Csillagpont 2013 – egy kárpátaljai református fiatal szemével

Lassan egy hete, hogy véget ért Mezőtúron a Magyarországi Református Egyház és egyben a Kárpát-medence legnagyobb református ifjúsági rendezvénye, a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó, s így, kissé szomorúan, de hazatért a Kárpátalját képviselők kis csoportja is.
Tudom, egy hírportálnál fontos a naprakészség, hogy minél előbb információt nyújtsunk az Olvasónak az egyes eseményekről. S most mégis napok teltek el anélkül, hogy tollat, illetve billentyűzetet ragadtam volna, s a különböző emberi mulasztásokon túl ennek az is oka volt, hogy hagytam: ülepedjenek az élmények. Gondoltam, ez talán majd segít abban, hogy sikerüljön röviden, áttekinthetően, ugyanakkor átfogóan, s mindennek tetejébe még olvasmányosan is összefoglalni a fejemben cikázó gondolatokat és a szívemben kavargó érzelmeket – és indulatokat – egyaránt a Mezőtúron töltött szűk öt nap élményeivel kapcsolatosan. Nos, tévedtem – a kép nem állt össze teljesen, a helyzet nem lett sokkal egyszerűbb…, de azért erősen próbálkozom a fogalmazással.
A magyarországi internetes sajtóban sorra jelentek meg a jobbnál jobb beszámolók, összefoglalók az ominózus eseményről előtte, közben, utána. Videók, kisfilmek nyújtanak betekintést abba, mi mindenre nyílt lehetősége annak, aki részt vett a fesztiválon, mi, szerencsések pedig a saját bőrünkön, személyesen tapasztalhattuk meg a – némelyek által vitatott létjogosultságú – református rendezvény áldásait. Elég, ha annyival szemléltetem, hogy minden reggel tíz különféle stílusú áhítat közül választhattak a koránkelők. Nagyszínpad, kisszínpad, dicsőítő színpad és klasszikus zenei terem kínálta koncertek tömkelegét. Kávéházak, sport, élménypedagógia, missziók, játékok, előadások, beszélgetések, lelkigondozás, ingyen ölelés stb. várta a fiatalokat. A szervezők gondoltak a gyerekekre, kamaszokra és fiatal családokra is a program tervezésekor – és akkor még csak a programoknak úgy a negyedénél tartunk, nem beszélve arról, hogy nem is bontottuk az egyes kategóriákat…
S míg belemélyedtem a fesztivál, a REFORMÁTUS fesztivál sűrűjébe, hallgattam ifj. Csomós József és Horváth Levente főelőadók előadásait és áhítatait, kiscsoportban ismerkedtem és beszélgettem új, kávéztam és beszélgettem régi ismerősökkel, töprengtem a fesztivál témáján: ki is vagyok én valójában, hol is van a helyem, mi az identitásom stb., ott és akkor határozottan ÉLVEZTEM a református létet. Mert úgy őszintén, kedves református – de bármely más felekezetű keresztény testvér is felteheti a magára vonatkozó kérdést – Olvasóm: te meg tudnád határozni a hétköznapok forgatagában, teszem fel, most rögtön, mondjuk tíz pontban, mi is az a református identitás, és hát – csapjuk már hozzá – miért is olyan nagyon jó reformátusnak lenni??? Ezt a kérdést Csomós József lelkipásztor is feltette a mintegy 4000 összegyűlt fiatalnak a mezőtúri perzselő nap alatt, és én, a reformátusnak keresztelt, konfirmált, református líceumot végzett, idestova felnőtt nő nem igazán tudtam ott egyből megválaszolni a kérdést. Megnyugtató volt mondjuk, hogy még az előadónak sem sikerült ez egyből…
No de haladjunk csak tovább. A már említett magyarországi sajtóban a fesztivál ideje alatt megjelent egy igazán figyelemre méltó cikk, melyben Székely Attila lelkipásztor boncolgat – végiggondolva – igen súlyos kérdéseket. Engedtessék meg, hogy idézzek a cikkből:

