Nagyböjti gondolatok (7.)

„Sok költő azért nem költő, amiért sok szerzetes nem szent: sohasem jutnak el odáig, hogy önmagukká legyenek. Nem tudják megoldani azt a feladatot, hogy azzá a meghatározott költővé vagy szerzetessé váljanak, akinek Isten szánta őket. Sohasem válnak azzá az emberré vagy művésszé, akivé egyéni életkörülményeik alapján válhatnának.
Éveiket hiábavaló erőfeszítésekre fecsérlik, hogy másféle költővé, másféle szentté váljanak. Számos képtelen okból meg vannak győződve arról, hogy kötelességük valaki mássá válni, olyasvalakivé, aki kétszáz esztendeje meghalt, és egészen más körülmények között élt.
Abban a reménytelen igyekezetben őrlik fel testüket-lelküket, hogy valaki másnak az élményeit éljék át, valaki másnak a verseit írják meg, vagy valaki másnak a szentségét sajátítsák ki.
Többnyire önzésünk hajt arra, hogy mindig másokat kövessünk. Az emberek megpróbálják felnagyítani magukat azzal, hogy a divatosat utánozzák – túlságosan lusták ahhoz, hogy valami jobbat gondoljanak ki.
A sietség tönkreteszi a szentet és a művészt. Gyors sikert akarnak, és lázas igyekezetükben nincs idejük arra, hogy hűek legyenek önmagukhoz.”
Thomas Merton: A szemlélődés magvai ( részletek a könyvből)
Forrás: ursuslibris.hu