Krisztus születik! Dicsőítsétek!

Krisztusban kedves testvérek!

„Mikor azonban Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete megjelent, megmentett minket, nem a mi igaz cselekedeteinkért, amelyeket véghezvittünk, hanem az ő irgalmassága által…” (Tit. 3,4-5)

Ezekkel az örömteli szavakkal kívánja kifejezi Szent Pál apostol és vele együtt az Anyaszentegyház is, Krisztus születésének a lényegét. Az emberiség történelmének a kezdeteitől Isten sokféle módon szólt az emberekhez (vö. Zsid 1,1), de most valami több történt: megjelent. Megmutatta magát. Megjelent a megközelíthetetlen világosságból. Az Isten maga jött közénk. Az Ősegyház számára ez volt a karácsony öröme – az Isten megjelenése. Itt felmerül a kérdés, hogy hogyan jelent meg nekünk, ki is ő valójában? Pál apostol világosan beszél erről Tituszhoz írt levelében: „Mikor azonban Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete megjelent…” (Tit 3,4). Krisztus eljövetele előtt az emberek elképzelése Istenről sokszor érthetetlen és elferdített volt. Nemegyszer az élet nehézségei és veszélyei az Istent szigorúnak és az embertől távolinak mutatták. Krisztus születése igazi új megjelenésről beszél – Isten a tiszta Jóság. Krisztus születésének előestéjén a Nagy esti zsolozsmában énekeljük a himnuszt, amely még részletesebben írja le a Születést: „Mert gyermek szüleik nekünk, fiú adatik nekünk: az uralom az ő vállán lesz, és így fogják hívni nevét: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévalóság Atyja, Béke Fejedelme.” (Iz 9,5). Ez az egyetlen rész az Ószövetségben, amikor gyermekről beszél, olyan emberi lényről, akit rendkívüli jelek vesznek körül: erős Isten, örök Atya. Az Isten tehát megjelenik mint kisfiú, mint kicsi emberi lény.

A betlehemi jászolban fekvő gyermekben megérinthetjük magát az Istent. Ez valami hihetetlen, nagyszerű és gyönyörű érzés. Ezt tette Assisi Szent Ferenc is, amikor Krisztus születésének az előestéjén a régmúlt 1223. évben élő Betlehemet készített, amelyben szamár, szénával teli jászol és a betlehemi gyermeknek az alakja volt, amelyet ölébe fogott és ringatott. A születésben Szent Ferenc a szegénnyé vált Isten alázatosságát látja. Az Isten Fia szegény barlangba születik, jászolba. Itt ő kiszolgáltatott, olyan, aki igényli a szeretet és az emberi melegséget. Valóban, csak az Isten annyira nagy és magasztos, hogy érettünk emberekért olyan kicsivé és elesetté legyen. Ezt azért teszi, hogy bennünket, akik a jóban és a szeretetben szegények vagyunk, gazdaggá és bővelkedővé tegyen.

A mai világban Krisztus születése egyre inkább a boltok és szupermarketek ünnepévé válik, amelyek csillogó kirakata eltakarja az Isten jelenlétének a titkát, aki meghív bennünket az egyszerűségre, az alázatosságra és a szeretetre, ami annyira hiányzik emberi kapcsolatainkból. A Hit évében térjünk vissza ismét a betlehemi jászol fényéhez, amely egyedül képes eloszlatni a sötétséget és reménytelenséget, ezzel adva értelmet az életünknek.

Legyen Krisztus születésének a szép ünnepe Isten igazi megjelenésének a napja szívünkben, és hozzon családjainkba szeretetet, békét és egyszerűséget, amely a boldogság és az igaz élet forrása.