Február 2. – Gyertyaszentelő Boldogasszony napja
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepnapját Urunk bemutatása ünnepeként tartja számon a katolikus egyház, amikor arra emlékezik, hogy Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.
A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása, melyet a magyar nép Boldogasszonyba vetett hite ezen a napon a gyertya megszenteléséhez köt, és ezért Gyertyaszentelő Boldogasszony néven tisztel.
Az ünnephez több néphiedelem is kapcsolódik, és 1997-től a jeles napok között a Megszentelt élet világnapjaként tartják számon. Ezért ezen a napon az Egyház kifejezi megbecsülését azok iránt, akik Krisztus szorosabb követését választották, és szerzetesként tesznek tanúságot az evangélium mellett. 1997-ben, Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére ünnepelte először a világegyház a Megszentelt élet napját.
A hívek elsősorban hálát adnak ilyenkor a megszentelt élet ajándékáért, de az ünnep célja az is, hogy a katolikusok jobban megismerjék és megbecsüljék a szerzetesi életformát. A megszentelt élet évenkénti megünneplése mindemellett magukat a szerzeteseket is arra hívja, hogy ilyenkor megerősítsék elköteleződésüket, a mindennapok feladataiból kilépve visszataláljanak hivatásuk forrásához, és örömmel tegyenek tanúságot a felvállalt hivatásért.
Jézus bemutatása a templomban, az Evangéliumban leírtak alapján így történt: a szülők, Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust.
A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása. A gyertya, mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Már az ókeresztény korban Krisztus jelképévé vált: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.
Simeon hálaéneke a Lukács 2,29-32 verse szerint így hangzik: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására és dicsőségül népednek, Izraelnek.”
Az ünnephez tartozó népi szokásokat és hiedelmeket Molnár V. József néplélek – és néprajzkutató így gyűjtötte össze:
A középkorban az ünnepen először a tüzet áldották meg, majd ennél a szentelt tűznél gyújtották meg a gyertyákat, miként a Pray-kódex leírása is erről tanúskodik. Úgy tartották, hogy ha a gyertya szenteléskor nem alszik el, akkor jó méztermés lesz.
A néphit szerint a pap által megszentelt gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket és a halottakat, így a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert élete folyamán.
A szentelt gyertya keresztelésig az újszülött mellett világított, a fiatal anya gyertyát vitt kezében, amikor először ment templomba, gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe is, hogy az ördög ne tudjon rajta győzedelmeskedni. A szentelményt a sublótban, ládafiában vagy szalaggal átkötve a falon tartották.
Megveregették vele a gyümölcsfákat is, hogy bőségesen teremjenek.
Gyertyaszentelő Boldogasszonyt hívták segítségül a természet romboló erői ellen, hogy védje meg a házat és lakóit a villámcsapástól, az állatokat a farkasoktól.
A szentelt gyertyát főképpen vihar idején gyújtották meg s imádkoztak mellette, de égett vízkereszti házszentelésnél, családi eseményeken és még az állatok fiadzásánál is.
E naphoz számos időjóslás is fűződik. A legelterjedtebb szerint, ha a téli álmából ébredő medve barlangjából kijőve napos időt talál, megijed árnyékától és visszabújik vackára, mert a korai, csalóka napfény még zord időket jelez.
A sok évszázados megfigyeléseken alapuló népi regula ezt így fogalmazta meg: „Ha fénylik Gyertyaszentelő, az iziket (a takarmány hulladékát) is vedd elő” – vagyis, ha február 2-án melegít a nap, sugaraitól ragyog a hó és a jég, a tél hátralévő része még hideg lesz.
Ezen a napon a szentmise a gyertyák megáldásával, megszentelésével kezdődik, majd a szentelt gyertyával való bevonulás után az oltárnál folytatódik. A hívek is gyertyát tartanak és a szentelményt haza viszik.
A gyertya viasza Krisztus emberségére, a láng istenségére utal, de jelenti a hitet és az abból fakadó tetteket is, így a viasz a hit, a láng pedig a cselekedetekben megnyilvánuló élő szeretetet szimbolizálja.
Forrás: Felvidék.ma
Rafaello Sanzio: Urunk bemutatása (1502-1503) Forrás: Wikipédia