Csak válaszokat szeretnék
„Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.”
János 6:35
Néha úgy tekintek az imakéréseimre, mintha Amazon-rendeléseket adnék le.
Szeretném tudni, hogy biztosan megkapom, amit kérek. Azt szeretném, hogy pontosan úgy érkezzen meg, ahogy elképzeltem, és lehetőleg rekordidő alatt. És akkor majd különösen közel érzem magam Istenhez, mert megadta, amit kértem.
Nem vagyok büszke arra, hogy néha így gondolkodom. Inkább elgondolkodtat. Mert ha az ima tényleg így működne, az túlságosan egyszerű és kiszámítható lenne. Az imáim megrendelésekké válnának, a válaszok pedig csupán olcsó termékekké, Isten pedig valami távoli „szolgáltatóvá”, akire csak akkor gondolok, amikor megint szükségem van valamire.
Szeretnék ezen változtatni.
Szeretnék úgy Istenhez jönni a szükségeimmel, a vágyaimmal és a bennem lévő éhséggel, hogy közben felismerjem: bármit is ad nekem, az az Ő gondoskodása, az én „mindennapi kenyerem”.
Amikor Jézus megtanított minket imádkozni, az egyik első dolog, amit kértünk, a mindennapi kenyerünk volt. De ha belegondolunk, a Bibliában a kenyér sokféle formában megjelenik.
Néha egy kemencében sült kenyérként, máskor mennyei mannakénr, vagy éppen a legcsodálatosabb formában: Jézusként, aki azt mondta magáról, hogy Ő az Élet Kenyere.
Mindhárom Isten tökéletes gondoskodása. Mi azonban emberi szemmel valószínűleg csak a megszokott kenyeret néznénk, és azt mondanánk: „Na, igen. Pont erre van szükségem.”
És milyen szomorú lenne, ha csak azt lennénk hajlandók felismerni jóként, amit mi magunk is annak képzeltünk.
Lehet, hogy én is ezt a fajta „kenyeret” szeretném Istentől. De nem éppen ez a legkevésbé csodálatos a három közül?
A kenyér elkészítéséért nekünk is dolgoznunk kell. El kell vetni és learatni a búzát, fel kell dolgozni, majd meg kell sütni – mindezt a saját kezünkkel. Talán éppen ezért szeretem annyira. Mert ha én is dolgozom érte, úgy érzem, valamennyire kézben tarthatom.
A manna viszont azt jelképezi, amit Isten egyszerűen csak megad.
Amikor a manna lehullott az égből Izrael népének, nem úgy nézett ki, mint egy szép, frissen sült kenyér. Inkább apró magokhoz vagy pelyhekhez hasonlított. Mégis közvetlenül Istentől érkezett, napról napra, és negyven éven keresztül táplálta Izrael népét a pusztában.
Ez maga volt a csoda.
De még a mannánál is volt valamennyi szerepük. Ki kellett menniük a sátraikból, és össze kellett szedniük. Nem nekik kellett előállítaniuk, de számíthattak rá.
Azt hiszem, a kontroll és a kiszámíthatóság miatt könnyű azt hinnünk, hogy bízunk Istenben. Pedig lehet, hogy valójában csak addig számítunk rá, amíg úgy tűnik, hogy teljesíti, amit szeretnénk.
A legjobb kenyér azonban az Élet Kenyere: maga Jézus.
Ez már nem olyan gondoskodás, amiért nekünk kell megdolgoznunk, és nem is olyan, amit egyszerűen csak felveszünk a földről. Krisztus bennünk élő jelenléte az, ami belülről táplál és megtart – egészen a lelkünk mélyéig.
János evangéliumában Jézus ezt mondja:
„Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.”
János 6:35
Jézus a legnagyobb és legcsodálatosabb ajándék, amit Isten már most nekünk adott. Mégis talán Ő az, akit a legnehezebben ismerünk fel úgy, mint aki valóban mindenünk, amire szükségünk van.
És tudom, talán most azt gondolod: „De Lysa, ami most előttem van, az borzalmas. Ettől nem érzem úgy, hogy jobban tudnék bízni Istenben. Inkább még nehezebb bíznom benne.”
Értem. Én is pontosan így érzek néhány dologgal kapcsolatban, amit most magam előtt látok.
De ha ma Jézus a miénk, akkor már válaszolt imát kaptunk. Már most megtapasztaljuk Isten gondoskodását.
Az, aki még a szemünk előtt lévő rossz dolgokból is képes jót kihozni, most is értünk dolgozik.
Most is beszél rólad az Atyával olyan módon, hogy ha hallhatnád, többé nem félnél attól, ami előtted van. Nem kérdőjeleznéd meg a szeretetét irántad. És nem kételkednél abban sem, hogy Ő jó.
Mi csak azt látjuk, amit az emberi értelmünk képes felfogni. Isten azonban valami olyanon munkálkodik, amit mi talán még elképzelni sem tudunk.
Lehet, hogy ennek a gyümölcsét már ebben az életben meglátjuk. Lehet, hogy csak az örökkévalóságban.
De addig is biztosak lehetünk abban, hogy bármit is ad nekünk Isten, az valóban az Ő jó gondoskodása. Akár olyasmi, amire éppen ma van szükségünk, akár valami sokkal nagyobb terv része.
Ezért ma elmondhatjuk Istennek mindazt, amit el kell mondanunk.
Imádkozzunk minden szavunkkal. Engedjük, hogy a könnyeink sírásba forduljanak, és mondjuk ki a csalódottságunkat, a fájdalmunkat, de a reménységünket is.
Aztán nézzünk arra, ami közvetlenül előttünk van, azon keresztül, amit már tudunk Istenről.
És bízzunk Jézusban, hogy végül valami szépet fog kihozni belőle.
virtualiskavezonoknek.blogspot.com