Görögkatolikus sportnap Tiszapéterfalván
A görögkatolikus Beregszászi Esperesi Kerület (BEK) évről évre megrendezi a görögkatolikus hittanosok hagyományos sportnapját, melyre idén április 27-én került sor.
A kezdetben csak fiúk számára szervezett program néhány éve „lányos” vetélkedőkkel is kiegészült.
Ez alkalommal Tiszapéterfalva sporttelepe szolgált a megmérettetés helyszínéül, ahová közel kétszázhetven 5–9. osztályos korú diák érkezett az esperesi kerület egyházközségeiből. Tizennyolc fiúcsapat és tizenkilenc lánycsapat vette fel egymással a küzdelmet.
A szervezők változatos programmal várták a gyerekeket: futball, szkanderbajnokság, ügyességi vetélkedők, kosárlabda és egyéb játékok területén próbálhatták ki magukat a jelenlévők. A hosszú s igen meleg nap folyamán enni-innivalóról is gondoskodtak a program lebonyolítói.
A találkozó végén került sor az eredményhirdetésre és a közös fotók elkészítésére.
A BEK és a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) rendezésében megvalósult sportnap helyezettjei: a lányoknál első helyen a nagybégányi lányok végeztek, őket Csepe és Tiszacsoma csapata követte.
A fiúknál a tiszacsomai hittanosoké lett az aranyérem, megelőzve Mátyfalva és Beregdéda csapatát.
A kupa mellett társasjátékokkal, emléklapokkal, egyéb ajándékokkal és megannyi élménnyel térhettek haza a sportnap résztvevői.