Mi Atyánk… – Tavaszi evangelizáció a beregszászi főiskolán
Immár hagyomány, hogy a Beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) félévente, ősszel és tavasszal evangelizációt szervez a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II.RF KMF). Szemeszterről szemeszterre egyre többen gyűlnek össze a felsőoktatási intézmény Esztergom termében, hogy hallhassák Isten üzenetét. Ennek megfelelően március 4–6. között újra összegyűlt a főiskola s a környék apraja-nagyja az Ige körül. Igaz, a megszokottól eltérően négy este helyett ez alkalommal csak háromestés volt az evangelizáció, hiszen a nemzetközi nőnap alkalmából március 8. munkaszüneti nap volt a főiskolán, így a diákok többsége csütörtökön hazautazott.
A kezdetekkor némileg hátránynak tekintett „rohamtempó” előnnyé kovácsolódott: úgy hiszem, aki ellátogatott az
evangelizációs estékre, olyan „lelki koncentrátumot” kapott, mely valószínűleg kevesek szívét hagyta érintetlenül.
Az igencsak szép számban összegyűlt társaságot estéről estére Maksai Attila, a FRIGY lelkipásztora, a Beregszászi Kálvin János Református Szakkollégium igazgatója köszöntötte, aki ezúttal jól ismert igehirdetőt mutathatott be: Taracközi Ferenc beregszászi vezető lelkipásztor neve mindenkinek ismerősen csengett, hiszen a FRIGY maga is a Beregszászi Református Egyházközség missziós gyülekezete.
Taracközi Ferenc olyan témakörben evangelizált, melyről túlzás nélkül állíthatjuk, hogy mindenkit érint. Hiszen 

A lelkipásztor prédikációja után minden este egy-egy bizonyságtétel is szólt a hallgatók szívéhez. A főiskolások közül Fodor Krisztina és Heé Viktória állt ki társai elé elmondva, hogyan szólította meg őket Isten. Utolsó este pedig egy különleges bizonyságtétel nyomán abba is betekintést nyerhettünk, hogy Isten nemcsak a „könnyű esetek” Istene, van hatalma igazán mélyről is kihúzni a
tehetetlen embert: a Drgognapló című könyv szerzője, Kubiszyn Viktor kárpátaljai körútja során a FRIGY evangelizációjára is eljött, hogy elmondja, Isten értelmet tud adni az életnek. Ő bizonyossá tudja tenni Önmagát 
Természetesen nem maradt el az evangelizációk jól megszokott (és szeretett) egyéb „kelléke” sem: a FRIGY Band által vezetett közös éneklés, a 4érzék színház lelkeket megérintő szolgálata, a konyhatündérek és szeretett Rózsika nénink keze munkáját dicsérő szeretetvendégség mind-mind arról tanúskodott, hogy az Isten szeret, vár ránk. Megszólíthatjuk, beszélhetünk vele, és Ő válaszol is. S a csoda ez esetben nemcsak három napig tart: az evangelizáción túl is van élet Istennel, melyet a FRIGY továbbra is segíteni kíván – hétfő esténként FRIGY-istentiszteletre kerül sor a beregszászi református gyülekezet gyülekezeti termében, ahol az evangelizációs esték stílusához hasonlóan szól Isten szava, s ahol a helyüket keresők közösségre lelhetnek. Adja Isten, hogy így legyen!

