II. Házaspáros hétvége. Az intimitás mint belső szoba
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete jóvoltából idén immár második alkalommal került megszervezésre a méltán népszerű Házaspáros hétvége elnevezésű program, melyen 13 házaspár vehetett részt Viharoson, a Vadvölgy Panzióban. Erről az egyik résztvevő, Fábián Margit így számolt be:
Nagy kíváncsisággal érkeztünk meg mindannyian, hiszen a hétvége témája az intimitás (a belső szoba) volt. A meglehetősen nehéznek bizonyuló téma viszont a program végére számomra egészen egyszerű képpé alakult, köszönet ezért a programfelelősöknek, a Taracközi lelkészházaspárnak, valamint Feszty Zsolt lelkipásztornak.

A pénteki napot az ismerkedéssel kezdtük, a panzió nyújtotta kikapcsolódási lehetőségek valamelyikével folytattuk, és éjszakába nyúló beszélgetéssel, fürdőzéssel zártuk.
A szombati nap során megrajzoltuk a „házunkat”, vagy így utólag akár azt is mondhatnám, hogy a templomunkat, azon belül pedig a belső szobát. Az előadás során rájöhettünk, hogy hogyan is kapcsolódnak össze mindezek a templommal, az úrvacsorával és a házasság szentségével.

Számomra mindig felemelő érzés hallgatni, és megerősödni abban, hogy milyen csodálatosan vagyunk megalkotva, hogy Isten milyen különleges módon alkotta meg az embert és a házasságot. Ugyanakkor nem lehet elég sokszor hangsúlyozni, hogy ezt nélküle lehetetlen működtetni. A megfoghatatlannak tűnő intimitás mint belső közelség nem csupán két ember kapcsolódása, hanem egy hármas szövetség.
A program zárása során minden házaspár egyenként áldásban részesülhetett, ami a legmeghatóbb volt számomra. Az ige, amit kaptunk, semmiképp nem lehetett a véletlen műve, hiszen akitől kaptam, pontosan tudta, hogy mire van szükségem.

Mindenkit szeretnék buzdítani arra, hogy vegyen részt ezeken a hétvégéken, hiszen minden házaspárnak szüksége van arra, hogy néha kettesben, gyerekek nélkül kikapcsolódjon, kiszakadjon a mindennapok megszokottságából, egymásra figyeljen, és élvezze az élet rejtett szépségeit!
Fábián Margit
résztvevő
