Igazam van, nem? De!

„Na kérem! Besenyő I.V. István, aki vagyok, azaz Besenyő Igazam Van István, elmondanám önöknek, hogy igazam van. Tehát nem úgy van az, kérem, hogy nincsen igazam, hanem hogy úgy, hogy de. Mielőtt ide gyüttem vóna önökhöz, már igazam vót, nemhogy most! És ez má’ kettő: az amielőtt gyüttem, meg a most. Ugye? Igazam van? Nem? … De! Na de mivel amit most mondtam a kettőről, az is igaz, akkor ez má három! Igazam van, nem? De! Négy! Annyiszor van igazam, ahányszor csak akarom. Nem? De! Öt!!!”

Besenyő Pista bácsi a L’art pour l’art Társulat egyik kitalált figurája, de az nem mondható el róla, hogy „mindennemű egyezése a valósággal csupán a véletlen műve”. Alapvető természetes szükségletünk, hogy jó, ésszerű embernek gondoljuk magunkat, aki helyesen gondolkodik, jó döntéseket hoz, megfelelő adottságai vannak – vagyis teljesen rendben van. 

Jöhet pár tesztkérdés?

• Szükségét érzed, hogy tudják rólad, mennyire jól vagy, milyen tökéletes az életed, milyen örökérvényű életigazságokra jöttél rá, milyen ügyesen oldottál meg egy problémát, vagy hogy mennyivel helytállóbb a tudásod, mint másoké?
• Ha erőfeszítést tettél valamiért, vagy jelentős költségekbe verted magadat, érzel késztetést arra, hogy felnagyítsd az eredményt?
• Mihez kezdesz a kényelmetlen igazságokkal, azokkal az információkkal, amik nem támasztják alá a meglévő világképedet? Figyelmen kívül hagyod őket? Addig forgatod azokat, amíg belesimulnak az elképzelésedbe? Esetleg újrafogalmazod a meglátásaidat?
• Mit teszel, ha egy hibás döntéseddel szembesülsz? Meggyőzöd magad és másokat, hogy ez logikus és ésszerű volt, vagy utánajársz, hogy hol csúszott el a dolog?
• Hogyan viselkedsz azzal, akit irigyelsz vagy aki irritál téged? Örülsz, ha hibát találhatsz benne vagy igyekszel megismerni a történetét, és merítesz belőle?
• Kit tartasz felelősnek a kudarcaidért? Ki/mi tehet róla, hogy nem tudsz boldogan, szabadon létezni, kibontakoztatni a képességeidet, teljességében megélni az életet?
• Milyen gyakran szoktál panaszkodni, másokra mutogatni, hosszasan magyarázkodni?
• Hogyan fogadod a kritikát? Barát vagy ellenség, aki figyelmeztet, kijavít? 

Ha a fenti kérdésekre olyan választ adtál, ami helyes, dicséretes, akkor üdv a klubban: a témánál vagyunk. 

Nemrég kitöltöttem néhány személyiségtesztet, és az egyikkel különösen megküzdöttem, de főleg azért, mert nem lemért engem, hanem tükröt tartott elém. Az történt, hogy egy ideig automatikusan bökdöstem a helyesnek vélt válaszokra. Egy ponton túl viszont elbizonytalanodtam: vajon azt a választ adom, ami tényleg jellemző rám, vagy azt jelölöm meg, amire törekszem? A kettő nem teljesen fedi egymást. Visszaugrottam hát a teszt elejére, és kezdtem az egészet elölről. 

Az, hogy mit tartok helyesnek, milyen ember szeretnék lenni, mire törekszem egy-egy helyzetben, még messze nem jelenti azt, hogy ilyen is vagyok. Ha az ideáljaimmal azonosítom magam, torz képet kapok magamról, és nem fogom érteni, mit miért teszek. Tudnom kell, hogy most hol tartok, milyen vagyok olyankor, amikor csak rossz válaszok vannak. Enélkül csak hazudom magamat, mert úgy cselekszem, ahogy azt helyesnek vélem, de nem azt teszem, amit valójában érzek, gondolok.

