Nagybégányi egyházközségi kirándulás görög módra

Egy jól sikerült kirándulás receptje: végy 70 kimozdulni vágyó felnőttet, tegyél hozzá 30 mindenre elszánt gyermeket, biztosíts számukra három buszt feltankolva, sofőrrel, mindezt tetézd egy 80 literes kondérral és a belevalókkal. Ha így előkészítetted a kirándulást, nincs más hátra, mint keresni egy pihenésre alkalmas helyet – a mi esetünkben a Szolyvától 7 km-re fekvő Szolocsint, azaz Királyfiszállást -, ott letelepedni és jó érzéssel eltölteni egy napot.
Nagyjából így lehetne összefoglalni az egyházközségi kirándulás lényegét. Nem kell semmilyen eget rengető programra gondolni, ugyanis egy ilyen napnak az a célja, hogy friss levegőn, jókat beszélgetve és falatozva, játékosan és vidáman együtt legyen a közösség apraja – nagyja.
Ez motiválta azt a száz kis- és nagybégányi görögkatolikust, akik parókusuk, Marosi István atya szervezésében szombat reggel összegyűltek a bégányi harangláb előtt. Három busz várta a kirándulni vágyókat, akiknek az első útjuk a Szolyván lévő emlékparkba vezetett, melyet 1994-ben avattak fel, hogy az 1944 novemberében létesített egykori szolyvai gyűjtőtábor áldozatainak, a „málenykij robot” elszenvedőinek, illetve tágabb értelemben a szovjet megtorlás és a sztálini terror áldozatainak emléket állítsanak.
Megrendülten álltak a hívek az ismerős neveket tartalmazó táblák előtt. Nagyszülők, nagybácsik, távoli rokonok neveit fedezték fel a fekete márványtáblákon. Mécsest gyújtottak és imádkoztak az elhunytak lelki nyugalmáért.
Az Emlékparkban tett látogatás után a társaság a Szolocsin melletti Teszanik hegy lábánál telepedett le a patak partján.
A gyakorlott piknikezők pokrócokkal, kosarakkal megpakolva szálltak le a buszokról, s a megéhezett társaság jó étvággyal látott neki a tízórainak.
A gyerekek gyorsan fürdőruhát vettek magukra, és csak annyi időre jöttek ki a patak friss vizéből, míg bekaptak egy-egy falatot.
A felnőttek élvezték a csendet, a nyugalmat. Végre nem kellett rohanniuk sem munkahelyre, sem az otthoni teendők miatt. Volt, aki beszélgetett, más a lábát pihentette a patakban, esetleg sétálni indult vagy a pokrócokon ülve kártyázott.
Már hagyománnyá vált, hogy a nős férfiak minden évben kihívják egy focimeccsre a nőtleneket.
Eddig minden évben a házasok nyerték a játékot, kemény küzdelem után idén is ők zsebelhették be az asszonyok elismerését.
Az otthonról hozott elemózsia mellett kondérban főzött gulyás lakatta jól a társaságot. A patakban hidegre hűtött dinnyével pedig a gyerekeknek kedveskedtek a felnőttek.
Gyorsan elszaladt az idő, este hét óra körül szedelőzködni kezdett a csapat. Mindent felpakoltak a buszra, a szemetet is zsákokba szedték, hogy olyan tisztán maradjon a patak partja, amilyen volt.
Hazafelé még megállt a társaság a Kvitka Poloniny Szanatóriumnál, ahol rövid sétát lehetett tenni a szépen parkosított területen, illetve meg lehetett kóstolni a gyógyhatású ásványvizeket, melyek a szanatórium csarnokában lévő csapokból folynak.
Besötétedett, mire újra buszba ült a kiránduló csapat, hogy a hazavezető utat végignótázza.

Kilenc óra elmúlt, mire feltűntek Bégány fényei. Fáradtan, de a nap élményeitől eltelve szálltak le az utasok a buszokról. Lassan hazaszállingózott az egyházközség kiránduló társasága, de előtte még megbeszélték, hogy másnap találkoznak a vasárnapi Szent Liturgián.
Adja Isten, hogy minden évben lehetősége legyen az egyházközségnek egy ilyen kirándulásra!