Isten végez
„Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.” Péld. 16:9
Születnek a döntéseink, egyik a másik után, van, ami jól sikerül, van ami kevésbé. Előbb-utóbb aztán a sok döntés között megjelenik a kérdés: mi van, ha…?
Mi van, ha nem Isten terve szerint döntöttem? Ha elrontottam? Ha mégse, vagy ha mégis Ő lett volna, akit Isten nekem szánt, ha mégis jobban tudott volna használni külföldön, ha mégis teológiára kellett volna mennem közgáz helyett? Ha mégis kellett volna a hajléktalannal beszélni, mert másnap már nem lesz ott, vagy ha mégis kellett volna az ifis társammal foglalkozni, mert…
Rossz a kérdés, amit felteszünk. Mi Isten terve az életemben? (Vagy mi lett volna?) Egy-két dolgot talán meg tudunk fogalmazni, amiben biztosak is vagyunk, mert elhívást kaptunk. Ez jó, valósítsuk meg! De mi van a többivel? Vagy mi a helyzet a kis döntésekkel? Legalább azokat egyedül kéne megoldani, nem? Na álljunk meg egy picit! Isten részt akar venni az életem egy-egy részében, meg akar valósítani egy-két dolgot, aztán jónapot? Amikor csak arról kell dönteni, hogy hol vásárolok be, akkor épp nincs terve? Meggyőződésem, hogy Istennek van terve: ez a terv az ÉLETED. Nem csak egy-két, és ha jó hívő vagy, egyre több jelenet abból a pár évtizedből, amit itt töltesz a Földön. Az egész, mindenestül.
Ez egy részről ijesztő. Ha MINDEN Isten terve, akkor nem bújhatok ki a felelősség alól. Akkor nem mondhatom azt, hogy ez biztos nem az Ő terve. Céllal helyezett oda (akár a saját döntéseim útján is), ahol vagyok. Nem azért, hogy elvégezzek egy-két dolgot, hanem azért, hogy éljek. Hogy világosság legyek, és só. Ez így van, minden percben és minden pillanatban. Ebből következik, hogy ha a helyzet adódik, esetleg mégis odamegyek a hajléktalanhoz, vagy ha mégis foglalkozom az idegesítő és fárasztó ifis társammal.
Más részről, fel is szabadít. Nem fogok azon görcsölni, hogy egy-egy döntés tényleg Isten terve volt-e. Akár rossz, akár jó döntés volt, akár Isten kegyelméből sikeres volt, akár nem, Ő felhasználta. Arra, hogy növekedjek, és arra, hogy mások elé élhessem a Vele való kapcsolatom. Ez nem azt jelenti, hogy a jövőben felelősség nélkül hozom meg a döntéseimet, mert Isten úgyis azt hoz ki belőlük, amit akar. Azt jelenti, hogy tudom, az életem MINDEN pillanata Isten tervének része, és ez a kiindulópont a döntés meghozatalához. Ez célt, és irányt mutat, előtte és utána egyaránt, akár kis, akár nagy döntésről van szó. Ő pedig, miután terveztem, és meghoztam a döntést, véghezviszi a saját tervét.
Hiba nélkül.
A bejegyzés szerzője Radnói Attila
Forrás: Újragondoló