Így él, aki boldog

Néhány hónapja az a kérdés foglalkoztat, hogy miért van a világban annyi rossz dolog.

Miért történnek velünk rossz dolgok. Miért nincsen nyugi. Mi az oka annak, hogy szinte folyamatosan valaki beleköp a levesbe, állandóan keresztbe tesz valaki, vagy valami. Miért van az, hogy nem lehet elengedni magam, és azt mondani, hogy oké, most már finishben vagyok, lazíthatok kicsit. Hová helyezzem a rossz dolgokat az életemben. A keresztény teológia a szenvedés értelme kapcsán tárgyalja ezt a kérdést: miért szenvednek a jók? Néhány felvetést szeretnék megosztani veletek. Dolgok, amelyekre már rájöttem.

A szenvedés normális

A Biblia azt tanítja nekünk, hogy egy elveszett világban élünk. Ez az elveszettség abban áll, hogy összetört az egész, és csak részekben élhetjük meg a boldogságunkat. Ez nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy nem lehet megvalósítani a földi életben egy rossz dolgoktól mentes életet. A szenvedés megkerülhetetlenül jelen van az életünkben. Ezért azt állítom, hogy a szenvedés „normális”. Hamar magyarázom is a bizonyítványomat, hiszen egyszerre azt is mondom, hogy nem normális. Normális, mert ez egy elveszett világ, de a Bibliából azt is tudjuk, hogy ez a világ a legkisebb mértékben sem normális. Benne vagyunk egy világban, ami nem normális, és pont ezért ebben a nem normális világban a szenvedés normális. Olyannyira „normális” és része az emberi létnek a szenvedés, hogy maga Isten Fia is szenvedése árán nyitott nekünk (vissza)utat Istenhez. Jobb, ha tudomásul vesszük, hogy akármit is teszünk, a szenvedés megkerülhetetlen, megspórolhatatlan, és hogy valamilyen formában és mértékben mindenki szenved. A szenvedés nem pénz, egészség vagy társadalmi helyzet kérdése. Persze, kétségtelenül vannak, akik sokkal többet szenvednek a pénz, vagy az egészség hiánya, vagy a hátrányos társadalmi helyzet miatt, de a szenvedés forrása alapvetően nem ez, ugyanis az, hogy hogyan értelmezem magamat ezek hiányában, befolyásolja, hogy mennyire szenvedek. Megtörténhet, hogy egy egyébként makkegészséges, jó anyagi helyzetben lévő, jó családba születő fiatal sokkal intenzívebben éli meg az életben tapasztalható szenvedést, mint az, aki mindennek az ellenkezőjében van. Pusztán azért, mert ha a szenvedést nem fogadom el „normálisnak”, egyszerűen elviselhetetlenné válik, még akkor is, ha másokhoz viszonyítva nem is olyan rossz az életem.

