Isten Igéjével a szenvedélybetegségek ellen

Kárpátalján az alkoholizmus tekinthető a legelterjedtebb szenvedélybetegségnek, mely nemcsak az iszákosok életét teszi tönkre, hanem családtagjaikét is, akárcsak a szülőföldünkön még kisebb mértékben jelen lévő, ám még rombolóbb hatású narkománia, s a dohányzás is az egészségkárosító szenvedélyek közé tartozik. A függőségek testi-lelki rabságából nagyon nehéz megszabadulni, akik viszont rászánják magukat, azoknak a Csongori „Bethesda” Szenvedélybeteg-mentő Misszió is segítséget nyújt.

– A misszió 1997óta működik, s a néhai id. Balogh Zoltán, a magyarországi, Dömösi Iszákos-mentő Misszió egykori vezetője, az azóta ugyancsak elhunyt hitvese, Margit, a néhai id. Oroszi Pál tiszteletes, én, valamint a feleségem, Mária alapítottuk meg – tekint vissza a kezdetekre id. Pocsai Sándor, a misszió vezetője, a Csongori Református Egyházközség volt lelkésze. – Az intézménynek az első időkben az 1995-ben felépült új parókia, valamint a következő évben tető alá került, kezdetben ifjúsági központnak szánt épületünk adott otthont. Ám a misszió később „kinőtte” a két építményt, átlag 120 személy jelentkezett a turnusainkra, miközben az épületekben csak 56 ágy állt a rendelkezésükre, így sokan a helyiségek padlóira lefektetett matracokon aludtak. 2006 és 2008 között azonban felépült a misszió új, 88 férőhelyes otthona. Az építkezéshez támogatást nyújtottak a Kárpátaljai Református Egyházkerület gyülekezetei, valamint az alkoholizmus rabságából nálunk kiszabadult személyek, vagy pénzbeli támogatással, vagy a két kezük munkájával. Kezdetben kimondottan iszákos-mentő misszióként működtünk, ám később foglalkozni kezdtünk a dohányzással, illetve a drogokkal szakítani akaró embertársainkkal, továbbá a depressziósokkal, valamint olyan házaspárokkal is, akik esetében az egyik fél hűtlensége miatt megromlott a házassági kapcsolat. Az idén januártól viszont már nem fogadunk depressziós betegeket, mert ez a kór pszichiátriai betegség, melyből szakorvosok gyógyíthatják ki a pácienseket.

A misszió vezetője és az ő hitvese mellett a fiuk, ifj. Pocsai Sándor, a jelenlegi csongori református lelkipásztor, az ugyancsak lelkészi képzettséggel rendelkező felesége, Pocsainé Tövisy Tímea, valamint két egészségügyi végzettséggel bíró szakember, Molnár Attila és Kovács Csilla felcserek foglalkoznak a szenvedélybetegekkel, akik közül három százalékot tesz ki a kábítószer-függőségből szabadulni akarók aránya, a többiek alkohol- és/vagy nikotinproblémákkal küszködnek. A különböző függőségekben szenvedők számára igehirdetéseket tartanak a 130 főt befogadni tudó imatermükben, a prédikációkat követően csoportos lelkigondozói beszélgetéseket tartanak a nők, illetve a férfiak számára, majd gyakorta az éjszakába nyúló négyszemközti beszélgetéseket folytatnak a szenvedélybetegekkel, valamint a házassági válságba került emberekkel. A Biblia Igéi alapján rádöbbentik a szenvedélybetegeket: Isten nem arra teremtette az embereket, hogy függőségben éljenek, igyekeznek megérinteni a szívüket, de mint id. Pocsai Sándor kifejti, a szabadítás munkáját az Úr végzi el, ők csak tolmácsolják Isten szavait. A szabadulásnak egy feltétele van: a szenvedélybetegeknek el kell fogadniuk, hogy Jézus Krisztus az ő személyes megváltójuk is, és Ő meg tudja menteni őket a függőségüktől. S nagymértékben hozzájárulnak a munka sikeréhez a káros szenvedélyeiktől megszabadult, de a missziót lelki erősítés végett újra és újra felkereső személyek, akik személyes bizonyságtételeikkel tanúsítják, hogy a legnagyobb mélységekből is ki lehet emelkedni.

– A különböző településekről érkező alkoholistákat általában az ott szolgáló lelkészek irányítják hozzánk, a legtöbb iszákost a Máramaros-ugocsai Református Egyházmegyéből, mert a gyülekezetek, a lelkipásztorok ott törődnek a legjobban függőségbe került testvéreikkel. Akik többnyire akkor szánják rá magukat az idejövetelre, amikor már mélyre süllyedtek, s többszöri próbálkozás után sem sikerül leszokniuk az italozásról, vagy az alkoholizálás miatt már széthullás fenyegeti a házasságukat, vagy elbocsátják őket a munkahelyükről. S az első gyógyítói alkalmak résztvevőinek a 60-70 százaléka másodszor, de akár harmadszor is visszatér ide, hogy szabadulást találjon – magyarázza beszélgetőtársam. – 1997 óta több mint ötezren fordultak hozzánk, s 25 százalékuk végleg megszabadult a függőségétől, rendbe hozták a házasságukat, munkába álltak, tisztességes életet élnek, és rendszeresen gyakorolják a hitüket. Mindannyian úgy érzik, hogy segíteni kell hasonló problémával küzdő embertársaikon, és segítenek is.

– Szilveszterkor, amikor sok helyen pezsgőbontással búcsúztatják az óévet, nem nő meg a visszaesők száma? – érdeklődöm.

– Aki Istennek mondott hálával vesz búcsút az esztendőtől, az nem esik vissza. Persze, aki elfelejti, milyen mélységből emelte ki őt az Úr, az visszasüllyedhet, de nem tapasztaltam, hogy szilveszterkor megnőne a visszaesők száma.

A misszió rezsiköltségeit a Kárpátaljai Református Egyházkerület fedezi, részben az élelmet is biztosítja. A gyülekezetek is szállítanak be – adományként – zöldséget, gyümölcsöt, s a misszió is rendelkezik egy héthektáros, bérelt földterülettel, melyért jelképes bérleti díjat fizet a Csongori Községi Tanácsnak. A hollandiai Oldenbroeuki Református Gyülekezet segítségével vásároltak egy traktort, szemeseket termesztenek, a terményt pedig Feketepatakra szállítják, ahol Tihor Endre helybeli gazdálkodó vállalta, hogy térítésmentesen sertéseket hizlal a misszió számára. S igaz, hogy Feketepatak elég messze esik Csongortól, de mint id. Pocsai Sándor kifejti, mindig akadnak tehergépkocsi-tulajdonosok, akik vállalják, hogy ugyancsak térítésmentesen elfuvarozzák a terményt…

– Miután 1993-ban felbomlott a helybeli kolhoz, ahol tehergépkocsi-vezetőként dolgoztam, elvesztettem az állásomat, nem tudtam, mi lesz velem, miből fogunk megélni a családommal, ezért inni kezdtem, hogy elfelejtsem a bajaimat – meséli el alkoholistává válásának és megszabadulásának a történetét a csongori Tóth Béla, aki részesült a misszió áldásában, és bizonyságot tett megszabadulásáról. – Ittam mindent, amit csak ihattam, mert aki iszákos, az nem válogat. Szégyelltem a dolgot, mert ráadásul presbiter is voltam, de nem tudtam abbahagyni. Az akkori tiszteletesünk, id. Pocsai Sándor többször is hívott, hogy menjek el a misszióba, a feleségem, a gyermekeim is kérleltek, hogy hagyjam abba az ivást, s volt, hogy egy-két hétig, akár egy hónapig is nem ittam, de aztán minden kezdődött elölről. Közben alkalmi munkákból éltem, Magyarországon is dolgoztam, de „feketén”, ezért amikor a hatóságok rájöttek, kiutasítottak. 2001-ben segédmunkás lettem egy helybeli kőművesbrigádban, de a munkatársaim is észrevették, hogy többet iszom a kelleténél, és nem is viseltem jól magam. Csak hálát tudok adni Istennek, hogy nem történt velem baleset, s én sem okoztam balesetet…

2002-ben már nem láttam kiutat az életemből. Ekkor magamba szálltam, és a tiszteletesünk hívására elmentem a misszióba. Ott egy kis kosárkából kellett kihúznunk egy igeverset tartalmazó kis cédulát. Amelyiket kivettem, arra a 63. zsoltár 8. verse volt ráírva: „Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem.” Ez az Ige fordította meg az életemet. Azt is leírogattam, amit az igehirdetéseken hallottam, többször is elolvastam, és elgondolkodtam rajtuk. Hála az Úrnak, már nem is vágyom a sörre, a borra, a pálinkára. A munkatársaimtól is bocsánatot kértem a viselkedésemért, ők megbocsátottak, s máig is velük dolgozom. 2005-ben pedig a gyülekezet gondnoka lettem.

– Nem szólják meg a faluban az iszákos múltja miatt?

– Valamikor igen, de nem haragszom érte. Együtt kell élnem vele.

– Nem érik kísértések?

– Érnek, s érni is fognak. Megesik, hogy itallal kínálnak, de én azt mondom: az Úr Jézus megszabadított, és nem fogadom el a poharat.