„Sokat gondolkodtam azon az egész Csillagponton, hogy ez az egész vajon néhány gyülekezet és lelkipásztor rétegalkalma csupán, vagy egy mindenkit magába ölelő közös református feltöltekezés? Bevallom, nem tudom a választ. Bár a szervezők kapcsolatrendszere, baráti és egyéb ismertsége nyilván bizonyos körre terjed ki, azt hiszem, azon dolgoztak, hogy egy dunántúli vagy abaúji kis közösségből érkező legalább annyira jól érezze magát, mint egy nagy tiszántúli közösségben gyökerező fiatal. Mégis, az igyekezetet elismerve nekem hiányérzetem van. Nem igazán a szervezők, sokkal inkább a résztvevők felől. Tudom, sok gyülekezet erre a hétre szervezte a közös kirándulást vagy táborozást, tudom, sok lelkész kolléga elfáradt, pihenni, kikapcsolódni akar (megértem őket, lásd a bevezetést), sok helyen pedig képtelenség kirobbantani a fiatalokat a megszokott nyári ritmusból (tv, internet, alvás, buli, tudnék mesélni). Azt is tudom, hogy nem lehet jelen mindenki mindenhol. Mégis: Hol vannak a református iskoláink diákjai? A vallástanárok, iskolai lelkészek nem hallottak erről az alkalomról? Hol vannak azok a lelkészek és hol vannak azok a gyülekezetek, akik mindent kritikával illetnek? Ébresztő, srácok, fesztivált szervezett a sokszor kritizált egyház, sok-sok pénzt áldozott rá és nem feleslegesen, hol vagytok? Igaz, több mint 4ooo fő regisztrált és jött el – nekem mégis sokan hiányoztak.” (Forrás: reposzt.hu)

S bár Székely Attila elsősorban az anyaországi gyülekezeti tagokat, lelkészeket szólítja meg, azért azt hiszem, szól ez a kérdés Kárpátalja összetartó, hagyományőrző kis református közösségéhez is… Hiszen Szontágh Szabolcs, alias „Szabi, a lelkész”, a Budai Református Egyházközösség lelkésze, zsinati ifjúsági referens, a Csillagpont főszervezője vette a fáradságot, s ellátogatva a 2013-as Lendület kerületi ifjúsági találkozónkra, meghívta a kárpátaljai református fiatalokat az anyaországi rendezvényre. Csak csendben merem feltenni a kérdést, s talán még így is megköveznek érte: vajon minden kárpátaljai református gyülekezetben meghirdették ezt a páratlan lehetőséget?… Félek, a válasz túl egyértelmű… azzal együtt, hogy a Kárpátaljáról regisztráló fiataloknak a találkozó tényleges részvételi díjának 75 százaléka el volt engedve… ehhez mérve bizony kevés ismerős itthoni arccal futottam össze a rendezvényen.
Egy biztos: én örülök és hálás szívvel köszönöm Istennek, hogy megengedte, hogy július 23–27 között részt vegyek Magyarországon, Mezőtúron a kétévente megrendezendő, közel 4000 résztvevőt számláló 2013-as Csillagpont református ifjúsági találkozón; hogy ott legyenek kárpátaljai barátaim, ismerőseim résztvevőként, előadóként és önkéntesként egyaránt; hogy találkozzak hitüket a mindennapokban hitelesen megélni próbáló fiatalokkal; hogy találkozzak kereső reformátusokkal; hogy kulturált körülmények között, minőségi koncerteken szórakozhassak; hogy a találkozó témáját, fő kérdését – Ki vagyok én? Legyek, aki vagyok! – boncolgatva legyek tanúja annak, mennyire egyformák, s ugyanakkor mennyire különbözőek vagyunk mi, református fiatalok, különböző, de egy ponton mégis megegyező istenképünkkel és -hitünkkel, annak megélésében, Krisztus által nem korlátozva, hanem szabadságra teremtve, nem félelemnek, hanem erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkével élve.
S a végére még ennyit: szívből kívánom, hogy minden kárpátaljai református fiatal jusson el legalább egyszer a Csillagpont fesztiválra. Adja Isten, hogy így legyen!