Jézus meglátta őt – és minket is lát
„Amikor Jézus meglátta őt, odahívta, és ezt mondta neki: »Asszony, megszabadultál betegségedtől.«” (Lukács 13,12)
A gyűrűtlen kezemet néztem, ahogy az új városom hatalmas templomának üvegajtaja felé nyúltam.
A szívem mélyén minden azt kívánta, bárcsak ne lenne igaz. Bárcsak az árulás csak egy rossz álom lenne. Bárcsak a közel húsz év, amelyben egy szeretett életet építettem, nem egy olyan fájdalmas félreértés miatt omlott volna össze, amelyre soha nem számítottam.
A lelkem mélyéről Istenhez kiáltottam. Arra kértem, hogy lásson meg engem, és gyógyítsa be mindazokat a részeket bennem, amelyek elvesztek egy olyan történet végén, amelyet nem én választottam. Gyógyítsa meg annak a fájdalmát, hogy nem kellettem, hogy nem engem választottak. És gyógyítsa meg azt a mély gyászt, amely lassan az életem minden részét betöltötte.
A gyülekezeti terem hátsó részében húzódtam meg. Hagytam, hogy a könnyeim csendben végigfolyjanak az arcomon, miközben a lelkész a Lukács 13. fejezetéből olvasott – annak az asszonynak a történetét, aki tizennyolc éven át görnyedten élt, és nem tudott felegyenesedni.
Aztán meghallottam ezeket a szavakat:
„Amikor Jézus meglátta őt, odahívta, és ezt mondta neki: »Asszony, megszabadultál betegségedtől.«” (Lukács 13,12)
Ezek a szavak olyan mélyen érintettek, mintha hirtelen szent csend ereszkedett volna a szívemre.
Szinte magamat láttam az asszony mellett állva, és azon gondolkodtam, vajon mi kellett ahhoz, hogy azon a napon eljusson a zsinagógába. Vajon milyen lehetett úgy belépni oda, hogy éveken át hordozta magában a fájdalmat és a szenvedést? Egy olyan élet gyászát, amelyet nem ő választott – és közben mégis ott élt benne a remény, hogy talán létezik valami több.
Aztán egyetlen pillanatban minden megváltozott.
Jézus meglátta őt az emberekkel teli zsinagógában. Megállt, és odahívta magához. A Messiás szelíd hangja megszólította őt, és szabadságot hozott az életébe.
Annyira szeretem ezt Jézusban: hogy észreveszi azokat, akik megtörtek. Hogy meglátja azt a szenvedést is, amelyet mások talán észre sem vesznek. Nincs olyan fájdalom, nincs olyan gyász, és nincs olyan időszak, amikor összetörtnek érezzük magunkat, amit Ő ne látna.
Ha most éppen ott vagy, ahol én akkor voltam, hadd emlékeztesselek valamire:
Vidd Jézus elé az egész történetedet.
Soha nem lesz olyan pillanat, amikor ne akarná a megtört szíved minden egyes darabját.
Engedd meg magadnak, hogy a fájdalom mindent elnyomó zaján túl meghalld a Messiásod hangját. Az Ő hangja elér a lelkünk legmélyéig. Szabadságot hoz, és újra reménnyel tölt el.
Ugyanaz a Megváltó lát minket is, aki annyi évvel ezelőtt meglátta azt az asszonyt. Ha ott lettünk volna abban a zsinagógában, értünk is megállt volna.
Amikor az a történet, amelyet éppen hordozunk, semmiben sem hasonlít ahhoz, amit valaha elképzeltünk vagy megterveztünk, az Ő szelíd és gyógyító hangja akkor is arra hív, hogy közelebb lépjünk hozzá.
Hajolj közelebb, és figyelj arra a szelíd hangra, amely azon a napon meglátott egy megtört asszonyt. Arra a hangra, amely meglátott engem abban a félhomályos templomban. És arra a hangra, amely most téged is lát.
Bízd rá történeted minden egyes darabját.
Ő valami gyönyörűt ír belőle.
virtualiskavezonoknek.blogspot.com