…El nem hagylak téged!

Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra.

Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.

 

Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged. (Zsid 13,5)

Unokatestvérünk lánya elmesélte élményét, amikor egy különös pillanatot élt át. Ez az volt, amikor apját és kisfiát nézte, ahogy együtt eszik a jégkrémet. Apja demenciával küzdött, ezért az idő múlásával egyre kevésbé volt tudatában annak, hogy mi történik körülötte. Ahogy a kisfia növekedett, napról napra fedezte fel környezetét, a helyét a világban. Most pedig ennek a két embernek az útja találkozott. Ott ült apja, aki már leépülőben, és fia, aki növekedésben volt. Egy pillanatra találkoztak a két jégkrém mellett, mert ezalatt a rövidke idő alatt mindketten együtt voltak.

Életünk nem más, mint ilyen rövid pillanatok sora. Egy pillanat csak egy pillanatig tart, hamar tovaszáll, és mi továbblépünk. Mindig a jelen pillanatot éljük meg, és az is állandóan változik.

Isten velünk van minden pillanatban, még a nehéz pillanatainkban is. Bánatunkat pedig mindent felülhaladó módon ellensúlyozza az előttünk lévő örök dicsőség. Isten, múltunk és jövőnk Istene pedig itt van velünk – a pillanatban.

Imádság: Örökkévaló Istenünk, hálásak vagyunk, hogy minden pillanatunkat ismered. Ámen.

Bárhol is talál rám e mostani pillanat, Isten itt van.

Roger C. Palms (Florida, USA)

IMÁDKOZZUNK A DEMENCIÁVAL KÜZDŐ SZÜLŐK GYEREKEIÉRT!