„Hova menjek lelked elől…” – FRIGY-hétvége Beregszászban

Bevallom őszintén, ha a kárpátaljai felsőoktatásban tanulók hagyományos református hétvégéiről van szó, egy kicsit mindig elfogult leszek. Hiszen nem tudok nem úgy gondolni ezekre a hétvégékre, mint aki hosszú ideig, évekig nemcsak résztvevője, hanem szervezője is volt ezeknek az alkalmaknak. Ha végiggondolom ezeket a hétvégéket, rájövök, hogy, bár többnyire mindegyik hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mégsem voltak egyformák. Már csak témájukat tekintve sem, de nemcsak emiatt: az „oszlopos tagok” mellett mindig jöttek újak, „gólyák” is, és mindig volt valami, amiért elmondhattuk, hogy az épp aktuális hétvége jó, mit jó: egyenesen szuper és különleges volt! Volt olyan, melyen körülbelül 80 egyetemista és főiskolás diák gyűlt össze, míg az első ilyen, évekkel ezelőtti, a diákok által ma már csak „egy-fős”-ként emlegetett egyetemista-főiskolás hétvégén mindössze úgy 30-an lehettünk. Ezek a hétvégék otthonává válnak a diákoknak, és az egykor felsőoktatási gyülekezetekhez tartozók is visszajárnak a hosszú ideig különleges közösségüket jelentő csapat erre a meghatározó alkalmára.
A szóban forgó különleges alkalmat az elmúlt hétvégén újra megrendezték, ezúttal a Beregszászi FRIGY (Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet) szervezésében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) és a Kálvin János Református Szakkollégium bázisán. Témája ezúttal igen rendhagyó volt: a résztvevők azt boncolgatták, vajon van-e esélyük itthon, Kárpátalján az itt megszerzett diplomával. Egyáltalán mindenki számára Kárpátalja jelenti-e az itthont? Ebben a témában hallhattunk előadásokat olyan emberektől, akik elmentek Kárpátaljáról, és másutt boldogultak; akik elmentek ugyan innen, de visszajöttek, s végül itt találták meg a helyüket; s olyanoktól, akik itt maradtak, és itt érték el céljaikat. Érthető hát, hogy minden, az egy-fős hétvégék hagyományos elemét képező program a téma köré csoportosult. Így a péntek esti kezdésként Maksai Attila, a FRIGY lelkipásztorának köszöntőjét követően Taracközi Gerzson munkácsi lelkész nyitó áhítatát hallgathattuk meg, amely egyben bizonyságtétel is volt, hiszen Taracközi tiszteletes maga is megélte az „itt-hon, hol-hon?” kérdését: családjával együtt Kárpátaljáról Magyarországra helyezte Isten, s aztán mégis visszaküldte őt szülőföldjére.
A szombati napon Popovics Béla és Horkay Sámuel főiskolai tanárok látogattak el a közösséghez, hogy beszéljenek tapasztalataikról a hamarosan a nagybetűs ÉLET-be csöppenő diákoknak, hiszen kivétel nélkül mindenki számára fontos meglátni azt, miért is vagyunk itt, mi célból teremtett minket Isten. Ide születtem, nem tehetek róla című előadásában Popovics Béla segített egy fontos szempont felállításában annak meghatározásakor, hol is van hát a helyünk: minden ember azért létezik, hogy szeressen. Bárhol is legyünk, bármivel is foglalkozzunk, ez kell, hogy meghatározzon bennünket. Itt-hon, ott-hon, hol hon? – szólt a kérdés Horkay Sámuel felé, aki előadásában rövid történelmi összefoglalót nyújtott Kárpátaljáról, az itt élő magyarokról, emberekről az itthon kérdését boncolgatva.
Az előadásokon elhangzottakat kiscsoportban és egy kerekasztal-beszélgetés keretein belül dolgozhatták fel a résztvevők. Utóbbin a II. RF KMF-en magyar nyelven diplomát szerzett, szülőföldjükön vagy épp másutt otthont találó emberek osztották meg történetüket, tapasztalataikat és eredményeiket a hallgatósággal. A beszélgetésre elfogadta a meghívást Olasz Tímea, Orbán Katalin, Nigriny-Demeter Adrienn „Menyus”, Gönczy Sándor, Szilágyi László és Gabriella egykori diákok, az eszmecserét Cséke Katalin, a Sion Rádió munkatársa moderálta.
A szombat este „szigorú programjának” zárásaként pedig egy hosszú időre igen messzire, egészen Angliáig eljutó lelkipásztor, egykori főiskolai lelkész, Kacsó Géza evangelizált közöttünk, párhuzamot vonva és rálátást nyújtva mindkét oldal pozitívumaira és negatívumaira, s megosztva velünk azt, hogyan vezette őt és családját Isten a döntéshozásban.
A kötött programokon kívül természetesen a szórakozásra is jutott idő: 4érzék színház, kirándulás, táncház, karaoke-party színesítette az alkalmat. S hogy ne csak magunknak éljünk, hanem a gyönyörű tavasz csalogatásának engedve a városlakókat is megörvendeztessük némi látványossággal és jókedvfokozóval, rögtönzött zenés flash-mobnak beillő dicsőítések emelték a résztvevők és a Beregszász főterén sétálók hangulatát.
Mint az általában lenni szokott az „egy-fős” hétvégéken, az idő bizony nagyon gyorsan tova szállt, s a résztvevők egyszer csak azon kapták magukat, hogy vasárnap van… ami bizony azt jelentette, hogy lassan vége a hétvégének. Zárásként részt vettünk a beregszászi gyülekezet istentiszteleti alkalmán, ahol az Énekek éneke könyvéből szólt hozzánk Isten igéje Maksai Attila tiszteletes tolmácsolásában. Utalva az „egy-fős” hétvége „Hova menjek lelked elől…” címére-témájára, a lelkipásztor szívünkre helyezte: bárhová is megyünk, bárhol is vagyunk, csak úgy leszünk igazán otthon, ha Isten velünk van, ez a legfontosabb. Az istentiszteletet követően a résztvevők úrvacsorai közösséggel zárták a hétvégét.
Reméljük, a (lassan) diplomás fiatalok használható segítséget, válaszokat kaptak a hétvége folyamán, vagy épp feltették maguknak a szükséges kérdéseket. Itt-hon, ott-hon, hol hon? – a felvetés talán ijesztően hat, de a jó hír az, hogy nem egyedül kell nekivágni a válaszkeresésnek – maga a Mindenható Isten segít megtalálni saját utunkat, helyünket – otthonunkat. Adja Isten, hogy mindenki meglássa, valóban a helyén van-e!