Íme, itt vagyok, Uram!

Az ember nem tudja, mire mond igent.

Néhány évvel ezelőtt egy lelkész felesége megkeresett engem, hogy felkérjen egy szolgálatra. Annyit tudtam meg első körben, hogy nők számára rendeznek egy hétvégét, és hogy egy közös ismerősünk ajánlott engem. Valahogy a zsigereimben éreztem: ez egy Istentől származó meghívás, amire igent kell mondani. Néhány héttel később megérkeztek a további tudnivalók az apróbetűs részekkel együtt. Kiderült, hogy ez az a bizonyos hétvége, amiről első hallásra eldöntöttem, hogy na, én oda biztosan nem megyek. Merthogy ez egy túlélő tábor volt az erdő közepén, több napon át tartó sátorban alvás, hegymászás, dacolás az elemekkel és a vadakkal. Nagyon sok mindenhez tudok alkalmazkodni, de ez durván túlment a határaimon. Csak hát mivel én Istennek mondtam igent, először Vele kellett megharcolnom azt, hogy valójában mi is tart vissza. Rengeteg kifogásom volt, és mindegyikre volt egy meggyőző érve. Aztán végig hisztiztem a hétvégét, és Neki minden nyűgömre volt megoldása. Végül el kellett ismernem, elképesztően sokat formált rajtam az a hétvége, életem egyik meghatározó pontjává vált akkor – és azóta már a naptáram állandó részévé is.

Az ember nem tudja, mire mond igent, Isten viszont nagyon is tisztában van vele, hogy kit mire hív.

Az újszövetségben a damaszkuszi Anániásról azt olvassuk, hogy az Úr megszólította, ő meg gyanútlanul válaszolta: „Íme, itt vagyok, Uram.”. A vérnyomása biztosan az egekbe szökött, amikor meghallotta, hogy mire szánja őt az Ura. El is mondta, miért nem tartja jó ötletnek, hogy a tarzuszi Saul visszakapja a szeme világát. Isten azonban nem a tömeggyilkost látta abban a fickóban, hanem Pált, a pogányok apostolát, gyülekezetek plántálóját és pásztorát, a királyi udvarok szónokát, a kegyelem hús-vér jelét és hirdetőjét.

Persze Saul sem tudta még ekkor, hogy amilyen lendülettel indult a keresztyén karrierje (porba hullva, megvakulva, négy fal közé zárva, gyanakvással és hitetlenkedéssel kísérve, hol ünnepelve, hol elutasítva), olyan dinamikus lesz a folytatás is. De mi már tudjuk, micsoda munkát végzett el Isten benne és általa, hogyan vált ő naggyá az apostolok között, és a legtermékenyebbé a Biblia szerzői közül.

Elképzelhető, hogy ma van a napja, amikor neked is ki kellene lépned a sértettségedből, és jóval válaszolni annak, aki (szerinted) rosszul bánik veled. Talán arra hív Isten, hogy ne a kifogásokat keresd, hanem hidd el Neki, hogy van értelme annak, amit neked szánt. Az is lehet, hogy legfőbb ideje lenne már kimozdulni a beragadt állapotból, és megtenni azt a bizonyos első lépést.

Ha sejted, hogy mit kellene tenned, de ez neked túl nagy falat, az teljesen rendben van. Isten ugyanis mindig sokkal magasabbra teszi a lécet, mint amire a saját erőnk, képességünk, tapasztalatunk futja. Ő téged sem a mostani állapotodban lát, hanem az egész élettörténeteddel együtt.

Kész vagy otthagyni a biztonságos csónakot, és rálépni a vízre? Készen állsz megtapasztalni, hogy járható a járhatatlan, megugorható a lehetetlen, valóra válhat az elképzelhetetlen?

Nehéz dolog ez, kutya nehéz.

Megéri? Abszolút. Miért? Mert sokkal több van benned, mint gondolnád, de amíg te a komfortodon dolgozol, addig nem tudod meg, ki is vagy igazán, hogyan vagy összerakva, mire vagy rendelve. És azt sem, hogy Isten micsoda hatalmas, hűséges, irgalmas, szerető, gondviselő Úr.

Olasz Tímea

Forrás: TeSó blog