Hány aranyad van? – Útkeresők lelkigyakorlata

November 27. és 29. között a karácsonyra való készülődés jegyében, a hovatartozás, a hitvallás és a tanúságtétel mibenlétét vizsgálva tartotta meg hagyományos adventi lelkigyakorlatát a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ).

A lelkigyakorlat nyitó estéjén Ábrány Krisztián csepei és csomafalvai görögkatolikus áldozópap tartott elmélkedést a több mint húsz résztvevőnek. Arra hívta fel a figyelmünket, hogy sokszor azért nem tudunk azzá válni, akivé szeretnénk, mert számos megoldhatatlannak tűnő és nem feltétlenül megoldhatatlan problémával küzdünk. Ezek miatt nem látunk előre, beszűkül a látókörünk, s nem vagyunk képesek valóságosan szemlélni környezetünket. Ezt egy egyszerű történettel is szemléltette: egy király meg akarta tudni, ki a legboldogabb ember a birodalmában. Meg is találja, egy szegény ember személyében. Azonban kiviláglik, milyen könnyen el lehet rontani a boldogságot: próbából 99 aranyat hagynak egy zsákban az ajtaja előtt. S a hirtelen meggazdagodott ember aztán minden erőfeszítését arra fordítja, hogy „teljes” legyen a vagyona, meglegyen a 100. arany is. Az egy hiányzó dolog utáni vágy válik igazán kárára, s ez saját életünkre is igaz. Sokszor saját magunk számára generálunk problémákat, amelyekről aztán elhisszük, hogy megoldhatatlanok. De Istentől megkaptuk a szabadságot, eldönthetjük, hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket. Lődár Andrea, a líceum magyartörténelem-tanára a szertartásaiban és hagyományaiban keleti rítus szerint élő, de hitben és egyházszervezetben a pápához tartozó görögkatolikus egyházról tartott előadást, amely vidékünkön 1646-ban jött létre, amikor is 63 rutén pap esküt tett a Szentszéknek. A kárpátaljai görögkatolikusokat összefogó Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyeét 1771-ben kanonizálták, ekkor kapott teljes önállóságot Mária Teréziától.

Az élet egy nagy utazás, és mi mindannyian útkeresők vagyunk – emelte ki elmélkedésében Szabó Konstantin, az Ungvári Boldog Romzsa Tódor Teológiai Akadémia prefektusa. Az identitás kapcsán kiemelte: a nemzeti öntudat kialakulása akkor válik teljessé, amikor elkezdjük a másik nemzetet is tisztelni. A tisztelethez megismerés is kell, ehhez pedig hasznos a másik nyelvének ismerete is. Ehhez végérvényben „csak” szilárd elhatározás szükséges, és, akár az életben, ebben is meg kell találnunk célunkat és azokat a pontokat, amelyek mentén elérni kívánjuk azt. Az atya érintette a kivándorlás témáját is. Kiemelte: a változ(tat)ás a mi kezünkben van, s nem annak az elégedetlenségnek kell engednünk, amit mi sulykolunk saját magunkba, hanem motivációt találni, másként szervezni életünket. Lődár Jenő, a GISZ vezetője néhány filmklasszikusból vett rövid részlettel mutatott rá olyan hibákra, amelyeket sajnos gyakorta elkövetünk. Mint mondta: soha ne az egész embert minősítsük, hanem tetteit külön-külön, mert ha címkéket ragasztunk a másikra néhány apróság miatt, akkor valójában nem is teremtünk lehetőséget számára arra, hogy ezen változtasson, mert ilyesmire „nincs idő”, „nincs energia”. A címkeragasztás miatt soha ne higgyünk azoknak, akik azt mondják, valamire nem vagyunk képesek. Merjünk lépéseket tenni, éljünk meg minden egyes pillanatot, és soha ne féljünk változtatni!

„Vannak, akik úgy hozzászoknak a dolgokhoz, még a rossz dolgokhoz is, hogy nem mernek változtatni. Az ilyen emberek feladják. És ha ők feladják, mindenki veszít.” (A jővő kezdete c. filmből).

Espán Rita