Felemelő karácsonyi ifjúsági lelkigyakorlat Karácsfalván

Nem jó az embernek egyedül lenni… címmel szervezett ifjúsági lelkigyakorlatot a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) november 28. és 30. között a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban.
A lelkigyakorlat első napja ismerkedéssel és elmélkedéssel telt, amelyet a lelkigyakorlat vezetője, Ábrány Krisztián sislóci görögkatolikus áldozópap irányított. Este pedig a Kokas Banda tartott népzene- és néptáncbemutatót, táncházat.

A második napon az elmélkedések központjában az elmélyülés, az élet, a párkapcsolatok témája állt. Krisztián atya arra biztatta a résztvevőket, hogy csendesedjenek el és mélyüljenek el saját érzéseikben, mert így szembenézhetnek érzéseikkel, félelmeikkel is, s ez az Istennel vagy párjukkal való kapcsolatukban is javukat szolgálhatja. Ilyenkor felszínre kerülhetnek érzéseink mélyebb rétegei is, s ha nem azt kérdezzük magunktól, mire vágyunk igazán, hanem azt, hogy mi most a legnagyobb fájdalmunk, félelmünk, akkor arra is rájöhetünk, hogy mi a legnagyobb vágyunk. Ha ezt megtaláltuk, akkor tehetünk is megvalósulásáért.

Egy nővér, ki életében sok haldoklót ápolt, összegyűjtötte, hogy a vég előtt állva ki mit bán leginkább. Krisztián atya ezek alapján osztotta meg velünk gondolatait.

Bárcsak ne mások véleménye, elvárásai alapján éltem volna! Ne hagyjuk, hogy beskatulyázzanak minket, s ne higgyük el másoknak, hogy valamihez nem vagyunk elég jók, hanem mutassuk meg, többre vagyunk képesek. Péter és András, kik egyszerű halászok voltak, talán sosem hitték, hogy ennél „többre vihetik”, Jézus mégis kiválasztotta, tanítványaivá tette őket. Azok véleményét tartsuk szem előtt, akik feltétel nélkül szeretnek bennünket. S ha olyan „keretbe” helyeznek minket, amelyben nem érezzük jól magunkat, akkor szívünk legmélyebb vágyaiból kiindulva tegyünk azért, hogy az megváltozzék.

Bárcsak ne dolgoztam volna annyit! Ha az ember túlhajszolja magát az anyagi javakért, könnyen beleesik a „sosem elég” hibájába. Elhivatottan kell élnünk, dolgoznunk, szülőnek lennünk, mert elhivatottság, felelősségvállalás nélkül nem épül semmi.

Bárcsak többször kifejeztem volna a pozitív érzéseimet! „Senkit sem szeretnek úgy, ahogy azt ő szeretné, vagy ahogyan a szükségleteiből következne, mert a másik oldalon is egy esendő ember van, aki úgy szeret, ahogy tud, nem pedig úgy, ahogy neked éppen aktuálisan szükséged van rá.” De vajon mennyire merjük elmondani a másiknak, amit érzünk?

Bárcsak jobban megőriztem volna a kapcsolatot a barátaimmal! Egészséges módon csak az tud élni, akinek vannak barátai, aki meg tud osztani gondolatokat, érzéseket másokkal. Legjobb barátunk később majd férjünk, feleségünk kell legyen.

Bárcsak jobban megengedtem volna magamnak, hogy boldog legyek! Minden nap adjunk hálát Istennek a jó dolgokért, mert csak a hálás ember tud igazán boldog lenni. Sokszor csak arra figyelünk, mi volt rossz egy-egy napunkban, s csak ritkán fogalmazzuk meg, miért is vagyunk hálásak. Kétféle ember létezik: az egyik problémáról problémára él és soha nem boldog, míg a másik, bár neki is vannak problémái, nehéz élethelyzetei, mégis képes boldog lenni a köztük lévő időkben. Ha egy nehéz helyzet megszűnése után már amiatt szorong valaki, hogy mi fog majd következni, sosem lesz egy boldog és nyugodt napja sem. Ez pedig lassan beidegződik, s az ember személyiségének részévé válik. Hogy mennyire tudok hálás lenni Istennek, házastársamnak, családtagjaimnak, barátaimnak, attól függ, mennyire akarom tudatosan élni az életemet ebben a tekintetben. Engedjük meg magunknak a boldogságot! Ne áldozzuk fel értékeinket, s nagyon figyeljünk arra, hogy megalkuvó senki sem egyik napról a másikra lesz, hanem egy folyamat eredményeként. Meg kell vívnunk a saját harcainkat.

Szóba került a házasság, és annak legfőbb buktatója, a kommunikáció hiánya. Leendő házastársunkért minden egyes nap imádkoznunk kell, s közben felkészülni a problémák megbeszélésére is. Az okoskodó, hárító, védekező és támadó kommunikációs szintek nem vezetnek eredményhez, csak az, ha nyíltan beszélünk a másikkal. Ez nemcsak általános emberi kapcsolatainkban fontos, hanem az Istennel való viszonyban is. Ne legyünk kapcsolatfüggők, akik nem önmagukat adják, folyton bizonyítani akarnak. S soha ne a másikban/másikat lássuk problémának, hanem a gondok valódi okát próbáljuk felkutatni. Ehhez tisztában kell lennünk saját személyiségünk tudatalatti részeivel is, s ezek gyakorta váratlan élethelyzetekben nyilvánulnak meg.

A délutáni elmélkedésben főként a meghitt kapcsolatról és az intimitásról beszélgettünk.
A hétvége Szent Liturgiával zárult.

Szívből köszönjük Ábrány Krisztián atyának a tartalmas és tanulságos lelkigyakorlatot. Rengeteget okultunk belőle, s valószínűleg jó ideig lesz még min gondolkodnunk is. Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Espán Rita