Küldetés és elhívás

Presbiteri hétvége Balazséron


Már hagyományossá vált, hogy a Bereg megyei presbiterek az ige mellett kezdjék az újévet.
A munkaszüneti napok és az otthoni vagy munkahelyi tennivalóktól való elszakadás lehetővé teszi, hogy ezek az egyházi tisztségviselők mérleget vonjanak, feltöltődjenek és erőt merítsenek a rájuk váró feladatokhoz. A január 2. és 4. között megtartott presbiteri hétvégén 21 gyülekezet több mint ötven presbitere vett részt.
A hosszúhétvége témája a küldetés és elhívás volt. A résztvevők Mózes életét vizsgálva fogalmazták meg azokat az alapelveket, amelyek az ő életükre nézve is fontosak lehetnek. Beszéltek arról, hogy mit jelent egy egész életen át Istennek szolgálni, de azokról a kísértésekről is, amelyek terveink önerőből való megvalósítására buzdítanak. Mindezek Mózes életében is jelen voltak. Ám, ahogy nem voltak véletlenek születésének körülményei, úgy az sem, hogy zsidóként a fáraó udvarában nőtt fel. Mindez közrejátszik abban, hogy később ő lesz, akit Isten kiválaszt szabadítónak… Valahogy így történik a mi életünkben is. Múltunk, jelenünk és jövőnk egységet képez. Azok az életesemények, melyeken keresztülmegyünk, egyszer majd fontosak lesznek a szolgálatainkban is.
A hétvége résztvevői előadások és csoportbeszélgetések segítségével próbálták megfogalmazni a maguk számára aktuális üzeneteket. Az előadásokat, illetve más szolgálatokat Kacsó Géza bátyúi, ifj. Pocsai Sándor csongori, Taracközi Ferenc beregszászi, Szanyi György borzsovai, Szilágyi Károly gáti, Tóth László nagyberegi, Nagy Szabolcs guti, Dancs Róbert beregszászi lelkipásztorok, valamint Gyurkó Miklós, a KRE Presbiterszövetségének elnöke végezték. A rendezvény Zán Fábián Sándor püspök igehirdetésével és úrvacsorai közösséggel zárult.
Az alkalom céljáról Szanyi György missziós lelkész elmondta, hogy inkább a lelki felüdülésre, mint az azonnal látható és kézzel fogható eredményekre koncentráltak. Szerették volna, ha azok, akik eljönnek erre a rendezvényre, megerősödnek lelki elhívásukban. Tehát abban, hogy Istentől való a feladatuk, aki a gyülekezetek élére helyezte őket presbiterekként, lelkészekként. A lelkipásztor azt is elmondta, hogy küldetése nemcsak az egyes presbiternek van, a református egyházat alkotó valamennyi tagnak felelőssége például a magyar kisebbségnek megmaradása a Kárpát-medencében. Ahogy Szanyi György fogalmazott, az elméleteken túl azonban a hétvége tanulságait már kinek-kinek önállóan kell aprópénzre váltani saját közösségében, figyelembe véve annak sokszínűségét és egyediségét.
s.k.
Forrás: refua.tirek.hu