Lucsok Péter Miklós OP könyvének bemutatója Beregszászban
Ismerjük a mondást: a szó elszáll, az írás megmarad.
Ha valaki könyvet ír, akkor a mondanivalója fontos. Ha papírra veti, akkor fontosabb, mint egy elmondott szó, mint egy beszélgetés. Hatványozottan igaz ez egy püspök esetében, akinek minden szava tekintély, leírt szavai pedig átelmélkedett, átimádkozott üzenetek, melyek Isten szájából származnak.
Ezért volt ünnep a beregszászi római katolikus egyházközség számára február 3-a, amikor az Életem kalandja című könyv bemutatójára került sor a Pásztor Ferenc Közösségi Ház nagytermében.
Egyházmegyénk főpásztora, Lucsok Péter Miklós interjúban elmondott szavait Pawel Kozacki OP szerkesztette és írta meg könyv formájában, először lengyel nyelven, melynek címe: Életem kalandja. Az írás később ukránul, nemrégiben pedig Hidász Ferenc OFM jóvoltából magyar nyelven is megjelent. A nagyterem megtelt érdeklődőkkel, idősekkel, fiatalokkal, akik szívesen jöttek el, hogy megismerjék Lucsok Miklós püspök életének kalandját.
A rendezvényt Molnár János püspöki helynök, beregszászi esperes-plébános kezdte meg köszöntő beszédével, melyben elmondta, hogy egy egyházközség életében mindig nagy öröm a főpásztor látogatása, különösen, ha egy könyvének bemutatására gyűltek össze a hívek.
– A mai világban sokan mondják, hogy a könyv már népszerűtlenné vált. Manapság már mindenki az interneten keres információt. De azért semmivel sem hasonlítható össze az az érzés, amikor az ember kezébe veheti ezeket a lapokat, olvashatja, nézegetheti a képeket, még érzi a friss nyomtatásnak az illatát
– emelte ki.
Megtudhattuk tőle, hogy Miklós püspök több könyvnek is a szerzője, tehát már termékeny írónak nevezhető. Ez alkalommal betekintést nyerhetünk életének kalandjába, az Istennel járt út kalandjába. János atya azt kívánta az egybegyűlteknek, hogy ez a délután segítsen a saját kalandunk, valamint az Istennel való közösség megélésében.
Az esperes úr szavait követően Lucsok Miklós püspök ismertette a könyv tartalmát. Először is elmondta, hogy az elmúlt 50 év tapasztalatait találhatjuk benne: szó van nehézségekről, fájdalmakról, küzdelmekről, örömökről, de elsősorban az Istennel való közös útról.
Vázolta röviden életének állomásait: 20 évesen került el szülőföldjéről, és került be a domonkos szerzetesek körébe, majd 45 évesen érkezett vissza, már püspökként. Az évek során sok országban élt, több nyelvet elsajátított.
Fontos felismerése és mondanivalója a műnek, hogy Isten minden pillanatunkban egész teljességével szeret bennünket. Ha ez a szeretet egy másodpercre is elmúlna, már nem léteznénk. Az a feladatunk, hogy megtanuljuk befogadni ezt a szeretetet, és benne létezni.
Szó esett arról is, hogy a lenni mindig fontosabb és lényegesebb, mint a tenni. Arra buzdított bennünket a főpásztorunk, hogy a reggeli ébredés után a sok sürgős hétköznapi teendő helyett töltsünk egy kis időt Istennel.
A püspök atya elmondta, hogy a könyv nem saját akaratból, hanem engedelmességből jelent meg, tehát azért látott napvilágot, mert Pawel Kozacki OP szerzetestársa és ő is engedelmesek voltak Istennek, és igent mondtak az Ő akaratára.
Az előadás után a püspök atya szívesen válaszolt a jelenlévők kérdéseire.
Egyik résztvevő megkérdezte, hogy a könyv lengyel és ukrán verziójának megjelenése óta milyen visszajelzések érkeztek. A püspök atya elmondta, hogy nagyon sok jó szót kapott. Aki eddig elolvasta, másoknak is ajánlotta. Sokan mondták, hogy könnyen olvasható, egyszerű, érthető a szövege. Ezt bizonyítja az eladott könyvek száma. Örömmel osztotta meg a jó hírt: az eddig eladott könyvek bevételéből, azaz 2800 euróból végre elkészült a Veritas evangelizációs médiaprojekt telefonos applikációja.
Vida László, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja is feltehette kérdését. Arra volt kíváncsi, hogy Miklós püspök életében milyen szerepet játszik a sport. A válaszból megtudhattuk, hogy főpásztorunk rendszeresen tornázik, fut, sportol, a mozgás a mindennapjainak részét képezi, mindig igyekszik időt szánni a test edzésére is.
A kérdések megválaszolása után lehetőség volt a könyvek megvásárlására, dedikálására és a püspökkel való személyes találkozásra.
A könyvbemutató elején és végén a Szent Kereszt kórus lépett fel a Jesu, Salvator mundi, valamint a Te Deum című énekekkel.
Az Életem kalandja című könyv magyar és ukrán nyelvű változata is megvásárolható már Beregszászban is, a Pásztor Ferenc Közösségi Ház földszintjén található Szent Mihály Kegytárgyboltban is.
Fehér Rita




