Mi a nő szerepe az 500 éves reformáció tükrében?

Amikor a nő szerepét, helyét és feladatát szeretnénk meghatározni – függetlenül attól, hogy éppen mit ünnepelünk –, jó visszatérni a teremtési rendhez!

Isten maga állapítja meg, hogy nem jó az embernek egyedül lenni. Az Úr alkot segítőtársat. A Mindenható formálja meg az asszonyt és vezeti Ádám elé. A férfié a felismerés: „Ez most már csontomból való csont, testemből való test.” Tehát olyan, mint én: közös az öröm és a szomorúság, közös a feladat és a cél. Egymást segítjük a cél felé – ha az egyik elbotlik, a másik felemeli.

Hasznos lehet elolvasni, hogyan választottak társat, és élték meg a házasságot reformátoraink.
Luther Márton írja: „Megnősültem, hogy szamárfület mutassak az ördögnek és társainak, a zavartkeltőknek, a hercegeknek és persze a püspököknek, akik ostoba módon tiltják az egyházi embereknek a házasságot.” „Házasságommal megvetett lettem, de remélem, hogy az angyalok nevetnek, az ördögök pedig sírnak.”
Hiszem azt, hogy a reformáció sikeréhez hozzájárultak a nők is, akik ott álltak segítőtársként férjeik mellett. A csontból való csont, a testből való test nem lehet közömbös társa küzdelmei, céljai iránt.
Nem feladatunk új szerepet kitalálni a nők számára az 500. évforduló kapcsán! Az isteni rendeltetést kell megélni a ma világában is.
A zsoltáros így ír: „Leányaink legyenek olyanok, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak” (Zsolt 144, 12b).
Milyenek ezek az oszlopok? Szépek, ékesek, palotákban állnak; rendelt, tervezett helyük van, de terheket is tartanak.

Az egyénre szabott faragást és a tervezést Isten végzi. Ezután meghatározott helyre állít, mert mindenkinek megvan a saját palotája. A terhek viselése, a kitartás, a helyünkön való megmaradás Isten és az Ő Igéje szerint való.

A ma embere szeret kibújni a felelősség alól, nem marad a helyén, a könnyebb utakat keresi. Az Isten által faragott oszlopok nem a megfelelő helyen állnak. Sok mai lány és nő az isteni alakítást vagy /faragást sem vállalja. Sokszor hiányzik a kitartás, a feleségek nem akarnak házasságban maradni a társuk mellett, vagy nem tartják ezt megfelelő életcélnak.

Egyre több nő áll az élet viharai által megtépázva és kifosztva gépsorok mellett, vagy vállalatok, cégek élén vezető állásban, mégis boldogtalanul. Éppen azt nem kapták meg, amire vágytak.
Nem kapták meg azt az igazi örömöt, amit anyaként élhet át egy nő. A család, a gyermekáldás Istentől jövő ajándék. Lehetőség és áldás, amiről kár lemondani. Mi, nők azzal tudjuk a legméltóbban ünnepelni a reformáció 500. évfordulóját, ha elfogadjuk és betöltjük Isten által rendelt helyünket: ha ismét oszlopok leszünk, és engedjük, hogy Isten faragjon, díszítsen, majd a legmegfelelőbb palotába állítson bennünket.

Álljon előttünk a 2017-ben élő református keresztyén nők bibliai életcélja:
„Szolgáljatok az Úrnak örömmel…”
Zsoltárok 100, 2 (a)

Missziói bizottság