Ébredj már fel!

Egy sorozat a megbomló elme határán, harcban a feloldozásért
A bűnbocsánat első lépése, hogy szembenézzünk azzal, amit elkövettünk. De sokszor ez észbontóan nehéz.
A bűneinket bevallani, akár csak saját magunknak is, nem egyszerű feladat. Mert az ember igen könnyen felmenti önmagát. Hogyne mentené fel, hiszen saját indítékait ismeri a legjobban, saját érveit tartja a legmeggyőzőbbnek, és neki magának kell elhordozni a lelkiismeret-furdalást is, ha kiderül, hogy mégiscsak ő a bűnös.

Hazudunk hát magunknak nemegyszer, projekcióinkból akár egy teljes világot is képesek vagyunk felépíteni, mint az NBC frissen forgatott minisorozatának (Awake) főszereplője, Britten nyomozó. A film főszereplője egy este családjával autóbalesetet szenved, s a későbbiekben képtelen visszaidézni, hogyan is történt a dolog. Annyi bizonyos, hogy ő vezette az autót, és lesodródtak az útról. Ám ezen túl minden bizonytalan, még az is, hogy ki élte túl a tragikus kimenetelű ütközést.

Megkettőzött világ

Britten képtelen szembenézni a ténnyel, hogy fia vagy felesége haláláért ő maga a felelős, inkább kiépít hát magának egy álomvilágot. Pontosabban kettőt. Az egyik világban a felesége él, s próbál túllépni gyermekük halálán. Az asszony könyörög, hogy költözzenek el, kezdjenek új életet, legyen újra kisbabájuk. A férj viszont foggal-körömmel ragaszkodik a régi lakáshoz, és hallani sem akar új gyermekről. Mert este, ha lefekszik aludni, egy másik világban ébred fel. Nem a Marson vagy a mennyországban, hanem a saját lakásában, ahol kamaszfia várja, élve és elevenen. Ebben a világban nemcsak az önváddal, hanem a kamaszgyerek néma vádjával is meg kell küzdenie. Vissza kell nyernie fia szeretetét és bizalmát, akit mélyen megrendített anyja tragikus elvesztése.

A párhuzamos világok sok helyütt fedik egymást, bár az azonos szereplők másként viselkednek a két színhelyen, mégis tárgyak, helyszínek, események szüremkednek át egyik világból a másikba. Britten teljesen összezavarodik, fogalma sincs, melyik világ az álom, és melyik a valóság. Ebben a zavarodottságban egy darabig pszichológusai sem tudnak segíteni. Mert – mint mindenből – pszichológusból is kettő van Brittennek, és gyökeresen más álláspontot képviselnek.

Egyikőjük szerint a nyomozónak végre fel kellene ébredni a valóságra, elfogadva a tényt, minden brutalitásával együtt, hogy fia haláláért ő a felelős, mert ez a fajta tudathasadás újabb tragédiákhoz fog vezetni. Britten azonban nem akar felébredni. Egyformán ragaszkodik a fiához és a feleségéhez, a tudathoz, hogy a végzetes hiba korrigálható. A másik világban ugyanis egy megértőbb lélekgyógyászra talál, aki szerint ez a megduplázott világ pontosan azért szükséges, hogy ép elmével és lélekkel tudja feldolgozni a traumát, amit felesége elvesztése okoz, és meg tudjon bocsátani magának végre.

Dupla megoldás – vagy mégsem?

A filmsorozat műfaji sajátosságai alapján természetesen addig húzódik a konfliktus kibontása és megoldása, amíg csak lehet. Így aki nem akar epizódonként két gyilkossági ügyet Britten nyomozó tudatalattijának segítségével megoldani, annak elég „megfelezni” a sorozatot. Az első két rész és az utolsó három epizód szinte törés nélkül egy mozifilm forgatókönyvét hozza, amelyben szépen ívelve rajzolódik ki előttünk az a lélektani dráma, ami egy feldolgozhatatlan trauma megoldásáról szól. Bűne felismeréséhez, a bűnbánatra jutáshoz ugyanis a nyomozónak a saját lelkében kell egyfajta nyomozást, feltáró munkát végeznie. Ehhez a kőkemény feladathoz ad segítséget a két párhuzamos és egyaránt valóságos(nak tűnő) világ. Apró momentumokból, a tudatalatti egy-egy felvillanásából, emlék- és hangfoszlányokból áll össze a kép, amelynek hatására Britten fel tudja vállalni a bűn terhét.

De pontosan melyiket is?

A felettes én uralta, kemény világban egyszerű a képlet, és rövidre zárt a megoldás: fia haláláért ő a bűnös. A bűn felvállalásának utolsó lépéseként a filmben katartikus erővel megszólaló bűnvalláshoz azonban kevés, ha a „sértett fél” ad feloldozást. A megélt bűn súlyát csak a jóvátétel enyhítheti, ezért is van szüksége Brittennek (és a forgatókönyvírónak) arra, hogy egy másik apa felé is (látens) bűnvallást tegyen, s hogy néma megértése által feloldozást nyerhessen.

A második világban ennél bonyolultabb a helyzet. A nyomozó egy bűnszövetkezet áldozata, a baleset valójában gyilkossági kísérlet volt, amelyben „sajnálatos módon” nem Britten, hanem a felesége vagy a fia halt meg. Ám ezen a szálon is belép a lelki aspektus. A megkettőzött világ gyászfolyamatában a férfi lelkiismerete feltárja azokat a fiához, feleségéhez fűződő hamis viszonyulásait, amelyek miatt jogos az önvád. S itt visszafordul a kérdés: vajon mulasztásaink, kommunikációs félresiklásaink nem vezetnek-e hasonló mindennapi tragédiához, amely megkettőz(het)i számunkra a világot, amit mélytudatunk és képzeletünk szüntelenül szeretne kijavítani. A „megoldás”, a film végkifejletében elrejtett „csavar” sajnos szabványosan amerikai, de a Jason Isaacs nevével fémjelzett film (Isaacs a főszereplő és a producer is egyben) így is erősen megmozgatja a fantáziánkat és gondolatainkat.

Vélhetőleg a tévétársaság számára nem volt túl nagy kasszasiker az Awake, így az első évad után rövidre zárták a filmsorozatot. Talán túl erős volt a lelki szál a szappanoperák nézőinek. Akit viszont érdekel a bűnbánat és megbocsátás folyamata, annak érdemes megnéznie ezt a sorozatot. Vagy legalábbis a felét.
Forrás: parokia.hu