A szenvedés nem igazságtalanság

A rossz dolgokat azért nem tudjuk elhelyezni az életünkben, és azért szenvedünk tőle, mert úgy érezzük, nem ezt érdemelnénk. Azt kérdezgetjük, hogy ha Isten szeret, akkor miért engedi meg ezt. Azt kérdezzük, hogy miért van az, hogy én ilyen jó vagyok, és mégis ennyi rossz dolgot kell átélnem. Összehasonlítjuk magunkat a nálunknál szerintünk rosszabbakkal, és azt kérdezzük: miért van az, hogy aki gonosz, annak jól meg sora, aki pedig jó, annak rosszul? A dolog hátterében a saját jóságunkba vetett hit áll, és az a gondolkodásmód, hogy nekünk JOGUNK van egy boldog életre, és egyszerűen igazságtalan, hogy nem kapjuk meg, hogy helyette annyit kell szenvednünk. Szerintem ez egy megbetegítő tévedés. Ha elfogadjuk azt, hogy ez a világ a legkisebb mértékben sem normális, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy nem is igazságos. Miért, az igazságos, hogy egy maximálisan bűntelennek kellett szenvednie a bűnösök helyett? Ez hol igazságos? Ez igazságtalan! Egy barátom egy igehirdetésében egyenesen azt mondta, hogy Isten igazságtalan. De nem azért igazságtalan, mert rossz dolgokat kapnak a jók, hanem azért, mert nem bünteti meg a bűnöst, sőt, hogy a bűnös megmeneküljön, egy bűntelent büntetett, a saját Fiát. Az igazságosságról alkotott elképzeléseink nem igazságosak. Miközben magamat sajnálom valami miatt, általában ha mások életében látom ugyanezt, azt mondom: megérdemelte. Vagy nem mondom ki, de jó érzéssel tölt el, hogy nem velem történt, és úgy gondolom, hogy azért nem velem történt az a rossz dolog, mert én jobbat érdemelek. A szenvedéshez való viszonyunk úgy változik meg, ha elfogadjuk azt az elfogadhatatlannak tűnő igazságot, hogy az ember semmi jóra nem érdemes. Hogy nem az a kérdés, hogy miért történnek rossz dolgok velünk, hanem az, hogy miért történnek jók. A szenvedést igazságtalannak érző emberben egyszerűen képtelen megszületni a HÁLA. Miért is lehetnék hálás? Hiszen az egész életem szevedés, folyamatosan beleköpnek a levesembe. Nos, ez gond! Egy hálátlan ember képtelen a boldogságra. Aki képtelen a hálára, azt kell mondanom, képtelen a boldogságra is. A dolog megfordítható: igazságos a szenvedés, és hálával tölt el, ha mégsem kell minden tekintetben szenvednem.

A szenvedés a saját érzésem

Az, hogy én hogyan élek meg valamit, alapvetően befolyásolja azt, hogy az számomra szenvedés lesz-e, vagy csupán egy újabb kihívás, vagy egy nehezebb élethelyzet, amiben erősebbé válok. Tényleg nem értem magunkat! Mi keresztények rettentően következetlen emberek vagyunk. Miközben abban hiszünk, hogy Jézus ígérete szerint,aki az ő követője lesz (mi!), szenvednie kell az ő nevéért, aközben méltatlankodunk, ha szenvednünk kell. Hogyan van ez? Szenvedésmentes jézus-követés? Ez olyan, mint a feleségmentes házasság. A boldogság nem annak a függvénye, hogy mim van, vagy mim nincs, hanem annak, hogy miben hiszek, és hogy amiben hiszek, aszerint élek-e. Sok ember imád szenvedni (direkt az „imád” szót használom!), de ez a szenvedés önmagáért-való szenvedés. A célja maga a szenvedés. Az áldozatszerep. A mártíromság. Isten azonban arra tanít minket, hogy a szenvedés nem önmagárét való, hanem Isten a szenvedést használja fel arra,hogy tanítson minket. Azt bünteti, kit szeret: én büntetésként élem meg azt, ami a hasznomra válik, mint a gyerek, aki büntetésként éli meg, hogy spenótot kell ennie, pedig az az ő érdeke. A szenvedés az én érzésem. Én döntök arról, hogy HOGYAN értelmezem a szenvedéshez való viszonyomat. Ha úgy gondolom, hogy a szenvedés nem normális, és igazságtalan, akkor egyszerűen az életem egy szenvedés-csomópont lesz. Folyamatosan mindent szenvedésként élek meg. Erre szoktuk mondani, hogy fáj az élet. Nagyon találó, mert tényleg maga az élet fáj, mert az életet éli meg szenvedésként. A folyamatos szenvedés nagymértékű önzésre utal. Nekem jár. Én jó vagyok. Én szenvedek. Én. Én. Én. A Jézusba vetett hit pedig rá kellene ébresszen bennünket, hogy mi Isten Fia szenvedése árán lehetünk boldogok. Olyannyira boldogok, hogy még a sírásban is boldogok, mert tudjuk, hogy a sírás nem egy végleges dolog, hogy az utolsó mozzanat az, amikor Isten letöröl minden könnyet a szemünkről.

Szóval arra jöttem rá, hogy a szenvedés elkerülhetetlenül része az életünknek, de az, hogy hogyan értelmezzük magunkat az életünkben, messzemenőkig befolyásolja azt, hogy mennyire éljük meg szenvedésként az életet.

Forrás: ujragondolo.hu