Keresztényként különösen is nehéz dolog ez. Van a ronda óemberünk (ami fujj-fujj, utálni kell) meg az új ember, akit Isten kegyelme formál: a szent, a tökéletes, a krisztusarcú. És a kettő között ott van valahol a jelenidő: én, aki már nem vagyok a régi, de még nem vagyok az út végén sem. És ez egy állandó örlődés – harcok, újratervezések, újraértelmezések, módszerváltások, sok kudarc, kevés siker. Meg rengeteg elvárás kívül és belül, ahogy az énekszerző megfogalmazta: „Milyen egy jó keresztény, hogy él és mit csinál, Ó hányan megmondták már: / „Állj be a sorba csináld, amit a rendszer kíván! Vigyázz, hogy el ne hibázd!”.”

Viszont pont keresztyénként tudna ez egyszerűbb is lenni. Isten igéje segíthet azon, aki nem szeretne elveszni a tükörlabirintusban.

„Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. (Rm 12,2)

Vannak dolgok, amik kintről befelé is hatnak. Pl. ha mosolyra húzod a szádat, az agyad elkezd boldogsághormont termelni, és jól fogod érezni magadat. Az önigazolás azonban kontraproduktív: minél színesebbre fested a külső képet magadról, annál jobban akadályozod, hogy a valóságban is olyanná válj.

Isten azt szeretné, ha először odabent, a szívedben lenne rend, és ez jelenne meg a viselkedésedben. Ő nem hibátlannak akar látni, hanem tökéletessé akar formálni. Valamikor az erényeidet használja, máskor a hiányosságaidat. Mindkettő szolgálhatja az Ő dicsőségét, ha nem magadat akarod fényezni, hanem az Ő munkáit elvégezni – azzal, amid van. 

„…megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” (Jn 8,32)

Az igazság jó, az igazság szabaddá tesz. Semmi szükség hazugságra, plasztikázásra, sunnyogásra, felnagyításra/lekicsinyítésre. Ha tudod, ki vagy Krisztusban, akkor lesz elég erőd elviselni a tévedéseidet, nem törik szét az önbecsülésed, mert nem az határozza meg az értékedet, hogy mennyire vagy tökéletes. 

„Aki szereti az intelmet, szereti a tudást, aki pedig gyűlöli a feddést, az ostoba marad.” (Péld 12,1)

A konstruktív kritika olyan, mint egy orvosi diagnózis. Próbáld megérteni mások nézőpontját anélkül, hogy azonnal védekezésbe lendülnél. 

„…tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, hiszen az akarat megvolna bennem a jóra, de nem tudom véghezvinni azt. … Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn.” (Rm 7,18.20)

A bűn létezik és kihatással van az életünkre. Nem takargatni kell vagy megmagyarázni, hanem felismerni, megvallani, letenni, aztán túllépni rajta. A bűneset óta a hibázás az emberi működés része. Nem egy bélyeg, miszerint menthetetlenül ostoba és erkölcstelen ember vagy – csak jelzi, hogy van még tennivaló, és utat nyit Isten kegyelme, tisztító, gyógyító munkája előtt.

Besenyő I.V. István jól mondja: annyiszor van igazad, ahányszor csak akarod. Nem? De!

És ha éppen nincs igazad, az olyan nagy katasztrófa? Nem jobb az, hogy minden hibád ellenére szerethető és hasznos vagy? Hogy szabad tévedni és bocsánatot kérni anélkül, hogy csökkentértékűnek kellene gondolni magad?

Tudod, az a helyzet, hogy Vaclaviknak is igaza van: „Én sem vagyok rendben, te sem vagy rendben, és ez így van rendben.”

Olasz Tímea

Forrás: teso.blog
(Nyitókép: illusztráció)