Egyediség – csoda és képtelenség

A Szentírás elején olyan varázslatosan szép, amikor arról olvasunk, ahogyan Isten szavával megteremtette mindazt, amit a világból ismerünk, és mindazt, amit csak elgondolni tudunk: mindent, ami létezik. Egyetlen szó, és lett világosság, és lett égbolt, és csillagok ezrei, és szinte megszámlálhatatlan nyüzsgő állat a földön, a földben, a vízben, levegőben. Hihetetlen pezsgés, nyüzsgés. Aztán mintha egy rövid időre minden megállna, mintha minden visszatartaná a lélegzetét. Isten embert formált. Nem csupán szólt és lett, de formálta a föld porából. Aztán ahogy végig olvassuk a Bibliát, ott van megannyi utalás arra, hogy Isten minden embert egyedileg alkot meg, formál már az anyaméhben, hív el egy egyedi, mindenki másétól különböző életútra.

Énekeink is szólnak erről, olyan egyszerűen és szépen fogalmaz az egyik:

Jegyezd meg jól, nincsen senki más, ki úgy gondolkodik
és úgy is érez, mint ahogyan te!
Jegyezd meg jól, senki más nem látja pont úgy az eget,
olyan szép kéknek, ahogy látod te!

Ott van benne a rácsodálkozás az ember egyediségére, amely nem merül ki a kinézetben, de ott van a gondolkodásban, a látásmódban. S ott van ebben az énekben az is, hogy nem csupán létezik ez a sokféleség, de szükség is van rá. Minden egyes emberre úgy, ahogyan az Isten megalkotta. Így teljes a kép. Valóban olyan jó erre rácsodálkozni, elámulni ezen a sokszínűségen!

De mostanában ezt az örömteli csodálatot beárnyékolja valami a gondolataimban. Mi azt szeretnénk, hogy ez a sok-sok egyedi ember, a maga teljesen egyedi gondolkodásával, érzelemvilágával és szemléletmódjával együtt tudjon működni. Együttműködni egy társadalomban, egy munkahelyen, barátokként, családban, sőt házasságban. Hogyan is fog mindez működni? S hányszor látom, hogy nem működik, és mennyi fájdalmat, tragédiát okoz, mennyi sérülést…

S el kell jutnom oda, hogy semmi nem tud működni az Alkotó nélkül. Egy művész sok kis apró kavicsból, törött cserépből – amelyek között nincs két egyforma, nincs tökéletesen egymás mellé illő – tud gyönyörű mozaikképek készíteni. De a művész nélkül ez egy rakás apróság, amely nem tud összeállni egy képpé. Az Alkotó nélkül nem tudunk házasságban, családban, munkahelyen, egy településen, teljes társadalomban együtt működni. Ott mindig rengeteg lesz a sérülés. Valamint sajnos azt is meg kell vallanunk, hogy még Istent ismerő emberek együttműködése is sokszor akadozik az ember bűnössége miatt. Engem azonban nagyon erőteljesen megszólított ebben Isten mostanában, hogy egyénként minél jobban ragaszkodnom kell Hozzá, minden apró lépésben, hogy Ő csiszoljon olyanná, hogy minél kevesebb sérülést okozzak azoknak, akik mellettem vannak. Amikor rádöbbenek a magam tehetetlenségére, az mindig közelebb visz Istenhez, és még jobban ragaszkodnom kell hozzá, mert ami nekem lehetetlen, az Neki lehetséges.

Biztatok mindenkit, hogy rácsodálkozva egyediségünkre, adjunk hálát ezért, s azért, hogy a mindenható Isten nem rest egyénként foglalkozni velünk, megszólítani, vezetni. Aztán könyörögjünk azért, hogy úgy csiszolódjunk, hogy egy egésszé tudjunk formálódni sok már egyedi emberrel.

Szemere Judit

Forrás: teso.blog