Krajnikné Hegyi Irén kapta idén a Pásztor Ferenc-díjat

Pásztor Ferenc egykori beregszászi plébánosról, pápai prelátusról és püspöki helynökről emlékezett meg október 20-án a beregszászi római katolikus egyházközség.

Molnár János esperes-plébános a hívek körében imádkozott a mártírhalált halt plébánosért, majd közösen megkoszorúzták a templom falán lévő Pásztor Ferenc-emléktáblát.

A megemlékezésen ünnepélyes keretek között adták át a Pásztor Ferenc-díjat, melyet az egyházközség kuratóriuma ez alkalommal Krajnikné Hegyi Irén főkántornak és kórusvezetőnek ítélt. A beregszászi római katolikus közösség emlékplakett és oklevél formájában fejezte ki köszönetét, háláját és elismerését áldozatos munkájáért, közösségi szolgálataiért és a magas fokon művelt élethivatásáért.

Krajnikné Hegyi Irén Benében látta meg a napvilágot nagycsaládos szüleinek első gyermekeként 1949. március 2-án. Szülei méhészek voltak, nem volt különösebb közük a zenéhez, viszont az édesanyja szépen énekelt, és ezt gyakran is tette, így a gyerekek érdeklődését is felkeltette a zene iránt, tőle örökölte a zenei hajlamot. Az édesapja Laci öccsének vett egy hegedűt, majd egy harmonikát, és ő is játszani kezdett rajta. Valaki meghallotta, és javasolta, hogy írassák be zeneiskolába, mert tehetséges.

Elemi iskolai tanulmányait a Benei Általános Iskolában kezdte. Közben délutánonként Beregszászba járt a zeneiskolába, s a 8. osztály, azaz az általános iskola elvégzése után felvételizett Ungvárra a zeneművészeti szakközépiskolába. 1968-ban végzett baján (gombos harmonika) szakon. Érdeklődése a zene iránt egyre mélyült, tökéletes hallása volt.

Az első munkahelye Huszton volt, az ottani közművelődési szakközépiskolában (Культосвітнье училище) tanított. Nagyon szerette ezt a munkahelyét, mindig pozitívan beszélt pályakezdő éveiről, az 1968-70-es évekről. Itt ismerkedett meg későbbi férjével, aki beregszászi (búcsúi) származású, ezért házasságkötésük után Beregszászba költöztek. Az 1970-es tanévet már a Beregszászi Művészeti Iskolában kezdte, illetve itt folytatta zenepedagógusi pályafutását, ahol még nyugdíjazása után is vállalt zeneórákat. Mellette számos együttesben játszott vagy kísért, mert a régi világban (szovjet időkben) minden állami cégnek volt valamilyen zenei együttese. A teljesség igénye nélkül: a Beregszászi Járási Kórház énekkara, a Baktai Kísérleti Állomás együttese, a Pedagógusok Házának táncegyüttese, a Városi Kereskedelmi Vállalat (Горторг) zenekara, az 1-es iskola énekkara, a 3-as iskola énekkara.

Ez utóbbiban zenetanár is volt egy ideig. A zeneiskolában a híres Harmonika-együttes alapítója és vezetője volt több éven keresztül.

Megemlítendő, hogy Krajnikné Hegyi Irén testvérei is mind művészek, zenészek. A legidősebb, Tatabányán élő László keramikus és festőművész. József brácsás, sokáig ő is a beregszászi zeneiskolában dolgozott, jelenleg Sajószögeden zenetanár, fiával együtt kántorizál is. István zongoratanár, zeneszerző és karmester, Kijevben él és dolgozik. Miklós hegedűművész Budapesten.

Ebben a tömény zenei légkörben nevelkedve szinte természetes, hogy mindkét gyermeke is a zenei pályát választotta: Ágoston brácsaművész, a Miskolci Szimfonikus Zenekar tagja a főiskola befejezésétől folyamatosan, Péter pedig nagybőgőtanár, előadóművész Budakeszin és Budapesten.

A kárpátaljai magyar kultúra magas szintű művelése elismeréseként a Magyar Állam 2002-ben a Magyar Kultúra Lovagja címet adományozta Krajnikné Hegyi Irénnek.

Nyugdíjas éveihez közeledve és ezzel egy időben, a templomok megnyitását követően egyházunkban szükség lett zeneértő szakemberekre: művészekre, karnagyokra, kántorokra, rendezvények koncert részének szervezőjére. Krajnik Irén, vagyis a mi Irénke nénink mindezeknek egy személyben megfelelt! Munkáját mindig az önzetlen odaadás, a zenei igényesség, alaposság, precizitás és a tökéletességre való törekvés jellemezte. Képes volt fellelkesíteni azokat a műkedvelőket is, akik kevés bátorságot éreztek magukban a közönség előtti szereplésre. Megalakította a Szent Kereszt Kórust, amely egyházi ünnepen a szertartások énekes részét – itt különösen emlékeztetnék a nagyheti szertartások, a virágvasárnapi és nagypénteki Passió éneklésére –, nemzeti megemlékező rendezvényeken a műsor kulturális részét szolgáltatják. Talán mondani sem kell, hogy a forgatókönyv kigondolásától és megírásától kezdve hány próba és milyen sok munka előzi meg a színrelépést! Dicsérendő és elismerésre ad okot, hogy a rendezvényeken az előadók között a felnőtt korúak mellett mindig a jövő reménységei, a gyerekek is megcsillanthatják tudásukat, tehetségüket. Őket korukhoz és tehetségükhöz mérten egyéni felkészítésben részesíti. Nem kevés zenész vagy előadóművész későbbi zenei és énekesi pályafutása indult el gyermekként ilyen módon.

Kevesen tudják, de Irénke néni önfeláldozó módon az elhagyatottak önzetlen szolgája is: évek óta ágyban fekvő betegeket lát el, biztosítja számukra az étkezést és az emberhez méltó környezetet. Mindebből a beavatatlan külső szem csak azt látja, hogy Irénke néni kerékpáron „már megint siet valahova.” (Az életrajzot Bárdos István állította össze.)

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma