek a szüleiktől, úgy a frissen betérők is tökéletesen elsajátítják képmutatásunkat, és megtanulják, hogy itt minden a VISELKEDÉSRŐL szól. Gondolkodhatsz te úgy, ahogyan akarsz, de a bibliakörben azt mondd, ami kompatibilis azzal, amit hallani akarnak a többiek. Élhetsz, öltözködhetsz, ahogyan akarsz, a lényeg, hogy „ne botránkoztass meg” senkit, magyarán tedd úgy, hogy mások ne lássák. Amikor minden csak a „szent” eszközök körül forog. Közben kimarad a lényeg: a szíved, a lelked.
Nem lehet Jézus szeretetéről beszélni úgy senkinek, hogy közben kényszerítjük a másikat arra, hogy Jézusé legyen. Nem használhatunk manipulatív, erőszakos, lelki zsarolós módszereket arra, hogy Jézusnak „megnyerjünk” embereket, mert a cél nem szentesíti az eszközt. Mert az eszköz kell, hogy beszéljen a leghitelesebben a céljaimról. Ha az eszközeim gonoszak, akkor milyen célokról árulkodom?
Nem lehet önös érdek elérésére felhasználni a hitet, és úgy tenni, mintha valami nagyon kegyes dolgot tennénk éppen. Nem az eszközök körül forog a világ, hanem a célok körül: célunk, hogy Jézus szeretetéről beszéljünk hiteles eszközökkel.
Forrás: ujragondolo.hu